Adománygyűjtő est

2024. május 9. 12:55
A Pécsiközgáz évek óta a fenntarthatóság elkötelezett képviselője, amely esetében jellemzően elsőként mindenki a környezeti fenntarthatóságra asszociál, miközben a társadalmi pillére legalább ennyire elengedhetetlen. Ezért tartottuk fontosnak, hogy 2024. május 6-án a Pécsi Közösségi Alapítvány által szervezett VI. Pécsi Élő Adáson mi is ott legyünk, képviseltessük magunkat a nézők között és a Dinamó INSZI, a Lásd a világot autista szemmel Egyesület és a Pécsi Jótékony Nőegylet céljait felajánlással is támogassuk.

Az együttműködés itt nem ér véget, hiszen nélkülözhetetlennek tartjuk, hogy a közgazdász hallgatóink megismerjék a nem profitorientált gondolkodást és a profiton túlmutató értékeket is, ezek bevonását az oktatásba, s mindeközben a civil szervezetek számára elérhetővé tegyük azokat a kreatív energiákat és azt a szaktudást, amely karunkon képződik és amellyel e szervezeteket nem csak anyagi támogatás formájában tudjuk támogatni céljaik elérésében. Így a Pécsi Közösségi Alapítvánnyal hosszú távon kívánunk együttműködni a jövőben.

Gratulálunk az Alapítványnak a tegnapi sikeres Pécsi Élő Adáshoz és sok sikert kívánunk a Dinamó INSZI-nek, a Lásd a világot autista szemmel Egyesületnek és a Pécsi Jótékony Nőegyletnek céljaik megvalósításához.

Az estről készült élő videót itt találják!

Kapcsolódó Híreink

Pécsiközgáz Welcome Day

Ilyen még nem volt: szeptember 7-én, az első tanítási napon színes programokkal, jó hangulattal várja a Pécsiközgáz régi..

Folytatódik a BrandUP!

Sikeresen lezárult a BrandUP program első évfolyama, a képzés pedig folytatódik: megkezdődött a jelentkezés a második..

MTA Publikációs Nívódíj

Újabb szakmai elismerés Karunk oktatóinak

Pályázat Hallgatói Klubok létrehozására és működtetésére

A PTE Közgazdaságtudományi Kar pályázatot hirdet Hallgatói Klubok létrehozására és működtetésére. A Hallgatói Klubok..

Dr. Farkas Ferencné Dr. Kurucz Zsuzsanna

Életének 77. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Farkas Ferencné Dr. Kurucz Zsuzsanna. Búcsúztatója 2026..

Ponthatárok 2026

Íme a várva várt hír a 2026-ös felvételi ponthatárokról! Gratulálunk mindenkinek, aki bejutott a Pécsiközgáz valamelyik..

Naprakész kompetenciák a jövő szakembereinek

Fejlessze tudását a munkaerőpiac aktuális igényeihez igazodó szakirányú továbbképzéseinkkel! A Pécsiközgáz..

Nemzetközi hallgatói projekt a PTE KTK és a Rennes-i Egyetem együttműködésében

A 2026 tavaszi szemeszterben a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának hallgatói a Rennes-i Egyetem..