Újabb 6 évre validálta a Middlesex University az angol képzésünket

2019. január 25. 10:52

Az angol nyelven oktatott gazdálkodási és menedzsment alapszak esetében hallgatóinknak lehetőségük van arra, hogy megszerezzék itteni tanulmányaik során a londoni Middlesex University által kibocsátott diplomát is.

Ennek hátteréül szolgál, hogy a Middlesex University felügyeli és biztosítja a képzés megfelelősségét, illetve folyamatosan nyomon követi, segíti az oktatás minőségét, hallgatóink fejlődését.   

Idén egy újabb, nagyobb mérföldkőhöz érkezett az együttműködés azzal, hogy a képzési program megújult és elérkezett a vállalkozásfejlesztési mesterprogram tavalyi validációját követően a gazdálkodási és menedzsment alapképzési program revalidációja. A revalidációs panel véleményében méltatta a kollégák elkötelezettségét és lelkesedését, valamint a hallgatók számára elérhető modulok széles választékát is és újabb hat évre validálta az angol nyelvű üzleti alapképzést. 

A programstruktúra kapcsán kapott visszajelzések biztatóak a folyamatban lévő EPAS akkreditáció kapcsán is, amely mostantól kiemelt figyelmet élvez és reméljük, hogy hasonlóan sikeresen zárul majd.

Kapcsolódó Híreink

Jörg Henseler kutatói szemináriuma

Kutatói Szemináriumot tartottunk Jörg Henseler közreműködésével

PTE Hallgatói Proof of Concept pályázati felhívás

A PTE meghirdeti a Hallgatói Proof of Concept (PoC) belső egyetemi pályázati felhívását.

Innovatív ötletekkel újult meg a hallgatói pénzügyi tudatosság a Pécsiközgázon!

Sikeresen lezajlott a Simonyi Hackathon 2026. őszi eseménye, amelyet a Simonyi BEDC Vállalkozásfejlesztési Központ és a..

Összefoglaló a Kutatók Éjszakája 2026 programsorozatról

A tudomány kapui ismét kitárultak, és izgalmas utazásra hívtuk látogatóinkat a gazdaság világába.

Rövid képzések, hosszú távú előnyök

#MI #AI #AgenticAI #CégértékBecslés #Befektetések #Coaching #Pszichodráma #AgrárMenedzsment

Gazdasági szaknyelvi vizsga

A jelentkezők középfokú egynyelvű gazdasági kommunikáció nyelvvizsga A szóbeli, B írásbeli és C komplex típusát..

PTE Szimulációs Kupa

Nevezz 1-5 fős csapatoddal egy üzleti szimulációs versenyre, próbáld ki magad cégvezetőként! Vezess egy..

Prof. Dr. Szűcs Krisztián az EFMD Közép- és Kelet-Európai Tanácsadó Testületének tagja lett

Prof. Dr. Szűcs Krisztián elnyerte az EFMD Közép- és Kelet-Európai (CEE) Tanácsadó Testületének tagságát .