Kék gazdaság nyári egyetem projekt sikere | Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Kék gazdaság nyári egyetem projekt sikere

László Nóra Lilla cs, 06/07/2018 - 15:37

A Kék Gazdaság Nyári Egyetemünk egyik hallgatója, Ayumi Matsuzaka nem mindennapi innovációs ötlettel rukkolt elő. Az alapötlet egy komposztálható pelenka, amely teljesen természetes anyagokból készül. Ez a pelenka használat után komposztálható, tele van foszforral és nátriummal, ezáltal kiváló tápanyag a földnek (úgy nevezett terra preta). Az elképzelés segítségével egy gyerek egy évben körülbelül egy tonna terre preta-nak az elkészítéséhez járulna hozzá. Mivel a kék gazdaság rendszerekben gondolkodik, ezért ez csupán a folyamat eleje. Egy ilyen pelenkát használó közösség hozzávetőlegesen száz családból áll, ezáltal a projektnek közösségalkotó szerepe is van. Együtt ültethetnek gyümölcsfákat, amelyek termése később ingyen kerülhet az asztalra, amelyet saját maguk fogyasztanak el.

A projektet mostanra sikerült sikerre vinni, olyannyira, hogy nemrégiben pedig elnyerte vele a FAMAE (francia cég) innovációs nagydíját, ami 300 000 eurót jelent az ötlet kivitelezéséhez. Kiemelkedő sikeréhez ezúton is gratulálunk!

KTK Tehetségpont

A Kompetencia- és Tehetségfejlesztő Központ célja a PTE KTK hallgatóinak támogatása tehetségük felismerésében, kibontakoztatásában, szakmai sikereinek elérésében; ezzel hozzájárulva a hallgatóink munkaerő-piaci értékének növeléséhez és vállalati partnereink igényeinek kielégítéséhez. Segítjük a pécsiközgázosok közösségének építését, hogy minden hallgatónk megtalálja a helyét, és egyszerűen JÓL ÉREZZE MAGÁT.

Tovább

pecs.hubbub

A pecs.hubbub egy közösségi finanszírozási platform, melyen ötletgazdák tehetik közzé projektjeiket és így forrást gyűjthetnek szűkebb és tágabb közösségeikből, rajongóktól, szakmai szervezetektől vagy a közösségi médián elért és megérintett csoportoktól. A Pécsiközgáz Simonyi BEDC az egyetem többi karával szorosan együttműködve segítséget nyújt az ötletgenerálásban, -fejlesztésben, a crowdfunding-gal kapcsolatos ismeretek elsajátításában, a közösségi finanszírozási kampány lépéseinek kidolgozásában és menedzselésében.

Tovább

Továbbképzés

A Pécsiközgáz Továbbképző Központ a Kar meglévő oktatási palettája mellé olyan képzéseket kínál, amelyekkel specializálhatják, kiegészíthetik meglévő ismereteiket az ide jelentkezők, vagy épp a piaci igényekhez igazodó új kompetenciákat szerezhetnek. Legyen az OKJ-képzés, szakirányú továbbképzés vagy vállalati tréning, lényeg a sikeresebb szereplés a munkaerőpiacon.

Tovább