fbpx A jövő közgazdászai Pécsett versenyeztek | Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

A jövő közgazdászai Pécsett versenyeztek

2019. április 13. 17:46

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara adott otthont a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciának 2019. április 11-13. között.

Hosszú idő után újra Pécsett mérhették össze tudásukat az ország fiatal közgazdászai. Az eseményen 44 tagozatban mutatták be önálló kutatásaikat, eredményeiket a hallgatók. A tudományos dolgozatok száma meghaladta a 400-at is.

Szinte valamennyi hazai közgazdaságtudományi karról és a határon túlról (Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról) is érkeztek vendégek a rendezvényre.

Szendrő Péter, az OTDK-mozgalom alapítója hangsúlyozta: „Ez a fajta rendezvénysorozat egyedülálló a világban. 64 éve annak, hogy az alapjait kitalálták. Jelenleg országosan mintegy 7000 főt jelöltek az országos diákköri konferenciára. És az OTDK tartós menedzsmenttel működik, a közgazdaságtudományi pedig az egyik legnagyobb szekció.”

A tudományos munka mellett számos színes programon is részt vehettek a diákok. Csütörtökön egy TEDx rendezvénnyel zárhatták a napot, ahol többek között meghallgathatták Réz Anna filozófus, az Üvegplafon platform alapítójának prezentációját, valamint Kiss Anita (Sberbank) mesterséges intelligenciáról, Hirsch Tímea (ITSH) rendrakás pszichológiájáról illetve Váradi József (Wizz Air) sikerhez vezető útról tartott előadását. Péntek este pedig a Soulwave koncertjén élvezhették ki a jól elvégzett munka utáni felszabadult öröm pillanatait.

Az idei OTDK-n került először átadásra a Roska Tamás díj, amelyet Berezvai Zombor nyert el és tartotta meg előadását az innovativitás jelentőségéről az élelmiszeriparban résztvevő kisvállalkozások esetében.

Roska Tamás Széchenyi-díjas és Bolyai-díjas magyar villamosmérnök, informatikus, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja volt. Nevéhez fűződik a CNN-chip kifejlesztése, valamint a neurális hálózatok kutatásának megindítása Magyarországon.

Újdonságot jelentett a rendezvényen a középiskolások jelenléte is, akik olyan programokon vehettek részt, mint például a „Kutatótanoncok kerekasztala”, amelyen interaktív beszélgetésre nyílt lehetőségük korábbi OTDK versenyzőkkel, győztesekkel.

Ahogyan Bódis József, oktatásért felelős államtitkár, fogalmazta meg a megnyitón: „Kemény terep az OTDK! A kreativitás, a kritikus gondolkodás és a komplex problémamegoldás olyan jövőben fontos készségek, amik a jelenleg még nem is létező munkákhoz elengedhetetlenek és ezek itt mind előtérbe kerülnek.”

A díjátadón közel 4,5 millió Ft, számos különdíj, vállalati, támogatói ajándék került kiosztásra a nyertesek részére.

A nyertesek között említhetjük a PTE Közgazdaságtudományi Karról a következő hallgatókat:

Első helyezettek és témáik:

  • Szabó Máté: Uradalmi erdőgazdálkodás a Dráva mentén a dualizmus korszakában
  • Bosnyák Krisztián: Tőkeszerkezeti döntések empirikus vizsgálata tőzsdei vállalati mintákon

Második helyezettek és témáik:

  • Győrffy Kristóf: Szervezeti tehetségmenedzsment a magyar közgazdasági és üzleti szakkollégiumokban
  • Istenes Krisztián Attila: Merre tovább kontrolling?
  • Szabó Gábor: Az utazási irodai szolgáltatások igénybevételének megváltozása az Y, Z generáció fogyasztási preferenciáit vizsgálva

Harmadik helyezettek és témáik:

  • Krőhnung-Székely Károly Máté: Internet-of-things eszközökön alapuló döntéstámogató rendszerek az üzemanyagnorma meghatározásában
  • Ignácz Henrietta: Merre tovább? Az alapképzésről a mesterképzésre való átlépésre ható tényezők vizsgálata a diplomás pályakövető rendszer keretében
  • Gáspár Ákos: A magyar és olasz alapszakos közgazdászok karrieraspirációinak vizsgálata és összehasonlítása
  • Geisz András: A rövid- és hosszú távú tőkeallokációs időhorizont teljesítménykülönbsége az amerikai tőkepiacokon a 2008-as pénzügyi világválság után

Különdíjasok:

  • Szabó Máté: Uradalmi erdőgazdálkodás a Dráva mentén a dualizmus korszakában
  • Kásler Dóra: A dél-balatoni fürdőélet fejlődése a szocializmus idejében
  • Fritz Renáta: Ki fogom bírni, ha napokig nem jutok közösségi médiához: fogyasztói reagálás hiányhelyzetre
  • Biró Zsófia: A MOL 2030-as stratégiájának pénzügyi megvalósíthatósága és hatása a tulajdonosi értékre

A díjazottoknak különösen, de a többi versenyzőnek is szívből gratulált Schepp Zoltán, a kar dékánja, aki kiemelte:

„Köszönhetően az Emberi Erőforrások Minisztériuma kiemelt pénzügyi támogatásának, Pécs város vonzerejének, az elmúlt két évben zajló kari fordulók előkészítő munkáinak és a szervezéssel megbízott kollégák elhivatottságának, sikerült megállítani a korábbi években tapasztalt csökkenő résztvevői létszámot, sőt, erőteljes növekedés mutatkozott a regisztráltak esetében. Amire számítottunk, hogy ez a pár nap áprilisban igazi „tudományfesztivál” lesz, ahol amellett, hogy friss és termékeny gondolatok, kutatási eredmények kelnek versenyre egymással, lehetőség nyílik arra is, hogy megismerkedhessenek a különböző intézményekből érkező résztvevők, élményeket gyűjtsenek, és ezen keresztül életre szóló emlékeket szerezzenek, biztosan teljesült!”

Az OTDK Közgazdaságtudományi szekcióján bemutatott dolgozatok amellett, hogy megtermékenyítik valamennyi résztvevő, zsűritag, oktató, kutató gondolatait, további kutatásokat inspirálnak és növelik a közgazdász hallgatók szakmai elhivatottságát. Az itt szerzett élmények, ismeretek inspirációt jelentenek későbbi munkájukban és biztosak lehetünk abban, hogy a versenyen sikereket elérők – a jövő közgazdászai – a szakmai, gazdasági életben is sikeresek lesznek!

 

Kapcsolódó Híreink

Tanulmányi Osztály nyári nyitva tartása

Kedves Hallgatók, Felvételizők! Július 1. és augusztus 19. közötti időszakban a Tanulmányi Osztály nyitva tartása az alábbiak szerint módosul:

Általános eljárási protokoll a felsőoktatási intézmények területén történő tartózkodáshoz

A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény rendelkezik a..

Csapó János új cikke

Dr. Csapó Jánosnak, az MTI habilitált docensének megjelent egy cikke az angol nyelvű Q2-es folyóiratban.

Balogh Gábor és Sipos Norbert új publikációja

Örömmel osztjuk meg a hírt, miszerint Balogh Gábornak és Sipos Norbertnek tanulmánya jelent meg az International Journal of Educational Management..