Gazdálkodástani Doktori Iskola PhD Fórum

Esemény ideje: csütörtök, május 25, 2017 - 14:00
Helyszín: B 323 terem

Második felhívás

 

A Közgazdaságtudományi Kar Gazdálkodástudományi Doktori Iskolája 2017. május 25-én 14 órai kezdettel ismét PhD fórumot rendez. A fórum célja a hallgatói kutatási tervek és eredmények bemutatása, vitalehetőség és információ csere biztosítása a Doktori Iskola évfolyamainak. Várjuk a már meglévő kutatási eredmények bemutatását, de a kutatási terveket is szívesen fogadjuk.

Szívesen várjuk a Doktori Iskola minden hallgatóját. Az elsőévesek számára erőteljesen ajánlott a részvétel, még akkor is, ha nem óhajtanak előadni. A másod és harmadévesek számára ez a fórum kiváló lehetőség előadás tartására és kutatási eredményeik szélesebb közönség előtti megvédésére.

A fórumon való részvétel kreditpontot jelent, és az abszolutórium megszerzéséhez kötelező.

A Fórumon egy 15 perces előadás megtartására van lehetőség, amelyhez 10 perces vita társulhat. A jelentkezők az előadás absztraktját 2017. május 2.-ig a vitai@ktk.pte.hu e-mailre szíveskedjenek elküldeni.

A 2017. május 2. után beérkezett jelentkezéseket
nem áll módunkban elfogadni!

Ebben az esetben a jelentkező a következő fórumon tud majd előadni.

A Fórumon szeretettel várjuk nemcsak a PhD hallgatók témavezetőit, hanem a Közgazdaságtudományi Kar minden érdeklődő oktatóját is.

A Fórum helye a Közgazdaságtudományi Kar harmadik emeletén a 323-as terem.

Pécs, 2017. április 24.

                                                                                          Dr. Bélyácz Iván

                                                                                        egyetemi tanár sk.

KTK Tehetségpont

A Kompetencia- és Tehetségfejlesztő Központ célja a PTE KTK hallgatóinak támogatása tehetségük felismerésében, kibontakoztatásában, szakmai sikereinek elérésében; ezzel hozzájárulva a hallgatóink munkaerő-piaci értékének növeléséhez és vállalati partnereink igényeinek kielégítéséhez. Segítjük a pécsiközgázosok közösségének építését, hogy minden hallgatónk megtalálja a helyét, és egyszerűen JÓL ÉREZZE MAGÁT.

Tovább

pecs.hubbub

A pecs.hubbub egy közösségi finanszírozási platform, melyen ötletgazdák tehetik közzé projektjeiket és így forrást gyűjthetnek szűkebb és tágabb közösségeikből, rajongóktól, szakmai szervezetektől vagy a közösségi médián elért és megérintett csoportoktól. A Pécsiközgáz Simonyi BEDC az egyetem többi karával szorosan együttműködve segítséget nyújt az ötletgenerálásban, -fejlesztésben, a crowdfunding-gal kapcsolatos ismeretek elsajátításában, a közösségi finanszírozási kampány lépéseinek kidolgozásában és menedzselésében.

Tovább

Továbbképzés

A Pécsiközgáz Továbbképző Központ a Kar meglévő oktatási palettája mellé olyan képzéseket kínál, amelyekkel specializálhatják, kiegészíthetik meglévő ismereteiket az ide jelentkezők, vagy épp a piaci igényekhez igazodó új kompetenciákat szerezhetnek. Legyen az OKJ-képzés, szakirányú továbbképzés vagy vállalati tréning, lényeg a sikeresebb szereplés a munkaerőpiacon.

Tovább