Sikersztori a Pécsiközgázon

A PTE Közgazdaságtudományi Kara mindig is híres volt innovatív szemléletéről: az első vidéki közgazdászképző intézmény, az első között induló angol nyelvű alap- mester- és PhD képzés és az egyedülálló, komplexitásában és módszertanában mára már kiforrott és bejáratott Alkalmazott Tanulások Központja, ahol a gyakorlat világa nemcsak egy hangzatos szlogen, hanem évtizedes munka eredménye. De hogyan indult ez a sikersztori és hogy néz ki ma egy pécsiközgázos hallgató útja a gyakorlat világához? Dr. Bedő Zsolttal, a PTE KTK Innovációs és kapcsolati igazgatójával erről beszélgettünk. 

Hogy néz ki ez a mára már közel 20 éves program a PTE KTK-n?

Jelenleg, ha bejön egy hallgató, akkor nagyon korán, gyakorlatilag már nyílt napon találkozik az Alkalmazott Tanulások Központjával.  Azért az nem árt, ha van valami képe a gazdaságról, beszélgetett már olyasmiről a barátaival, hogy kellene valamilyen vállalkozást csinálni. Nekünk már ennyi elég, mert akkor ő már receptív. Nem a színötös szuperhallgatóról beszélek, inkább arról, aki egy gazdasági jelenségre fölkapja a fejét, akit érdekelnek az üzleti folyamatok. Amikor ő belép a falainkon belülre, sok ilyen impulzust kap, akár vizuálisan, akár hírekben, akár az eseményeinkben - így már elkezdhetünk vele dolgozni.

A másik az oktatói oldal. Azt szoktam mondani, hogy ahhoz, hogy az ember ugorjon, gödröt kell ásni. Az oktatók, kutatók esetében ez a kari Teljesítmény Értékelési Rendszer (TÉR), amiben jelentős súllyal van jelen a World of Practice, a gyakorlat világa. A kérdés itt az, hogy például cég bevonásával dolgozol-e az órákon, céges projekten dolgoznak-e a hallgatóid, létrehozol-e olyan kurzust (több ilyen is van), ami szimbiózisban egy céggel viszel végig? Mentorálsz-e a hallgatói csapatot, ami utána az iExpo-ra megy? Mentorálsz-e a hallgatói csapatot, ami startup versenyre megy? Ezek mind pontokat érnek az oktatói TÉR-ben, ami pusztán egy motiváció, de a kollégák nagyon aktívak és kreatívak ettől függetlenül is. 

Mire kell itt gondolni?

Vannak olyan témák, amiknél ez könnyebb, mint például a marketing. De például most már makrogazdasággal foglalkozó kollegák is szerveznek eseményeket, ahol autógyártók értékláncával foglalkoztak legutóbb. Behívtak három olyan autóipari szakértőt, aki arról beszélt, hogy ez hogyan néz ki a való életben. Húsvér emberek üzletről beszéltek, gazdasági problémákról. Ha a hallgató érzékeny erre, akkor tudja, hogy a harmadik emeleten van egy hatalmas nagy fal, amire oda van írva, hogy Alkalmazott Tanulások Központja, be tud oda jönni.

Aki ma belép a Pécsiközgázra, mint hallgató, az első perctől kapja az impulzusokat a „gyakorlat világából”. A rendszer, amit az Alkalmazott Tanulások Központja (Centre for Applied Learning, CAL) fog össze, mára átszövi a hallgatói élet szinte minden területét. De hogyan indult ez a történet és miért vágtatok bele?

Ez egy 20 éves történet és igazából a Simonyi BEDC Vállalkozásfejlesztő Központtal kezdődött. Akkor még hagyományos, elmélet alapú oktatás folyt a Karon, de a piac komoly változásban volt.  A 2008-es válság nemzetközi szinten felszínre hozta, a fiatal kezdeményezéseket és sikersztorikat: akkor jelent meg sok startup, az Airbnb és társai, amik egyik hétről a másikra többmilliárdos iparági multinacionális cégeket hagytak állva. Abban az időben nagyon sok pályázatot írtak ki a témában, ami azért volt segítség, mert mi már tudtuk, hogy mit akarunk – a startup-ok világát beemelni az egyetemi oktatásba -, de így forrást is tudtunk mellé találni. A magántőke is elkezdett mocorogni, a privát befektetők is és elkezdték keresni az egyetemet, azokat a hallgatói fiatal startupokat, akiket lehet finanszírozni. Csakhogy az az egyetemeken nem volt kit keresni, mert ezzel akkoriban nem foglalkozott senki.

Volt ehhez a munkához emberi erőforrás itt, a Közgazdaságtudományi Karon?

Kleschné dr. Csapi Viven kolléganőmmel indultunk el ezen az úton. Ma is, immár egy nagyobb csapattal, együtt visszük tovább azt a központot, ami ebből kifejlődött. Mindketten nagy kockázatot vállaltunk akkor, hiszen amíg ennek a projektnek az intézménymenedzsment háttérén dolgoztunk, addig nem kutattunk, vagy nem úgy kutattunk, ahogy az elvárás lett volna. 

Mondhatjuk, hogy volt egy korszellem, ami paradigmaváltásra ösztönözte a felsőoktatást, hogy jobban közeledjen a gyakorlat világához?

Paradigmaváltásnak nem mondanám, de amikor mi elkezdtünk inkubációs programot szervezni, életre hívtuk az első Hackathont, a céges szereplők nagy örömmel jöttek és vettek részt mentorként, beültek a pitch panelekbe, értékelték a hallgatói projekteket. De a nyomás igazából az elmúlt öt évben vált érezhetővé, ennek ellenére még mindig nem tart ott az innovációs szemlélet a legtöbb intézményben, ahol kellene.

Akkor ti megelőztétek a korotokat.

Igen, ezt mondhatjuk, de megvoltak a nehézségei, például a cégek oldaláról is: ahhoz, hogy együttműködjenek az egyetemmel, komoly készségekre, képességekre volt szükség és egyfajta kultúraváltásra. 

Képesek volt a cégek erre a kultúraváltásra? Mennyire voltak nyitottak?

Stratégiai gondolkodás, előre tervezés, és az a szemlélet, hogy nem azonnali hasznot keresek, hanem próbálok valamit fejleszteni annak érdekében, hogy később majd elérjem a célom - ezek hiányoztak.

Most már vannak a mi régiónkban is olyan KKV-k akik így gondolkodnak. Akik arról beszélnek, hogy legyen a szervezeti kultúra része, hogy vigyünk be hallgatókat. Nem a világcégekről beszélünk - ott is vannak hallgatóink, akik ezeken a projekteken nőttek fel, de mi a saját régiónkra akkor tudunk igazán hatást gyakorolni, ha a KKV-kal is sokat foglalkozunk. Ma már úgy látom jobban értik, mit akarunk.

Hogy kell elképzelni az indulást egy klasszikus egyetemi környezetben?

A PTE KTK azért mindig elég innovatív intézménynek számított. Az akkori dékánunk, Ulbert József támogatott minket. Kialakítottuk a Kar negyedik emeletén azt a teret, amit ma is használunk, a Hatcheryt vagyis a Keltetőt, ahol elindult a Simony BEDC Vállalkozásfejlesztő Központ. Amelyik hallgatónak volt valami ötlete, ott kapott helyet, mentorálást, segítséget abban, hogy ezt kidolgozza. Fogtuk a kezét mi, a vállalat, a mentorok. Ott volt talán egy kis elcsúszás, hogy az intézmény már egy fél év után várta, hogy a céges támogatók komolyabb összegekkel megjelennek. Később ez is megjött, de rá kellett jönnünk, hogy ez nem így működik, a sikert nem feltétlenül pénzben mérik. 

Akkor mi számít sikernek ezen a területen?

Van folyamatindikátor és kimeneti indikátor. A folyamatindikátor azt méri, hogy te hány hallgatót tudsz a folyamatba behozni, hány hallgató végez, elindul-e a vállalkozói kompetenciafejlődés útján. A kimeneti pedig az, hogy milyen képességhalmazzal távozik és hol lesz erre szüksége. A vállalkozói kompetencia nem egyik napról a másikra alakul ki, az egy graduális folyamat. Itthon ez különösen nem könnyű, ha azt nézzük, hogy milyen mindset-tel jönnek be magyar közoktatásból a hallgatók.

Volt példa, ahonnan az ötleteket, megoldásokat meríteni tudtátok?

Voltak példák, amik ezeket a gondolatokat előhívták, elsősorban az OHIO Egyetem, akivel azóta is kiemelkedő a kapcsolat. De, amikor elkezdtük, nem tudtuk, hogy amit csinálunk, azt náluk Entrepreneurship Centernek hívják. Megvolt velük a kapcsolat, jöttek a nyári egyetemre és a velük történt beszélgetések világítottak rá, hogy nekünk is ide kellene eljutnunk. Elkezdtük tudatosan építeni és akkor jöttünk rá, hogy egyszer majd be kellene építeni a tantervbe.

Egyébként óriási tévedés van a köztudatban és az akadémiai szférában azzal kapcsolatban, hogy mit jelent egy intézménynek egy ilyen folyamaton végigmenni. Brutális organikus fejlődés, amit szinte lehetetlen előre tervezni. 

Akkor a Simonyi Vállalkozásfejlesztő Központ nőtte ki magát Alkalmazott Tanulások Központjává?

Valójában igen. Az látszott, hogy a cégek szépen lassan elindultak az egyetem felé. Szívesen jöttek a saját témáikban előadni és ezek legtöbbször a vállalkozásfejlesztésen, startupokon kívül estek - tágítani kellett a keretet. Két dél-afrikai hallgatót bíztunk meg az alapok kidolgozásával, nagyon jó külföldi példákat találtak, ez a mai rendszernek is a gerince.  Fel kellett ismerni, hogy ebben kulcsfontosságúak a vállalati kapcsolatok és azt is, hogy ez majdnem ugyanaz, mint az alumni kérdéskör: a legtöbb vállalati kapcsolatunkhoz van valamilyen alumni szál is. 

Így kezdett el szaporodni azoknak a tevékenységeknek a köre, amelyen keresztül be tudtuk invitálni az adott szakértőt vagy alumnit, azzal, hogy ő itt olyan tevékenységet tud folytatni, ami neki is jó, nekünk is jó: vendégelőadások, Hackathon, iExpo zsűrizés. Cserébe választhat jó szakmai gyakorlatos hallgatót, részesül az egyetemen felgyűlt tudásbázisból. 

Említetted az iExpot, ami talán a leglátványosabb eleme ennek a munkának. Idén 50 cég 90 képviselője zsűrizte a hallgatói projekteket. Ez mindenképpen egy felmutatható, látványos siker.

Igen, de nem ez a lényege. Amikor az iExpo-ról beszélünk, fontos megjegyezni, hogy ez egy tanulási folyamat része. Ezért nem csak azok a projektek kerülnek ki, amik szuperek. Komoly kompetenciafejlesztési szerepe van: van-e jó ötletem, ki tudom-e dolgozni, meg tudom-e győzni róla a céges embereket. Kérni szoktam a szakértőket, hogy ne csak dicsérjenek, mert fontos megkapni és helyén kezelni a kritikát is, mert abból lehet igazán tanulni. Az iExpo egyébként már egyetemi szintű, minden félévben egyre több projekt érkezik a társkarokról.

A felsoroltak mind személyes jelenlétű programok, együttműködések. Mi a helyzet az online térben?

A személyes kapcsolat fontos, de néhány éve úgy éreztük, hogy létre kell hozni ennek a digitális platformját is, ez lett az OpenUp. Ez gyakorlatilag egy digitális piactér, ami lehetőséget nyújt arra, hogy legyen egy folyamatos lehetőség az interakcióra cég és hallgató között. Ide fel lehet tenni projektötleteket, céges problémákat, de hirdethet a cég álláslehetőséget is és ezen keresztül zajlik most már a szakmai gyakorlati helyek ajánlása és kiválasztási folyamata is.

Hackathon versenyek, inkubációs program, World of Practice, iExpo – mi a következő lépés?

Most tartunk ott, hogy ezek az elemek kritériumkövetelményként beépülnek az alapképzési tantervbe. Nem tudja kikerülni a hallgató. Fontos része a folyamatnak még egy másik egység a Karon belül, a KarrierPont, akik ehhez például a mentorálás és coaching szolgáltatás mellett hozzáteszik a bemeneti kompetencia mérést és a rendszeres tréningeket. 

A tevékenységünk legújabb eleme viszont inkább a meglévő és nagyon dinamikus vállalati kapcsolati rendszerhez kötődik, hiszen most nőttünk ki odáig, hogy a saját hallgatóinkon túl megjelenjünk a korábbinál szélesebb választékkal a továbbképzések, mikrotanúsítványos képzések  piacán is - részint az egyetemi, részint pedig a céges állományára építve.

A beszélgetés végére az merült fel bennem, hogy ez az egész rendszer lehet egyfajta válasz a jelenlegi generációs kihívásokra, amikkel az egyetemek küzdenek? 

Nem vagyok generációkutató, de a tapasztalatom az, hogy részben igen. Ezek a srácok rögtön akarnak mindent. Az én hipotézisem az, hogy a probléma a mi oktatási rendszerünkkel az, hogy azt gondoljuk, hogy elkezdjük nekik a szükséges tudáselemeket, vagy készség-képesség elemeket felrakni az asztalra, tessék, itt vannak, ezeket neked el kell sajátítanod, be kell gyakorolnod. Ő pedig rögtön azt kérdezi, hogy de miért? És itt jövünk mibe a képe. Azt mondjuk, hogy látod, itt van ez a feladat, hogyha érted mi az, hogy profit, van egy olyan törekvésed, hogy létrehozz egy gazdasági vállalkozást, akkor itt a válasz: azért, mert ahhoz, hogy ezt az általad kitűzött célt és értéket elérd, ahhoz ezt az eszközt, ezt a tudást kell fölkapnod magadra. 

Ezt hívjuk egyébként tapasztalati úton történő tanulásnak, experiental learningnek, amit, például a nemzetközi akkreditációs folyamatokban nagyra értékelnek.