Történet

Karunk története hivatalosan 1975-ben kezdődött Takács Béla egyetemi docens dékáni vezetésével, valójában azonban akkor, amikor 1970 szeptemberében Hoóz István egyetemi tanár, tagozatvezető irányítása alatt 103 elsőéves hallgató megkezdte tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Pécsi Kihelyezett Nappali Tagozatán. Az első „kísérleti" években szerezte meg az intézmény a tapasztalatokat a „vállalati munkahelyek betöltésére alkalmas közgazdászok képzése, e témakörben tudományos kutatómunka végzése" terén, beleértve a hazai és nemzetközi tudományos kapcsolatrendszer kiépítését is. Ekkor alakultak ki a később gyakran „pécsi modellnek" is nevezett képzési rendszer alapvonalai. A pécsi a második legrégebbi és az első nem budapesti közgazdasági egyetemi kar Magyarországon, s ez utóbbi minőségében bizonyos mértékben példaként szolgált a később létesített vidéki közgazdaság-tudományi, gazdálkodástudományi karok létrehozásakor. A 70-es évek második felétől a Kar nagy lendülettel indult el a vállalati, az üzleti szféra igényeinek kielégítése irányába. „Valószínűen nem túlzás megállapítani, hogy helyünket az egyetemi közgazdászképzésben - lényegében, mint egyenlő partnerekét - ezekben az években alapoztuk meg." - írta később a Kar akkori dékánja.

Az 1980-as években Papp László egyetemi docens, majd Zeller Gyula egyetemi tanár vezette dékánként a kart. Ebben az időszakban jelentős javulás következett be az oktatás és a tudományos kutatás tárgyi feltételeiben. Megindult a levelező oktatás, egyre több külföldi diák tanult a karon, s a szakasz egyidejűleg a posztgraduális programok megindulásának időszaka is. Jelentős hangsúlyt kapott a kar bel- és külföldi kapcsolatainak továbbépítése. A kar oktatói közül számosan részesültek a Soros-program (és mások) által finanszírozott külföldi ösztöndíjakban, továbbképzési és kutatási lehetőségekben, és a külföldi tapasztalatszerzés valamelyest könnyebbé vált a hallgatók számára is.

A következő évtized előbb Vörös József egyetemi tanár, majd Rekettye Gábor egyetemi tanár dékáni irányítása alatt igen innovatív, és a fejlődést tekintve eredményes periódus volt a kar életében. „Az 1990-ben elkezdődött képzés-korszerűsítési reform valószínűleg jelentős eredményekkel járhatott, ugyanis a kidolgozott tanterv a Kar történetében a leghosszabb ideig fennmaradt programnak bizonyult." - írta később a Kar akkori dékánja. A képzéskorszerűsítés a nappali tagozaton olyan eredményekkel járt, amiket talán a már említett „pécsi modell" kiteljesedésének is tekinthetünk (korszerű, vállalat-centrikus tematikák, a legújabb nézetek beemelése az oktatási programokba, a kétfokozatú képzés bevezetése), s ugyancsak ebben az időszakban indult meg karunkon az MBA program is. Ebben az időszakban két-három olyan nemzetközi kapcsolat került szilárd alapokra, amelyek ma is meghatározó erejűek a Kar életében (Ohio University, Middlesex University és mások), és általában is számos nemzetközi együttműködési kezdeményezésre (kapcsolatok, konferenciák, stb.) került sor. Az ebben az időszakban megszerzett pozíciókhoz tartozik az is, hogy 1990. óta karunkon folyik az egyik jelentős közgazdaságtudományi szakfolyóirat, a Szigma szerkesztése, és 1995. óta a kar társkiadója és -szerkesztője a marketingszakma egyetlen akadémiai rangú folyóiratának, a Marketing & Menedzsmentnek. Ebből az időszakból az alábbi - a fejlődés irányába mutató - tényezők érdemelnek kiemelést: (1) A kar hosszú távú stratégiájának kialakítása. (2) A kar első akkreditációja, amire 1995/96-ban került sor, „kiváló" minősítéssel. (3) Az első részidős mesterprogram beindítása. (4) Az angol nyelvű (BA majd MSc) program kidolgozása és megvalósítása: 1996-ban indult a Middlesex University Business School által validált program. (5) A doktorképzés beindítása. A kezdet óta több mint 400-an iratkoztak be erre a programra, és 50-nél többen szereztek doktori címet. (4) A habilitáció rendszerének beindítása.

Az 1996-ot követő hat esztendőnek karunk Farkas Ferenc egyetemi tanár dékáni irányításával vágott neki. A periódus számos okból a változás időszaka volt, bizonyos területeken annak csak a kezdete. A sikeres változásmenedzsment-folyamatoknak köszönhetően az évezred végén a Kar anyagi helyzete stabil volt, a dolgozói fluktuáció minimális, a kínált programok népszerűsége a kívánatos szinten állt, a dolgozók jövedelemszintje jóval meghaladta az egyetemi átlagot. Az új évezred az „Őrizni és fejleszteni" program jegyében indult. A Kar az egyre szaporodó számú gazdasági felsőoktatási intézmények között a kezdetben „informális" rangsorokban rendszeresen az első-második helyet foglalta el. Az új oktatási programok között említendő az angol nyelvű mester- és doktori képzés megindítása, a Hageni Egyetem német nyelvű távoktatási programjának indítása, a szendvics-rendszerű szakközgazdász-képzés, a szakfordító képzés szakirányú továbbképzési formája, a két Doktori Iskola végleges akkreditációja, a Szekszárdon megindult főiskolai képzés. A létesítményhelyzet javításának záloga pedig a 48-as téri - Rákóczi úti épületegyüttes régen esedékes rekonstrukciójának megkezdése volt, amely már Dobay Péter egyetemi tanár, dékán vezetése alatt fejeződött be. Ebben az időszakban a kar komoly lépéseket tett a tudásvállalattá alakulás útján, amihez hozzátartozik a teljesítménymérés és a szervezeti átalakítás megkezdése. A kar igyekezett a helyi üzleti közösség felé fordulni, a „város, a régió egyeteme" gondolat jegyében. Folytatódott az üzleti jellegű projektek térnyerése, a támogatásszerzés (fund raising) gyakorlata, és az oktatási programok átalakítása (az ún. bolognai rendszerre való áttérésben a Kar kezdeményező, meghatározó szerepet töltött be).

2005-től 2011. júniusáig Rappai Gábor egyetemi docens dékáni vezetése alatt a kar szigorúan fegyelmezett gazdálkodással igyekezett megfelelni küldetésnyilatkozatának, aminek lényege az üzleti tudományok - széleskörű elméleti és módszertani, hazai és külföldi felsőoktatási és szaktudományi kutatási és gyakorlati ismeretekre alapozott - rangos, világszínvonalú művelése és közvetítése, oktatása. A legújabb, 2007-es kar- és szak-akkreditációs eljárás teljes eredményessége, a hallgatói és üzleti körökből egyaránt érkező pozitív visszajelzések, továbbá az, hogy a francia Eduniversal karunkat a világ ezer legjobb üzleti iskolája közé választotta, egyaránt azt bizonyítja, hogy a kar ebben a dékáni időszakban megfelel a küldetésében megfogalmazottaknak.

2011. július és 2015. június 30 között. Dr. Ulbert József irányította a kart. Négyéves munkáját összegezve elmondható, hogy a kar számára egy felsőoktatás politikai és finanszírozási szempontból is kiemelten nehéz időszakban a beiskolázási, nemzetközi és vállalkozási tevékenységének, valamint a hallgatói szolgáltatások fejlesztésének köszönhetően stabil, kiegyensúlyozott működést és egy állandósulni látszó hallgatói létszámot tudott biztosítani.

2015. júliusától dr. Schepp Zoltán áll a kar élén. Dr. Schepp Zoltán a kar átfogó megújítását helyezi dékáni ciklusa fókuszába. Fő céljai közé tartozik a szervezeti decentralizáció, amely a felelősség-megosztáson túl a kompetenciaelvek mentén működő struktúra kialakításának irányába mutat. A karon létrehozandó irányító testülettel közösen szeretné újradefiniálni a kar termékfogalmát és ennek megfelelően kialakítani a Pécsiközgáz szakportfólióját.

KTK Tehetségpont

A Kompetencia- és Tehetségfejlesztő Központ célja a PTE KTK hallgatóinak támogatása tehetségük felismerésében, kibontakoztatásában, szakmai sikereinek elérésében; ezzel hozzájárulva a hallgatóink munkaerő-piaci értékének növeléséhez és vállalati partnereink igényeinek kielégítéséhez. Segítjük a pécsiközgázosok közösségének építését, hogy minden hallgatónk megtalálja a helyét, és egyszerűen JÓL ÉREZZE MAGÁT.

Tovább

pecs.hubbub

A pecs.hubbub egy közösségi finanszírozási platform, melyen ötletgazdák tehetik közzé projektjeiket és így forrást gyűjthetnek szűkebb és tágabb közösségeikből, rajongóktól, szakmai szervezetektől vagy a közösségi médián elért és megérintett csoportoktól. A Pécsiközgáz Simonyi BEDC az egyetem többi karával szorosan együttműködve segítséget nyújt az ötletgenerálásban, -fejlesztésben, a crowdfunding-gal kapcsolatos ismeretek elsajátításában, a közösségi finanszírozási kampány lépéseinek kidolgozásában és menedzselésében.

Tovább

Továbbképzés

A Pécsiközgáz Továbbképző Központ a Kar meglévő oktatási palettája mellé olyan képzéseket kínál, amelyekkel specializálhatják, kiegészíthetik meglévő ismereteiket az ide jelentkezők, vagy épp a piaci igényekhez igazodó új kompetenciákat szerezhetnek. Legyen az OKJ-képzés, szakirányú továbbképzés vagy vállalati tréning, lényeg a sikeresebb szereplés a munkaerőpiacon.

Tovább