Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázati kiírás 2024

2024. május 23. 08:12

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj pályázat a 2024/2025-es tanévre

Az oktatásért felelős miniszter nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat adományoz - tanévenként - a felsőoktatási intézmények kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatói részére.

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra azon államilag támogatott (ösztöndíjas, részösztöndíjas), illetve költségtérítéses, teljes idejű nappali tagozatos alapképzésben, mesterképzésben valamint egységes osztatlan képzésben részt vevő hallgatói pályázhatnak, akik

  • jelenlegi, vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek, és legalább 55 kreditet megszereztek,
  • az utolsó lezárt tanévben legalább jeles tanulmányi eredményt értek el (tanulmányi eredményének  [súlyozott átlag] szerinti számtani átlaga minimum 4,51),

A pályázat elbírálásának alapja a tanulmányi eredmény mellett a pályázó legutóbbi két féléves szakmai és közösségi munkája.

A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó tevékenységének értékelését tartalmazó igazolásokat is: 

  • Tanulmányi Osztály által hitelesített indexmásolat vagy a Tanulmányi Rendszerből kinyomtatott, TO által hitelesített teljesítménylap;
  • az elvégzett közösségi tevékenységről azon szervezet igazolása, amelynek keretében a tevékenység lezajlott;
  • nyelvvizsga-bizonyítvány(ok) fénymásolata;
  • tanulmányi versenyeken elért eredményekről kapott oklevél fénymásolata.

A pályázati űrlapot kinyomtatva és értelemszerűen kitöltve a csatolt igazolásokkal együtt a Tanulmányi Osztályon kell leadni, postai úton a 7622 Pécs, Rákóczi út 80. címre

A pályázatok leadásának határideje: 2024. június 28., 12 óra

Pályázati kiírás

Ösztöndíj űrlap

NFÖ szabályzat

Kapcsolódó Híreink

Pécsiközgáz Welcome Day

Ilyen még nem volt: szeptember 7-én, az első tanítási napon színes programokkal, jó hangulattal várja a Pécsiközgáz régi..

Nívódíjat kapott Rekettye Gábor professzor

Rekettye Gábor professzor úr szerzőtársaival készített Pricing for Strategic Managers című könyve kapta az MTA..

Folytatódik a BrandUP!

Sikeresen lezárult a BrandUP program első évfolyama, a képzés pedig folytatódik: megkezdődött a jelentkezés a második..

MTA Publikációs Nívódíj

Újabb szakmai elismerés Karunk oktatóinak

Pályázat Hallgatói Klubok létrehozására és működtetésére

A PTE Közgazdaságtudományi Kar pályázatot hirdet Hallgatói Klubok létrehozására és működtetésére. A Hallgatói Klubok..

Dr. Farkas Ferencné Dr. Kurucz Zsuzsanna

Életének 77. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Farkas Ferencné Dr. Kurucz Zsuzsanna. Búcsúztatója 2026..

Ponthatárok 2026

Íme a várva várt hír a 2026-ös felvételi ponthatárokról! Gratulálunk mindenkinek, aki bejutott a Pécsiközgáz valamelyik..

Naprakész kompetenciák a jövő szakembereinek

Fejlessze tudását a munkaerőpiac aktuális igényeihez igazodó szakirányú továbbképzéseinkkel! A Pécsiközgáz..