László Gyula | Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Dr. László Gyula

László Gyula 1969-ben szerzett okleveles közgazda diplomát. Egy évet revizorként dolgozott, majd 1970-től oktat a pécsi egyetemen. Habilitált egyetemi tanár, CSc, az alapképzési (BA-) programok igazgatója. Az oktatói munka középpontjában kezdetben általános vállalatgazdasági kérdések álltak, később már elsősorban a munkaerőre fókuszált. Intenzíven foglalkozik a munkaerőpiaccal,  foglalkoztatáspolitikával, a munkaügyi kapcsolatokkal (az érdekegyeztetés elméleti és gyakorlati kérdéseivel), az emberi erőforrás menedzsmenttel, és újabban a szakképzés és a munkaerőpiac kapcsolatával is. Az 1990-es, majd a 2000-es évek elején egy-egy cikluson keresztül a Kar dékánhelyettese. 10 éven át volt a Vállalati Gazdaságtan Tanszék tanszékvezetője. Hosszú ideje tagja a Kari Tanácsnak, több cikluson át vezeti az egyetem Oktatási és Kredit Bizottságát. Aktív szerepet vállal a lokális környezet fejlesztési problémáinak megoldásában. Irányításával készült el több regionális és lokális foglalkoztatáspolitikai és képzési stratégia, és a Pécs fejlesztési pólus stratégiájának megfogalmazásában is jelentős részt vállalt

Vezetés- és Szervezéstudományi Intézet

Email: laszlo@ktk.pte.hu
Mellék: 23196
Iroda: B222

Fogadóóra:

E-mailben történő előzetes egyeztetés alapján

KTK Tehetségpont

A Kompetencia- és Tehetségfejlesztő Központ célja a PTE KTK hallgatóinak támogatása tehetségük felismerésében, kibontakoztatásában, szakmai sikereinek elérésében; ezzel hozzájárulva a hallgatóink munkaerő-piaci értékének növeléséhez és vállalati partnereink igényeinek kielégítéséhez. Segítjük a pécsiközgázosok közösségének építését, hogy minden hallgatónk megtalálja a helyét, és egyszerűen JÓL ÉREZZE MAGÁT.

Tovább

pecs.hubbub

A pecs.hubbub egy közösségi finanszírozási platform, melyen ötletgazdák tehetik közzé projektjeiket és így forrást gyűjthetnek szűkebb és tágabb közösségeikből, rajongóktól, szakmai szervezetektől vagy a közösségi médián elért és megérintett csoportoktól. A Pécsiközgáz Simonyi BEDC az egyetem többi karával szorosan együttműködve segítséget nyújt az ötletgenerálásban, -fejlesztésben, a crowdfunding-gal kapcsolatos ismeretek elsajátításában, a közösségi finanszírozási kampány lépéseinek kidolgozásában és menedzselésében.

Tovább

Továbbképzés

A Pécsiközgáz Továbbképző Központ a Kar meglévő oktatási palettája mellé olyan képzéseket kínál, amelyekkel specializálhatják, kiegészíthetik meglévő ismereteiket az ide jelentkezők, vagy épp a piaci igényekhez igazodó új kompetenciákat szerezhetnek. Legyen az OKJ-képzés, szakirányú továbbképzés vagy vállalati tréning, lényeg a sikeresebb szereplés a munkaerőpiacon.

Tovább