Váry Miklós | Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Váry Miklós
tanársegéd

Váry Miklós 2012-ben szerezte meg alapszakos diplomáját a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán alkalmazott közgazdaságtan szakon. Mesterdiplomáját ugyanitt szerezte 2014-ben közgazdasági elemző szakon. Alap- és mesterszakos tanulmányai során tagja volt a Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégiumnak. 2014-2017 között a Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskolájának nappali tagozatos PhD-hallgatója, emellett a Magyar Nemzeti Bank Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítványa által szervezett kiegészítő PhD képzés ösztöndíjasa volt. Abszolutóriumot 2017-ben szerzett, jelenleg doktori értekezésén dolgozik.

2018-tól teljes munkaidőben a Kar tudományos segédmunkatársa, részmunkaidőben egyetemi tanársegéd a Közgazdaságtan és Ökonometria Intézetben. Oktatási tevékenysége az elméleti közgazdaságtan, a mikroökonómia és a makroökonómia tárgyköreihez kapcsolódik. Kutatóként makroökonómiai témákkal, az ágensalapú modellezés közgazdasági alkalmazásaival és postkeynesi közgazdaságtannal foglalkozik.

Publikációi jelentek meg a Közgazdasági Szemlében, a 2015-ös Országos Tudományos Diákköri Konferencia makro-modellezés tagozatának 1. helyezettje. Tagja a Magyar Közgazdaságtudományi Egyesületnek és a Végzett Pécsi Közgazdász Szakkollégisták Egyesületének.

Közgazdaságtan és Ökonometria Intézet

Email: varym@ktk.pte.hu
Mellék: 23377
Iroda: B 115

Fogadóóra:

Kedd, 9:30 - 10:30

KTK Tehetségpont

A Kompetencia- és Tehetségfejlesztő Központ célja a PTE KTK hallgatóinak támogatása tehetségük felismerésében, kibontakoztatásában, szakmai sikereinek elérésében; ezzel hozzájárulva a hallgatóink munkaerő-piaci értékének növeléséhez és vállalati partnereink igényeinek kielégítéséhez. Segítjük a pécsiközgázosok közösségének építését, hogy minden hallgatónk megtalálja a helyét, és egyszerűen JÓL ÉREZZE MAGÁT.

Tovább

pecs.hubbub

A pecs.hubbub egy közösségi finanszírozási platform, melyen ötletgazdák tehetik közzé projektjeiket és így forrást gyűjthetnek szűkebb és tágabb közösségeikből, rajongóktól, szakmai szervezetektől vagy a közösségi médián elért és megérintett csoportoktól. A Pécsiközgáz Simonyi BEDC az egyetem többi karával szorosan együttműködve segítséget nyújt az ötletgenerálásban, -fejlesztésben, a crowdfunding-gal kapcsolatos ismeretek elsajátításában, a közösségi finanszírozási kampány lépéseinek kidolgozásában és menedzselésében.

Tovább

Továbbképzés

A Pécsiközgáz Továbbképző Központ a Kar meglévő oktatási palettája mellé olyan képzéseket kínál, amelyekkel specializálhatják, kiegészíthetik meglévő ismereteiket az ide jelentkezők, vagy épp a piaci igényekhez igazodó új kompetenciákat szerezhetnek. Legyen az OKJ-képzés, szakirányú továbbképzés vagy vállalati tréning, lényeg a sikeresebb szereplés a munkaerőpiacon.

Tovább