Lezajlott a 2025/26-os őszi iExpo

PTE KTK - Centre for Applied Learning
2025. december 10. 12:04

Az iExpo 2025-ben is bizonyította, hogy a kreativitás, az innováció és az együttműködés kiemelkedő értéket képvisel a Pécsi Tudományegyetem hallgatói körében. Az eseményen közel 70 partnerünk vett részt, akik szakmai támogatásukkal és felajánlásaikkal járultak hozzá a rendezvény sikeréhez. Több mint 200 hallgató mutatta be projektjeit az egyetem öt karáról, így az iExpo valódi interdiszciplináris találkozási ponttá vált.

Az idei iExpo ismét nagy sikerrel került megrendezésre!

Az idei verseny összdíjazása elérte az 1,5 millió forintot, amelyhez számos további nyeremény és ajándék társult. Ezek nemcsak a verseny izgalmát növelték, hanem erősítették a közösségi élményt és az együttműködés szellemét is. A bemutatott projektek között rendkívül sok kreatív és innovatív ötlet szerepelt, azonban a kategóriákon belül a zsűri döntése alapján csak három helyezett részesülhetett pénzdíjban, a különdíjak mellett.

Az iExpo célja, hogy teret adjon a hallgatói ötletek kibontakozásának, és lehetőséget biztosítson arra, hogy a fiatal tehetségek szakmai visszajelzést kapjanak, valamint kapcsolatokat építsenek a vállalati partnerekkel. Az idei évben is bebizonyosodott, hogy a hallgatók kreativitása és kitartása méltó elismerést érdemel.

A kategóriák nyertesei:

Problem Solving and Consulting

  1. helyezett: Futuredrive KFT – 100.000 Ft (A Deutsche Telekom IT Solutions jóvoltából)
  2. helyezett: CookTogether – 80.000 Ft (A Pannova Group jóvoltából)
  3. helyezett: Social Media Recruitment Strategy Framework for Gen Z – 50.000 Ft (A Splendex Kft. jóvoltából) Különdíj: Focusly – tárgyi és szolgáltatási nyeremény (A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. jóvoltából) Különdíj: Lifekit – tárgyi és szolgáltatási nyeremény (A Viapan Group jóvoltából) Különdíj: Emlékezetformáló vezetés – tárgyi és szolgáltatási nyeremény (A German Solutions jóvoltából)

Art and Community

  1. helyezett: Stella Resin – 100.000 Ft (A Körber jóvoltából)
  2. helyezett: Glow and flow – 80.000 Ft (A PTE KTK jóvoltából)
  3. helyezett: Kreditet a közösségért – 50.000 Ft (A Z-elektronika jóvoltából) Különdíj: New expension of Pécs – tárgyi nyeremény (A Nemzetközi Kosárlabda Akadémia Pécs jóvoltából) Különdíj: A-side café – tárgyi nyeremény (A Holcim jóvoltából)

General Projects

  1. helyezett: Green Basket – 100.000 Ft (A PTE KTK jóvoltából)
  2. helyezett: Attitűd felmérése – 80.000 Ft (A PTE KTK jóvoltából)
  3. helyezett: Roof Top Café – 50.000 Ft (A PTE KTK jóvoltából) Különdíj: Win win – tárgyi nyeremény (Az Ernst & Young Tanácsadó Kft jóvoltából) Különdíj: Hair vision – tárgyi nyeremény (A Concentrix jóvoltából)

Idea and Innovation I.

  1. helyezett: On You – 100.000 Ft (A HR-Rent, Prohuman jóvoltából)
  2. helyezett: Könyvpiaci reform – 80.000 Ft (A Gazek jóvoltából) Holtverseny a harmadik helyen:
  3. helyezett: Food and Fit – 50.000 Ft (A Solar FM Kft jóvoltából)
  4. helyezett: Quality tracker (A PTE KTK jóvoltából) Különdíj: Nova Terra – tárgyi nyeremény (A Harman jóvoltából) Különdíj: Minden Polc Automata – tárgyi nyeremény (A OTP Bank jóvoltából)

Idea and Innovation II.

  1. helyezett: In charge – 100.000 Ft (A Kancellária jóvoltából)
  2. helyezett: Hírspektrum – 80.000 Ft (A Kancellária jóvoltából)
  3. helyezett: Rooster – 50.000 Ft (A Kancellária jóvoltából) Különdíj: Sustainable Utalization – tárgyi nyeremény (A BAT jóvoltából) Különdíj: AI powered Student – tárgyi nyeremény (A Körber jóvoltából)

Fődíj   In Charge – 300.000 Ft (Az AquaCut Kft. jóvoltából)

Az iExpo szervezői ezúton is gratulálnak minden díjazottnak és résztvevőnek, valamint hálás köszönetüket fejezik ki a partnereknek, akik nélkül az esemény nem érhetett volna el ilyen magas színvonalat. A támogatások és felajánlások révén a hallgatók nemcsak értékes tapasztalatokkal gazdagodtak, hanem új inspirációt és lehetőségeket is kaptak szakmai fejlődésükhöz.

Kapcsolódó Híreink

Pécsiközgáz Welcome Day

Ilyen még nem volt: szeptember 7-én, az első tanítási napon színes programokkal, jó hangulattal várja a Pécsiközgáz régi..

Nívódíjat kapott Rekettye Gábor professzor

Rekettye Gábor professzor úr szerzőtársaival készített Pricing for Strategic Managers című könyve kapta az MTA..

Folytatódik a BrandUP!

Sikeresen lezárult a BrandUP program első évfolyama, a képzés pedig folytatódik: megkezdődött a jelentkezés a második..

MTA Publikációs Nívódíj

Újabb szakmai elismerés Karunk oktatóinak

Pályázat Hallgatói Klubok létrehozására és működtetésére

A PTE Közgazdaságtudományi Kar pályázatot hirdet Hallgatói Klubok létrehozására és működtetésére. A Hallgatói Klubok..

Dr. Farkas Ferencné Dr. Kurucz Zsuzsanna

Életének 77. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Farkas Ferencné Dr. Kurucz Zsuzsanna. Búcsúztatója 2026..

Ponthatárok 2026

Íme a várva várt hír a 2026-ös felvételi ponthatárokról! Gratulálunk mindenkinek, aki bejutott a Pécsiközgáz valamelyik..

Naprakész kompetenciák a jövő szakembereinek

Fejlessze tudását a munkaerőpiac aktuális igényeihez igazodó szakirányú továbbképzéseinkkel! A Pécsiközgáz..