Beszámoló az NTP-HHTDK-19 pályázatról a PTE KTK TDK munkájában

Az elmúlt OTDK időszak a Pécsiközgáz életében valószínűleg az egyik legszokatlanabb időszak lesz a kar 50 éves (és majd idővel a 100 éves) történetében is. A koronavírus alapvetően változtatta meg életünket, tanulmányainkat, oktatásunkat és bizony a tudományos diákköri tevékenységet is.

A Karon működő TDK műhely még 2019 őszén nyert a fenti címben idézett pályázaton anyagi forrást arra, hogy a kari TDK konferenciák kapcsán, és a TDK tevékenységhez szükséges munkálatokat, beszerzéseket finanszírozni tudja. A projekt tervezetekor gondoltunk a majdani oklevelekre, a kari TDK népszerűsítésére nagy rendezvényekkel, a kari fordulókon szendvicsebédekre stb. Ezek a koronavírus következtében gyökeresen átalakult, módosult formában valósultak meg végül az elnyert összeg felhasználásának kényszerből származó újraelosztása révén.

Ennek ellenére örömünkre szolgál, hogy a 2021-es 35. OTDK-ra 28 hallgatónk nevezett az persze árnyalja a képet, hogy kvalifikációt 37-en szereztek. Az már most látszik, hogy egy hallgatónkat a 35. OTDK-n nem a Közgazdaságtudományi Szekcióba soroltak be a szervezők, ám ez a dolgozat specializáltsága miatt a hallgatóval egyetértésben történt. Így az alábbi dolgozatok fogják képviselni karunkat az idei OTDK-kon, melyek a megszokottól eltérően szintén teljesen online kerülnek lebonyolításra:

  • A KÉK INNOVÁCIÓK FOGYASZTÓI MEGÍTÉLÉSE ÉS A BENNÜK REJLŐ ÜZLETI POTENCIÁL – A TEJSAVÓ PÉLDÁJÁN
  • EGYÉNI ÉS SZERVEZETI KARRIERMENEDZSMENT Szervezeti karriermenedzsment eszközök alkalmazási lehetőségei egy IT szolgáltatóvállalat példáján keresztül
  • A KONTROLLER JELENE ÉS JÖVŐJE – A MUNKAERŐPIACI PERSPEKTÍVA
  • A SZÁMVITELI SZAKMA JELENE ÉS JÖVŐJE – A JÖVŐ SZÁMVITELI SZAKEMBERE
  • MENNYISÉGI ENYHÍTÉS HATÁSA A DOW JONES IPARI ÁTLAGON A KOCKÁZATELEMZÉS SZEMSZÖGÉBŐL
  • AZ AUTONÓM KÖZLEKEDÉS FOGYASZTÓI MEGÍTÉLÉSE
  • TÁRSASÁGI ADÓ TÁMOGATÁS HATÁSAI A LÁTVÁNY-CSAPATSPORTOKRA
  • AZ ANGOL LABDARÚGÓ KLUBOK PÉNZÜGYI- ÉS SPORTTELJE-SÍTMÉNYÉNEK ÖSSZEFÜGGÉSEI
  • STATISZTIKAI JÓLLÉTI MODELLEK BEMUTATÁSA ÉS KÍSÉRLET EGY ÁTFOGÓ MODELL MEGALKOTÁSÁRA
  • AZ AGILIS OKTATÁS IRÁNTI NYITOTTSÁG A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁN
  • "SE VELED, SE NÉLKÜLED BALATONLELLE ÉS BALATONBOGLÁR HOSSZÚTÁVÚ GAZDASÁGI FEJLŐDÉSE"
  • CERUZAKERESKEDÉSTŐL A KOMLÓI SZÉNBÁNYÁSZAT MEGTEREMTÉSÉIG. ENGEL ADOLF VÁLLALKOZÁSAI AZ 1840-ES ÉVEKTŐL AZ I. VILÁGHÁBORÚIG
  • MARKETING EGY EGÉSZSÉGTUDATOSABB Z-GENERÁCIÓÉRT
  • Magánszemélyek adóterhelésének összehasonlítása lineáris és progresszív jövedelemadórendszer esetén két ország példáján keresztül
  • Újabb irányvonalak, trendek, lehetőségek a marketingkommunikációban
  • Magyar kis- és középvállalatok nemzetköziesedése
  • HÁNY FECSKE CSINÁL NYARAT? AZ ALSÓBBRENDŰ PARETO- EGYENSÚLY ELKERÜLÉSE A NEM TELJES HÁLÓZATI SZERKEZET ÉS AZ EMBERI ATTITŰD BEVEZETÉSÉVEL EGY TÖBBSZEMÉLYES FOGOLYDILEMMA JÁTÉKBAN
  • A PÁLYAKEZDŐ KÖZGAZDÁSZOK TERÜLETI KARAKTERISZTIKÁINAK FELTÁRÁSA A FRISSDIPLOMÁSOK ÉS AZ ADMINISZTRATÍV ADATBÁZISOK EGYESÍTÉSE ADATBÁZISOK FELDOLGOZÁSA ÁLTAL
  • A VÁRHATÓ MUNKAHELYI KOMPETENCIÁK VIZSGÁLATA A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KARÁNAK HALLGATÓI KÖRÉBEN
  • AZ EGYETEMEK ÉS A MULTINACIONÁLIS VÁLLALATOK KÖZÖTTI EGYÜTTMŰKÖDÉS VIZSGÁLATA A GYAKORNOKOK FOGLALKOZTATÁSÁNAK TEKINTETÉBEN
  • JÁTÉKOSÍTÁS A GAZDASÁGI SZERVEZETEKBEN
  • NEMZETKÖZI HALLGATÓI MOBILITÁS ÉS A FELSŐOKTATÁS JÖVŐJE AZ EURÓPAI UNIÓBAN – A RÉSZVÉTELT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK A PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI KÖRÉBEN
  • PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK INDULÓ VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA MAGYARORSZÁGON
  • SIKERES INFORMATIKAI FEJLESZTÉSI PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSA A WATERFALL, AGLIE ÉS LEAN PROJEKT METODOLÓGIÁK SEGÍTSÉGÉVEL
  • HITELCIKLUSOK ÉS TŐKESZERKEZET: EMPIRIKUS ELEMZÉS EURÓPAI TŐZSDEI VÁLLALATOKON
  • „A KUTYÁIM ALATT A PÉNZEM, A FALAMON TONY MONTANA!” AVAGY A FIATAL KOROSZTÁLY STÁTUSFOGYASZTÁSÁNAK JELLEMZÉSE
  • AZ ANYÁK TARTALOMFOGYASZTÁSA A KÖZÖSSÉGI MÉDIA PLATFORMOKON
  • FILM, KATASZRÓFA, TURIZMUS, AVAGY A CSERNOBIL C. SOROZAT BEROBBANÁSA

A dolgozatok mellett bízunk abban, hogy a zsűrikben munkájába a kari kollégák is be tudnak majd kapcsolódni, hiszen 2019-ben, mint rendező intézmény nem adhattunk zsűriket. Természetesen kari szinten attól, hogy ezek a dolgozatok mennek az OTDK-ra, nem áll le az élet. 2021 tavaszán nincs kari TDK forduló, ellenben van TDK Kurzus, melyen igyekszünk minden olyan alapvető információt, tudást, és tapasztalatot átadni a kar korábbi OTDK győztese, Pro Scientia Aranyérmese és oktatója révén, amely segítheti a hallgatókat a majdani 2023-as OTDK valón sikeres szerepléshez. Akinek az érdeklődését felkeltette ez a pár sor, az az alábbi linken és a hozzákapcsolódó videókon többek között azt is megtudhatja mi az a TDK, és miért jó TDK-znia: OTDK a Pécsiközgázon vlog #05 - YouTube.

A kvalifikációt szerzett hallgatók számára sem állt meg az élet. Részükre egyéni konzultációkat szervezünk és csoportos online együttes beszélgetéseket, hogy megteremtsük azt a közösségi légkört, mely mindig elkísérte eddig az OTDK-kat, és ugyanakkor gyakorolhassák is hallgatóink az egymás előtti prezentációkkal az előadásaikat.

Mi, a kari TDK szervezői bízunk benne, hogy munkákkal segíteni tudtuk az elmúlt időszak TDK-zó hallgatóit és a következő években is még sok kutatás elindulását motiválhatjuk. Ezek anyagi vonzatainak finanszírozásáért pedig köszönetet mondunk az NTP-HHTDK pályázati forrásnak, és a pályázat adminisztrálásában dolgozó kollégáknak, akiknek a munkája számunkra tudósoknak, felbecsülhetetlen.

 

Kari TDK bizottság