Hírek | Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Hírek

Pécsiközgáz a XXXII. OTDK-n

Hamarosan folytatódik a kari TDK, a részletekről a Fészek is beszámol majd, de az előző félév végén a korábbi három kari TDK továbbjutói méretették meg magukat.Lássuk mi történ tavasszal.

A Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Támogatáskezelő, és az OFI jóvoltából megvalósuló pályázati program lehetővé tette, hogy minden XXXII. OTDK-n Közgazdaságtudományi szekcióban való részvételre jogot nyert hallgató számára biztosítani tudjuk a részvételt a konferencia teljes idejére. Mindezt azért, hogy megmutathassák saját képességeiket, bizonyíthassák tudásukat, ugyanakkor a teljes tartózkodási idő lehetővé teszi a másoktól való tanulást (hiszen más fiatal kutatók előadásait is végig hallgathatták) és a szakmai kapcsolatépítést.

Sajnos az utóbbi évekhez képest igen kevés, összesen 14 dolgozat prezentációját követően 3 első, 3 második, 4 harmadik helyet és két különdíjat hoztunk el, így a karok között a BCE-KTK-val holtversenyben a 4-5. helyen végeztünk. A kevés dolgozathoz képest ez igen kiváló eredmény, ami mutatja, hogy a minőséggel nem, de a TDK dolgozatok számával sajnálatosan vannak problémák.

A megvalósult pályázatnak, a kar támogatásának és persze főképp a hallgatóknak köszönhetően hallgatóink az alábbi eredményeket érték el.

I. helyezés

  • Iloskics Zita (témavezető: Sebestyén Tamás) és különdíjat is nyert
  • Pelles Márton (témavezető: Kaposi Zoltán)
  • Váry Miklós (témavezető: Mellár Tamás)

II. helyezés

  • Balázs Adrienn (témavezető: Sebestyén Tamás)
  • Andor Krisztina (témavezető: Bessenyei István)
  • Havasi Zoltán (témavezető: Titkos Csaba)

III. helyezés

  • Szabó Máté (témavezető: Kaposi Zoltán)
  • Posza Alexandra (témavezető: Csapi Vivien)
  • Denich Ervin (témavezető: Budai Eleonóra)
  • Mándity Éva (témavezető: Király Ágnes)

Különdíj:

  • Horváth Veronika-Mezriczky Lilla (témavezető: Farkas Ferencné, Balogh Gábor)

Pelles Márton ráadásul elnyerte a Közgazdaságtudományi Szekció, majd pedig a teljes XXXII. OTDK prezentációs különdíját is.
Zsűri elnökként Horváth Gyula, Törőcsik Mária, zsűri tagként pedig Bugár Gyöngyi, Farkas Ferencné, Galambosné Tiszberger Mónika képviselték karunkat. Az ő munkájukat is köszönjük mind a bírálatok elkészítésében, mind a zsűrizésben!
Reméljük ősszel megfordul a csökkenő tendencia és ismét szép számban üdvözölhetünk TDK-zó hallgatókat. A pontos dátumok megjelenéséig keressétek a kari TDT titkárt, Putzer Petrát (B433).

 

 

TDK forduló eredményei – 2014. ősz

2014. november 28-án lezajlott az idei, 2014/2015-ös tanév egyetlen kari TDK fordulója. Köszönjük minden induló és alkotni vágyó hallgató áldozatos munkáját és értékes dolgozatát, prezentációját. A beérkezett 11 dolgozatból tehát végül 9 dolgozat vívta ki a tavaszi OTDK-n való részvétel jogát. A Közgazdasági és regionális tudományok szekcióban az eredmény igen szoros volt, az első három helyezett között csupán 1-1 pont különbség volt. Reméljük a tavaszi OTDK-t követően további jó eredményekről számolhatunk be.

A zsűrik tagjai és a szekciók eredménye:

Közgazdasági és regionális tudományok: Dr. Bakucz Márta, Kovács Balázs

Marketing és Menedzsment: Dr. Fojtik János, Benke Mariann, Zsankó Brigitta

Még egyszer gratulálunk a helyezetteknek, a továbbjutóknak és persze minden indulónak, hiszen a cél, hogy minél több hallgató mutathassa meg a benne rejlő képességeit! A mostani és korábbi továbbjutónak pedig sikeres OTDK-t kívánunk!

Törőcsik Mária
a kari TDK Bizottság elnöke

KTK Tehetségpont

A Kompetencia- és Tehetségfejlesztő Központ célja a PTE KTK hallgatóinak támogatása tehetségük felismerésében, kibontakoztatásában, szakmai sikereinek elérésében; ezzel hozzájárulva a hallgatóink munkaerő-piaci értékének növeléséhez és vállalati partnereink igényeinek kielégítéséhez. Segítjük a pécsiközgázosok közösségének építését, hogy minden hallgatónk megtalálja a helyét, és egyszerűen JÓL ÉREZZE MAGÁT.

Tovább

pecs.hubbub

A pecs.hubbub egy közösségi finanszírozási platform, melyen ötletgazdák tehetik közzé projektjeiket és így forrást gyűjthetnek szűkebb és tágabb közösségeikből, rajongóktól, szakmai szervezetektől vagy a közösségi médián elért és megérintett csoportoktól. A Pécsiközgáz Simonyi BEDC az egyetem többi karával szorosan együttműködve segítséget nyújt az ötletgenerálásban, -fejlesztésben, a crowdfunding-gal kapcsolatos ismeretek elsajátításában, a közösségi finanszírozási kampány lépéseinek kidolgozásában és menedzselésében.

Tovább

Továbbképzés

A Pécsiközgáz Továbbképző Központ a Kar meglévő oktatási palettája mellé olyan képzéseket kínál, amelyekkel specializálhatják, kiegészíthetik meglévő ismereteiket az ide jelentkezők, vagy épp a piaci igényekhez igazodó új kompetenciákat szerezhetnek. Legyen az OKJ-képzés, szakirányú továbbképzés vagy vállalati tréning, lényeg a sikeresebb szereplés a munkaerőpiacon.

Tovább