FELHÍVÁS
Ezúttal azt ajánljuk, hogy beszélgessünk az unalomról, a semmittevésről, az unalmas valóságról, a munka-szabadidő körüli dilemmákról, amik napjaink fajsúlyos kérdései közé váltak. A felvetés életünk megannyi területét érinti, így érthető, hogy meglehetős komplexitással közelítjük.
Mai életünkre első asszociáció a gyorsaság, a pörgés, mégis egy újonnan jellemzővé vált markáns állapot, az unalom tömeges megjelenése okoz egyre inkább gondot. Ez nyilván összefügg a megnövekedett szabadidővel, a digitalizáció (is) nyújtotta lehetőségekkel, a kényelemmel, a túlingereltségből való meneküléssel, a virtualitás adta látszattevékenységgel. Lehet unalomból vásárolni, majd a megvásárolt dolgokat visszaküldeni, lehet a görgetésbe menekülni, másokat figyelni, sorozatokat darálni, többet enni, inni… Nagy kérdés, hogy mely iparágak nyernek ezzel új lehetőséget, miket vásárolnak az emberek unalmukban, milyen szolgáltatásokkal űzik el az unalom, a magány árnyát. Kérdés az is, milyen lenyomata lesz ennek a költési szerkezetre, a fogyasztói döntésekre. A médiahatás következményeképpen is egyre unalmasabb a valóság, vonzóbb a vibráló, gyorsan változó, messzire röpítő virtualitás. Nyilvánvalóan más kategória a semmittevés, mint a gyors élet ellenpontja, a lassúság élvezete, amiből kinőhet a kreativitás, új erő nyerhető.
Az unalom, az unalmas valóság vizsgálható a munka-szabadidő, a szabadidő eltöltés, a digitalizáció, a virtualitás, a mentális egészség, a közösségi média, a korosztályok, az AI, az influenszerek, a gyorsítás/lassítás, a versenyképesség, a társadalmi egyenlőtlenség, a kiégés összefüggésében… és folytatható a sor, hogy még milyen témakörök kapcsolódnak a jelenséghez.
„A helyzet az, hogy egyes képességeket a társadalom elismer és díjaz, más képességeket viszont mellõz, ami óhatatlanul egyenlõtlenségeket eredményez az emberek között. S mivel a sikeresek minden esetben kisebbségben vannak a sikertelenekkel szemben, utóbbiak elõbb-utóbb kudarcaik okát nem önmagukban, hanem külsõ tényezõkben fogják keresni. Lesznek, akik a társadalmi viszonyok igazságtalanságában találják meg az okot, de lesznek olyanok is, akik bûnbakokat keresnek, és akiket kiváltságosnak tartott helyzetük miatt gondolnak sikeresnek.” (Csepeli, Gy. 2024: A mennyiség ellenforradalma KORUNK (KOLOZSVÁR) 35: 8 pp. 4. p.)
Együtt gondolkodásra hívjuk a különféle tudományterületek művelőit ezen kérdések megbeszélésére, várunk minden érdeklődőt előadásra, vitára, akár értő megfigyelésre. Az előadóktól kibővített absztraktot (kb. 2 oldal), esetleg elképzeléseket kifejtő 3-5 oldalas, kérdéseket is megfogalmazó vitairatot kérünk, amik elkészítéséhez formai sablont adunk. A részleteket lásd a weboldalunkon. Az absztraktokból, vitairatokból kötet kiadását tervezzük.
Jelentkezési határidő (absztrakt és vitairat): 2025. október 6.
A jelentkezéseket a fogyasztas.szimpozium [at] ktk.pte.hu e-mail címre kérjük megküldeni. Döntés a jelentkezések elfogadásáról: 2025. október 8.
A részvétel díjmentes, regisztrációhoz kötött. A részvétel személyes és online módon is lehetséges. Örülünk, ha hallgatói csoportok is bekapcsolódnak a szimpózium követésébe.
Program
9:00-10:00 Érkezés, regisztráció
10:00-10:10 Köszöntő
Prof. Dr. Takács András, egyetemi tanár, dékán, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
Dr. Habil. Szűcs Krisztián, intézetigazgató, Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar, Marketing és Turizmus Intézet
Levezető elnök: Dr. Pavluska Valéria címzetes egyetemi tanár PTE KTK Marketing és Turizmus Intézet
10:10-10:25 Pavlovits Tamás (SZTE): Szabadidő, unalom, szemlélődés
Prof. Dr. Pavlovits Tamás, egyetemi tanár, az Université de Paris-Sorbonne és a Magyar Tudományos Akadémia doktora, Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar Filozófia Tanszék
10:25-10:40 Hegyi Csaba (PTE): Az alkotás és az unalom
Prof. Dr. Hegyi Csaba DLA, egyetemi tanár, Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar, Képzőművészeti Intézet, Festészet Tanszék
10:40-10:55 Árkovits Amaryl (Bástya Terápiás Műhely): „…unom e dalt s benne magamat is”, az üresjáratok és pótcselekvések lélektana
Dr. Árkovits Amaryl pszichiáter, pszichoterapeuta, Bástya Terápiás Műhely
10:55-11:10 Törőcsik Mária (PTE): Az unalom piaca
Prof. Dr. Törőcsik Mária, professor emerita, Pécsi Tudományegyetem, Marketing és Turizmus Intézet
11:10-11:25 Prónay Szabolcs (SZTE): Eladó az unalom – avagy miként lehet piaci alapon megragadni a fogyasztók unalom iránti vágyát
Dr. habil Prónay Szabolcs PhD, habilitált egyetemi docens, Szegedi Tudományegyetem, Gazdaságtudományi Kar, Üzleti Tudományok Intézete, Marketing-Menedzsment Szakcsoport
11:25-12:00 Vita
12:00-13:00 Ebédszünet
Levezető elnök: Dr. Szűcs Krisztián PhD. habilitált egyetemi docens, intézetvezető, PTE KTK Marketing és Turizmus Intézet
13:00-13:15 Kisfürjesi Nóra - Mitev Ariel (BGE BCE): Unatkozom, tehát vagyok - kivonódott fogyasztói létek
Dr. Kisfürjesi Nóra PhD, egyetemi tanársegéd, Budapesti Gazdasági Egyetem, Marketing és Üzleti Kommunikáció Kar, Fogyasztói Magatartás Tanszék
Prof. Dr. Mitev Ariel, egyetemi tanár, tanszékvezető Budapesti Corvinus Egyetem, Marketing- és Kommunikációtudományi Intézet, Marketingmenedzsment Tanszék
13:15-13:30 Faludi Julianna (BCE): Társadalmi önredukció és az idő elárusiasodása – avagy a materiálisból digitális passzív fogyasztóvá válás másfél-évszázados folyamata
Dr. Faludi Julianna PhD, egyetemi docens, Budapesti Corvinus Egyetem, Marketing- és Kommunikációtudományi Intézet, Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék
13:30-13:45 Novák Pál (PTE): A videójátékok illúziója, avagy nem vagy e-sportoló attól, hogy otthon játszol
Dr. Novák Pál PhD, adjunktus, Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar, PTE-PEAC e-Sport Szakosztály Vezető
13:45:14:00 Koncz József (ELTE): Unalomgyár - a dehumanizált gazdaság strukturális következményei
Koncz József, PhD hallgató, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Szociológia Doktori Iskola
14:00-14:30 Vita
14:30-14:50 Szünet
Levezető elnök: Dr. Lányi Beatrix PhD. habilitált egyetemi docens, PTE KTK Marketing és Turizmus Intézet
14:50-15:05 Mikovics Krisztina(Pécsi Nyolc Boldogság Közösség): Amikor nem történik semmi, akkor változik meg minden.
Mikovics Krisztina, katolikus szerzetes nővér, coach Pécsi Nyolc Boldogság Közösség
15:05-15:20 Iványi Tamás (BME): 600 unatkozó szempár? - Avagy hogyan (nem)unatkoznak a hallgatók a Marketing alapjai előadásokon
Dr. Iványi Tamás PhD, adjunktus, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar, Menedzsment és Vállalkozásgazdaságtan Tanszék
15:20-15:35 Hárságyi Balázs (Tan Kapuja Buddhista Főiskola): Az unalom és a semmittevés értelmezése a buddhizmusban
Hárságyi Balázs, buddhista tanító
15:35-15:55 Vita
15:55-16:00 XI. Fogyasztás Interdiszciplináris Szimpózium lezárása
A rendezvény a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Marketing és Turizmus Intézetének és az MTA Gazdálkodástudományi Bizottság Marketingtudományi Albizottságának közös szervezése.