Képzések

FOKSz-aink egyrészt a továbbtanulásra (BA szakok) készítik fel a hallgatókat, ugyanakkor piacképes szakmákat is nyújtanak. A képzés államilag támogatott, az elvégzett tanulmányok egy része az alapképzésben beszámítható. Ha valaki inkább a munka mellett dönt végzést követően, a megszerzett képesítés előnyt jelent a munkaerőpiacon.

Alapképzéseinkben olyan üzleti és közgazdasági szakokat kínálunk, melyek iránt nemcsak nagy az érettségizők igénye, de nagy valószínűséggel a végzés utáni elhelyezkedést is lehetővé teszik, illetve a továbbtanulást választók számára biztosítják a mesterszintre való beiratkozás feltételeit.

Mesterképzéseink célja, hogy mind ismeretanyagukat, mind készségeiket tekintve tovább gyarapítsuk az alapdiplomásokat, illetve a már most is a gazdasági életben dolgozó, tapasztalt szakembereket. Büszkén állíthatjuk, hogy ezen a szinten kellően alapos és sokoldalú elméleti megalapozást adunk azoknak, akik az egyes részterületekkel, mint tudománnyal kívánnak foglalkozni.

Olyan fiatal „tudósok” kinevelése a cél, akik kutatásaik révén az országos, régiós és nemzetközi szintű gazdasági döntéshozatal mérvadó szereplői lehetnek. A közép- és felsővezetők számára ajánlott szakmai továbbképzési programjaink az egész életen át történő tanulás gondolatát tükrözik.

Komolyan gondoljuk az egész életen át tartó tanulást, érezzük felelősségünket e téren. Ezért folyamatosan szervezünk olyan rövidebb és hosszabb ciklusú képzéseket, melyek lehetővé teszik mind a tudás generális megújítását, mind a szűkebb specializálódást.