Év Ifjú Szállodása 2019 díjat Fazekas Eufrozina nyerte el

2019. december 13. 13:38

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Dr. Menyhárt Lajos Alapítványának kuratóriuma által odaítélt Év Ifjú Szállodása 2019 díjat volt hallgatónk, Fazekas Eufrozina nyerte el.

Fazekas Eufrozina középiskolai tanulmányait a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc, magyar-angol két tannyelvű gimnáziumban végezte. 2007–2008-ban lehetősége nyílt egy vendégévet elvégezni az Ipswich High Schoolban, az USA-ban. 2010 és 2013 között elvégezte a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Szociológia BA szakát. Ezt követően a PTE Közgazdaságtudományi Karának Marketing MSc szakára járt, ahol 2015-ben diplomázott. 2016–2017 során mérlegképes könyvelő képesítést szerzett. 2018 szeptemberétől pedig Executive MBA képzésben vesz részt a Budapesti Corvinus Egyetemen.

Szakmai tudását, ismereteit 2009 és 2012 között alkalmi és nyári munkák keretében szállodai és vendéglátó területeken alapozta meg. 2012 és 2015 között – eredeti végzettségének megfelelő pozícióban – kutatási asszisztensként dolgozott a pécsi Zalay & Partner Kft.-nél. 2014-ben már a kehidakustányi Kehida Family Resort recepciósa és front office menedzsere. A 2015-ös balatoni szezonban a boglári Família Hotel szállodaigazgatójaként bizonyította szakmai rátermettségét. 2015 szeptemberétől különféle projektekben (pl. külföldi pályázatok írása, GDPR, szabályzatok készítése, oktatások) projektvezetőként dolgozik a Hotel & More Hotel Management cégcsoport számára. Ugyanezen év novemberétől napjainkig a győri ETO Park Hotel****superior Business & Stadium szállodaigazgatója, ahol a szálloda teljes körű üzemeltetésének, üzleti tevékenységének megszervezése, koordinálása és felügyelete a feladata. Emellett 2017 májusától az ETO Park Élményközpont igazgatója is.

Kiemelkedő kommunikációs készséggel rendelkezik magyarul és angol is. Kiváló szervező, problémamegoldó és remek konfliktuskezelő. Kreatív, kezdeményező, rugalmas, emellett pontos és precíz is. Vendégközpontú szemlélet jellemzi, önálló, igen erősen motivált és munkatársait is képes motiválni. Jó stressztűrő képességgel rendelkezik és folyamatosan terhelhető. Fiatal kora ellenére meggyőző vezetői képességekkel bír. Eufrozina fenti erősségeit pályázati ajánlói is megerősítették.

Volt hallgatónknak ezúton is gratulálunk és további sok sikert kívánunk pályafutása során!

Kapcsolódó Híreink

Újabb nemzetközi akkreditációs siker a KTK-n: EFMD BSIS label

A Közgazdaságtudományi Kar a tavalyi évben újabb 5 évre kiérdemelt EFMD programakkreditáció után újabb jelentős lépést..

Pécsiközgáz Bootcamp 2024

A Pécsiközgáz újra meghirdeti nyári táborát olyan gimnáziumi diákok számára, akik érdeklődnek a közgazdász képzések..

Lezajlott a XVI. Pécsi Pénzügyi Napok

2024. április 11-12-én, megrendezésre került a XVI. Pécsi Pénzügyi Napok a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi..

Ujvári János diplomadíj-pályázat 2023/24

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2023/2024. tanév tavaszi félévében ismét meghirdeti az Ujvári János diplomadíj..

Western Balkans–Visegrad ösztöndíj

A Western Balkans–Visegrad ösztöndíjprogram rövid távú tartózkodásokra nyújt finanszírozást két irányban.

Hackathon 2024

Március 20-21. között került megrendezésre a Simonyi Hackathon ötletverseny a Fenntarthatósági Központ és a Hidrogén..

WoP week

Megrendezésre került a WoP Week (World of Practice Week) március 18-22. között, melynek keretében 20 vállalati partner..

ReSem Kutatói Szeminárium a KTK-n

Mestersége címere: A.I. A Mesterséges Intelligencia, MI, avagy divatos nevén az AI volt a fő témája a Pécsi..