Publikációs siker a PTE Közgazdaságtudományi Karán

2021. július 19. 12:17

Hosszú kutatómunka hozta meg a gyümölcsét a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán (PTE KTK). Szerb László professzor vezetésével a karon működő kutatócsoport legújabb publikációját az elismert „Papers in Regional Science” tudományos lap a 2020-as esztendő legjobb publikációjának választotta. A díjat most először kapta magyar szerzeményű publikáció.

„Komoly elismerés ez mind a Pécsiközgáz, mind a kutatócsoportunk számára” – mondta el a díj kapcsán Szerb László egyetemi tanár, a publikáció első szerzője, témavezetője. „Ez a díj bizonyítja, hogy érdemes dolgozni, kutatni, publikálni, mert kemény munkával igenis be lehet kerülni a nemzetközi vérkeringésbe. Bízom benne, hogy a publikációnkból sokan fognak idézni, hiszen a citációszám az egyik fő értékmérője ezeknek a tanulmányoknak.” – tette hozzá a professzor.

A publikáció első szerzője tehát Szerb László volt, a kutatásban részt vett még Rachel Ortega-Argilés a Birminghami Egyetem képviseletében, és Dr. Ács Zoltán az egyesült államokbeli George Mason Egyetemről, valamint Dr. Komlósi Éva a Pécsi Tudományegyetemről. A publikáció fő témája az volt, hogy az Európai Unió innovációs politikájának a legfontosabb része az intelligens szakosodási stratégia, amely az egyes régiók, térségek néhány, magas növekedési potenciálú ágazatát helyezi a fejlesztés fókuszába. Az ún. priorizációs folyamat során a helyi gazdasági szereplők és más érdekeltek kompetenciáira, tudására, tapasztalataira és ötleteire támaszkodva kerülnek meghatározásra azok a kulcsiparágak, amelyek a régiók növekedését stimulálhatják.

Ahhoz azonban, hogy az innovatív ötletek megvalósuljanak, és az iparágak megújuljanak, új, magas növekedési potenciálú cégekre van szükség. Az ilyen cégeket pedig ott tudják létrehozni, ahol a helyi vállalkozói ökoszisztéma megfelelően működik. A vállalkozói ökoszisztémák hiányosságai alááshatják az iparági specializációs célokat, hiszen nem jönnek létre a megújulást elősegítő gyors növekedésű vállalkozások. Ez a helyzet különösen problematikus lehet a kevésbé fejlett térségekben, ahol a prioritások kijelölése előtt a vállalkozói ökoszisztéma fejlesztése szükséges. A Regionális Vállalkozói és Fejlődési index (REDI) segítséget nyújthat ahhoz, hogy a vállalkozói ökoszisztémák gyenge elemeinek erősítése révén az erőforrások hogyan optimalizálhatók a régiókban.

A tanulmány ezen a linken olvasható.

 

További információ:

Dr. Szerb László

egyetemi tanár

PTE KTK

szerb.laszlo [at] ktk.pte.hu (szerb[dot]laszlo[at]ktk[dot]pte[dot]hu)

Kapcsolódó Híreink

VI. Pécsi Menedzsment Esettanulmányi Verseny

2026.10.24 - 27. között személyes részvétel mellett sikeresen lezajlott az VI. Pécsi Menedzsment Esettanulmányi Verseny..

Jörg Henseler kutatói szemináriuma

Kutatói Szemináriumot tartottunk Jörg Henseler közreműködésével

PTE Hallgatói Proof of Concept pályázati felhívás

A PTE meghirdeti a Hallgatói Proof of Concept (PoC) belső egyetemi pályázati felhívását.

Innovatív ötletekkel újult meg a hallgatói pénzügyi tudatosság a Pécsiközgázon!

Sikeresen lezajlott a Simonyi Hackathon 2026. őszi eseménye, amelyet a Simonyi BEDC Vállalkozásfejlesztési Központ és a..

Összefoglaló a Kutatók Éjszakája 2026 programsorozatról

A tudomány kapui ismét kitárultak, és izgalmas utazásra hívtuk látogatóinkat a gazdaság világába.

Rövid képzések, hosszú távú előnyök

#MI #AI #AgenticAI #CégértékBecslés #Befektetések #Coaching #Pszichodráma #AgrárMenedzsment

Gazdasági szaknyelvi vizsga

A jelentkezők középfokú egynyelvű gazdasági kommunikáció nyelvvizsga A szóbeli, B írásbeli és C komplex típusát..

PTE Szimulációs Kupa

Nevezz 1-5 fős csapatoddal egy üzleti szimulációs versenyre, próbáld ki magad cégvezetőként! Vezess egy..