KARRIERTERVEK ÉS MUNKÁLTATÓI ELVÁRÁSOK - PTE KTK – KÖRBER KÖZÖS KUTATÁSI PROJEKTJE, 2022

A KUTATÁS HÁTTERE

A kutatás a PTE KTK és a Körber Hungária Kft. közös együttműködésében valósul meg. A kutatási operatív feladatait a PTE KTK VSZI Flow Menedzsment Kutatócsoport hatja végre, majd az eredményekről beszámol a Körber Hungária Kft. számára.

 

ELŐZMÉNYEK

A kutatás alapja a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának és a Körber Hungária Kft-nek a stratégiai együttműködése, amely eddig első sorban oktatási területen valósult meg.

 

A KUTATÁS CÉLJAI

A Flow Menedzsment Kutatócsoport a Körber Hungária Kft-vel közösen kutatást végez azzal a céllal, hogy megismerje a hallgatók általános karrierterveit, munkakeresési elképzeléseit, munkáltatókkal szemben elvárásait általában, illetve véleményét a feldolgozóipari munkavállalás kapcsán. 
Továbbá fel kívánják mérni, hogy menyire ismerik a hallgatók a Körber Hungária Kft-t, valamint milyen véleménnyel vannak róla, mint munkáltató.

Az eredményeket a Körber Hungária Kft. a feldolgozóipari szektorban adott feltételek javítására használja fel, míg a PTE-KTK a képzésfejlesztésbe és a hallgatói szolgáltatásfejlesztésbe építi be.

A kutató csapat az általános kutatási eredményeket (azaz a nem Körber-specifikusakat) publikálási céllal is fel kívánja használni: 

  • hallgatói oldalon szakdolgozatok és TDK dolgozatok, 
  • oktatói oldalon folyóirat cikkek születnének.
     

 

KUTATÁS MÓDSZERTANA

A célcsoport online kérdőíves felmérés keretében kerül megkérdezésre. A kérdőív angol és magyar nyelven is elkészítésre került.

 

Technikai megvalósítás

A kérdőíveket az EvaSys rendszeren keresztül készítjük el, és üzenetben küldjük el a hallgatóknak. A kiküldött üzenet tartalmazza majd a kérdőív linkjét. A vonatkozó GDPR szabályozások betartását az adatkezelési nyilatkozat biztosítja (mellékelve), amelyet a PTE adatvédelmi felelős áttekint és jóváhagy. 
A hivatalos felmérést elindító kutatási terv és rektori engedély szerint az online felmérés adatkezelése során keletkező információkat a PTE RK a legnagyobb körültekintéssel, szigorúan bizalmasan, csak a szükséges mértékben, ideiglenesen kezeli, és minden törvényes eszközzel megakadályozza, hogy azokhoz illetéktelenek hozzáférjenek. A tudomására jutott adatokat a PTE RK harmadik személy számára semmilyen körülmények között nem adja ki, beleértve a kitöltött kérdőívek eredeti print verzióját, vagy rögzített online rekordját. Ezzel a módszerrel biztosítható az online felméréseknél elvárható maximális adatbiztonság és anonimitás.
A feldolgozást matematikai-statisztikai módszerekkel, az SPSS szoftver segítségével végezzük.

 

Célcsoport

A kutatás célcsoportja a PTE nappali munkarendben tanuló alap és mester szintű hallgatói (beleértve a magyar és az angol nyelven tanulókat is). A Flow Menedzsment Kutatócsoport vállalja minimum 1000 hallgató megkérdezését.

 

Időterv

Feladat

Határidő

Online kérdőív tervének elkészítése

2022. március 15.

Engedélyeztetési eljárás lebonyolítása

2022. március 31.

Online kérdőív lekérdezése a PTE hallgatói körében

2022. április 30.

Az online felmérés kiértékelése, kutatási jelentés elkészítése

2022. május 31.

Kutatási eredmények prezentálása

2022. június 30.

Publikációk megírása

2022. májustól

 

Kutatási eredmények

A főbb kutatási eredmények összefoglalója megtekinthető az alábbi dokumentumban.