Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj

2019. May 28. 11:26

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázat a 2019/2020-as tanévre

 Az oktatásért felelős miniszter nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat adományoz - tanévenként - a felsőoktatási intézmények kimagasló teljesítményt nyújtó hallgatói részére.

Nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra azon államilag támogatott (ösztöndíjas, részösztöndíjas), illetve költségtérítéses, teljes idejű nappali tagozatos alapképzésben, mesterképzésben valamint egységes osztatlan képzésben részt vevő hallgatói pályázhatnak, akik:

  • akik jelenlegi, vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek, és legalább 55 kreditet megszereztek,
  • az utolsó lezárt tanévben legalább jeles tanulmányi eredményt ért el (tanulmányi eredményének  [súlyozott átlag] szerinti számtani átlaga minimum 4,51),

 A pályázat elbírálásának alapja a tanulmányi eredmény mellett a pályázó legutóbbi két féléves szakmai és közösségi munkája. A részletes pontozási rendszer végett lásd a Kari Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj szabályzatát!

A pályázatok leadásának határideje: 2019. június 30. 12 óra

 

Kapcsolódó dokumentumok

Pályázati felhívás

Nemzetközi felsőoktatási ösztöndíj űrlap

NFÖ szabályzat