MakroKlub World of Practice – Makroökonómia a gyakorlatban a PTE KTK-n

Makroklub
2026. május 6. 15:29

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán a MakroKlub World of Practice programsorozat keretében vendégelőadást tartott Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője. A „Makroökonómia a gyakorlatban” című előadás a Makroökonómia kurzus részeként valósult meg, és betekintést nyújtott a makrogazdasági elemzői munka mindennapjaiba.

Az előadás középpontjában az állt, hogy mivel foglalkozik valójában egy makroelemző. Kiderült, hogy a modellezési technikák, az Excel-alapú adatfeldolgozás és a statisztikai módszerek - például regressziók - alkalmazása mellett kiemelt jelentőségű a makrogazdasági folyamatok értelmezése és ezek közérthető kommunikációja. A makroelemző szerepe tehát túlmutat a számokon. Fontos feladata, hogy a gazdasági mechanizmusokat érthető módon bemutassa, és támogassa a döntéshozatalt.

Trippon Mariann hangsúlyozta, hogy a banki környezetben az elemzők többféle szerepet töltenek be. Egyrészt a szervezeten belül edukációs tevékenységet folytatnak, másrészt adatokat és elemzéseket szolgáltatnak a döntéstámogatáshoz. Emellett a privát ügyfelek számára is iránymutatást nyújtanak a gazdaság aktuális helyzetéről, előrejelzéseket és forgatókönyveket készítenek a várható folyamatokról. Nem ritka az sem, hogy a makroelemzők a pénzintézet „arcaként” jelennek meg a médiában, hozzájárulva a szélesebb közönség tájékoztatásához.

Az aktuális gazdasági kihívások is hangsúlyosan megjelentek az előadás során. Külön figyelmet kapott az elmúlt évek magyar gazdasági stagnálásának elemzése, amelynek egyik legfontosabb oka az alacsony termelékenység. Az előadó rámutatott arra is, hogy a korábbi, úgynevezett „magas nyomású gazdaság” modelljének egyes elemei mára nehezen fenntarthatóvá váltak. A jövő szempontjából kulcskérdésként merült fel, milyen módon és ütemben vezethetők ki a korábbi gazdaságpolitikai intézkedések, beleértve például a banki különadókat, az árréstopokat és az ársapkákat.

Az esemény inspiráló és gondolatébresztő módon kapcsolta össze az elméleti makroökonómiai ismereteket a gazdasági gyakorlat valóságával. A hallgatók közvetlen tapasztalatot szerezhettek arról, hogyan hasznosul a tananyag a pénzügyi szektorban, és milyen kompetenciák szükségesek a sikeres szakmai pályához.

Köszönjük Trippon Mariannnak az értékes előadást és a betekintést a makroökonómiai elemzés gyakorlati világába!

Felelős munkatárs

Intézeti Kapcsolattartó, adjunktus
23420
braun.erik [at] pte.hu
B115

Kapcsolódó esemény

23.
március
11:00-12:30

Kapcsolódó Híreink

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj - Kari rangsor

2026/2027-es tanévre meghirdetett Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra benyújtott pályázatok alapján karunk az alábbi..

Kleschné Dr. Csapi Vivient választották a PAB IX. Gazdaság- és Jogtudományok Szakbizottságának elnökévé

A Pécsi Akadémiai Bizottság a 2026–2029-es akadémiai ciklusra Kleschné Dr. Csapi Vivient, a Pécsi Tudományegyetem..

Gazdasági szaknyelvi vizsga

A jelentkezők középfokú egynyelvű gazdasági kommunikáció nyelvvizsga A szóbeli, B írásbeli és C komplex típusát..

Nemzetközi hallgatói csapatok dolgoztak helyi kihívásokon a Simonyi Summer School keretében

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán 2026. június 1–12. között zajlott le a Simonyi Summer Social..

Pályázati felhívás - Demonstrátori ösztöndíj

A PTE Közgazdságtudományi Kar Kvantitatív Menedzsment Intézete demonstrátori ösztöndíjpályázatot hirdet az aktív..

Elérhető a PTE Háziorvosi Szolgálata

A PTE Háziorvosi Szolgálata a hallgatók rendelkezésére is áll.

Stratégiai partnerség és a jövő kompetenciái: Sikeresen lezajlott az ITT/KTT nyári ülése

Június 3-án tartották meg nyári üléseit a Kar Intézeti Tanácsadó Testületei (ITT), illetve a Kari Tanácsadó Testülete..

Elkezdődött a beiratkozás a Hageni Egyetem kettősdiploma programjába

A Hageni Távegyetem (FernUniversität in Hagen) NÉMET nyelvű képzésére ismét beiratkozhatnak Karunkon.