Rólunk

A Marketing & MENEDZSMENT a magyar marketingszakma legrégebben megjelenő folyóirata. 1967-ben adta ki első ízben az Országos Piackutató Intézet a saját folyóiratát MARKETING-piackutatás címen, amely a 80-as évek közepétől Marketing címen volt jelen a piacon.

1995-től a folyóirat Marketing & MENEDZSMENT címen jelenik meg, először a GfK Hungária és a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara közös szerkesztésében, majd 2012-től kizárólag a KTK gondozásában. A Marketing & MENEDZSMENT negyedévente megjelenő tudományos folyóirat, a marketingszakma egyetlen akadémiai rangú folyóirata.

Aki az elmúlt időszakban megnézte a Marketing és Menedzsment belső borítóját, komoly változásokat vehetett észre a szerkesztőbizottság és a szerkesztőség struktúrájában és összetételében. 2014. január 1-től Dr. Szerb László professzor személyében új főszerkesztő került a laphoz. A 2014-es év során kialakítottuk a lap új struktúráját. A főszerkesztő munkáját három szerkesztő, Dr. habil. Farkas Szilveszter (BGF), Dr. Szűcs Krisztián (PTE) és Dr. Vilmányi Márton (SZTE) valamint egy szerkesztőségi asszisztens, Ratting Anita (PTE) segíti. A lapnál hosszú ideig meghatározó Dr. Fojtik János pedig 2015. január 1-től a lap olvasószerkesztője lett.

A személyi változások egyben tartalmi változásokhoz is vezettek. Kialakítottuk és megújítottuk a bírálati rendszert, ami immár jórészt online módon működik. A modern kor elvárásainak megfelelően kettős, vak bírálati szisztémát vezettünk be a beérkező kéziratok formai és tartalmi előszűrésével. Változatlanul várunk és publikálunk angol nyelvű tanulmányokat is. A minőségi standardok érvényesítése következtében megnövekedett a visszautasítások száma, ugyanakkor, reményeink szerint, a tanulmányok is színvonalasabbak lettek. 

A tervezett tartalmi változások között szerepel, hogy a Marketing és Menedzsment, amely eddig a marketing szakma meghatározó lapja volt, több menedzsment témájú tanulmányt közöljön. Nem fogunk egyetlen jó marketinges cikket sem visszautasítani helyhiány miatt; ha igény van rá, akkor az eddigi évenkénti négy lapszámot fogjuk emelni. Szívesen látunk ugyanakkor színvonalas cikkeket az általános-, a stratégiai-, a humán erőforrás-, a termelés- a kisvállalati menedzsment, vagy a pénzügyek területéről egyaránt. Időről időre tervezünk különszámokat is. Ezekben az esetekben is ragaszkodunk azonban a lap formai és tartalmi követelményeinek betartásához, a bírálati rendszer érvényesítéséhez.

A Marketing és Menedzsment hagyományosan gyakorlati orientációjú lap volt és ma is az. Ezt a tradíciót mindenképpen folytatni szeretnénk, de ezzel egyidőben szeretnénk az elméleti alapokra és a módszertanra is nagyobb hangsúlyt helyezni. Ezt jelzi az életbe lépő új Absztrakt struktúra is: (1) A tanulmány céljai; (2) Az alkalmazott módszertan; (3) A legfontosabb eredmények, újdonságok; és (4) Gyakorlati (gazdaságpolitikai) javaslatok.

A szerzői útmutató alapján elkészített kéziratokat az mm@ktk.pte.hu címre kérjük küldeni.
Szakmai kérdéseivel forduljon bizalommal Szerkesztőségünkhöz.
Hirdetési feltételekről, előfizetéssel kapcsolatosan érdeklődjön munkatársainktól!
mm@ktk.pte.hu

KTK Tehetségpont

A Kompetencia- és Tehetségfejlesztő Központ célja a PTE KTK hallgatóinak támogatása tehetségük felismerésében, kibontakoztatásában, szakmai sikereinek elérésében; ezzel hozzájárulva a hallgatóink munkaerő-piaci értékének növeléséhez és vállalati partnereink igényeinek kielégítéséhez. Segítjük a pécsiközgázosok közösségének építését, hogy minden hallgatónk megtalálja a helyét, és egyszerűen JÓL ÉREZZE MAGÁT.

Tovább

pecs.hubbub

A pecs.hubbub egy közösségi finanszírozási platform, melyen ötletgazdák tehetik közzé projektjeiket és így forrást gyűjthetnek szűkebb és tágabb közösségeikből, rajongóktól, szakmai szervezetektől vagy a közösségi médián elért és megérintett csoportoktól. A Pécsiközgáz Simonyi BEDC az egyetem többi karával szorosan együttműködve segítséget nyújt az ötletgenerálásban, -fejlesztésben, a crowdfunding-gal kapcsolatos ismeretek elsajátításában, a közösségi finanszírozási kampány lépéseinek kidolgozásában és menedzselésében.

Tovább

Továbbképzés

A Pécsiközgáz Továbbképző Központ a Kar meglévő oktatási palettája mellé olyan képzéseket kínál, amelyekkel specializálhatják, kiegészíthetik meglévő ismereteiket az ide jelentkezők, vagy épp a piaci igényekhez igazodó új kompetenciákat szerezhetnek. Legyen az OKJ-képzés, szakirányú továbbképzés vagy vállalati tréning, lényeg a sikeresebb szereplés a munkaerőpiacon.

Tovább