BBM esettanulmány verseny - beszámoló

2021. November 25. 09:24

Az idei évben megrendezésre került a Magyar Biztosítók Szövetsége és a Case-solvers szervezésében a Biztosítsd be magad 2021-es esettanulmány verseny, amely verseny során induló csapatoknak lehetőségük nyílt, hogy tanácsokat adjanak egy fiktív biztosító számára a jövő biztosítási kihívásait illetően.

"A versenyre 16 és 25 év közötti fiatalok jelentkezhettek magyarországi, vagy határon túli középiskolákból, egyetemekről, 3 fős csapatokban. A középiskolai és egyetemi csapatok külön-külön kerültek megmérettetésre.

Az első online fordulóban a regisztrált csapatoknak egy kötelező, valamint egy választható probléma/téma felvetésre kellett megoldásokat készíteniük, amelyeket egy szakmai zsűri bírált el.

A megadott szempontok szerint a zsűri kiválasztotta a legjobban sikerült munkákat és a döntőbe invitálta a csapatokat, ahol előadhatták a prezentációjukat, valamint lehetőség nyílt a zsűri számára kérdések feltevésére. Eredetileg 5 egyetemi csapatot terveztek a döntőbe hívni, viszont az esetmegoldások annyira jól sikerültek és a mezőny annyira szoros volt, hogy végül 7 csapatot invitáltak meg. Az érdekessége az volt, hogy mind a 7 csapat más-más egyetemet képviselt a megmérettetés során.

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának Vezetés és szervezés szakos hallgatói is bekerültek a döntőbe, ahol külön díjasok lettek a beadott esettel. Habár a szakmai zsűri eredetileg nem tervezett külön díjat adni, viszont az esetmegoldásuk kötelező része, amely a Jövő munkahelyének vizsgálatát takarta a biztosítói szférában, olyan kiemelkedően jól sikerült és annyi hasznos ötletet adott számukra, hogy mégis jutalmazni szerették volna. A külön díjas Solution csapat tagjai: Fenyvesi Adrián, Fogt Adél és Hajdu Bence. A döntő és a díjkiosztó MABISZ székházban került megrendezésre."

Ezúton is gratulálunk az elért eredményhez!