Karunk és a kínai Nanjing Audit University együttműködése nyomán sikerült kidolgozni egy olyan két hetes programot, mely során a Pécsiközgáz hallgatói és kollégái 2018 tavaszán Kínába látogathattak és közelebbről megismerkedhettek az ország kultúrájával, gazdasági ökoszisztémájával és oktatási rendszerével.
A csoport programja igen változatos és mindenre kiterjedő volt – múzeumlátogatások, találkozók, prezentációk a kínai kultúráról és művészetről illetve természetesen Kína gazdasági és üzleti életéről. Emellett lehetőségük volt ellátogatni a helyi Shin Ke Xia Cai vállalathoz, akik speciális szemüveglencsék gyártásával foglalkoznak. Karunk hallgatói és kísérőik az üzleti szakon tanuló kínai hallgatóknak előadásokat tartottak a Pécsi Tudományegyetemről és történetéről (Hendinder Zsófia és Kustra Zsófia), az egyetemi életről Pécsett (Riszt Krisztina és Leyla Abbasz) illetve Baranya megye gazdasági életéről (Kiss Alexandra és Szabó Dávid).