Amerikai nyári ösztöndíj lehetőség

2021. december 9. 14:29

Ambassadors Fund for Summer Work and Travel (AFSWT) ösztöndíj pályázati felhívás.

Jelentkezz a Magyarországon először elérhető Ambassadors Fund for Summer Work and Travel (AFSWT) ösztöndíjra, amit a budapesti Amerikai Nagykövetség támogat.

Ez a budapesti Amerikai Nagykövetség által támogatott, és a Cultural Homestay International vízumszponzor, valamint a Camp Leaders által megvalósított program lehetőséget biztosít azoknak a magyar fiataloknak, akik földrajzi, szociális vagy anyagi helyzetük miatt nem tudtak eddig részt venni a Summer Work and Travel (SWT) programban. A program kifejezetten azoknak az egyetemistáknak szól, akik bár tanultak angolul, mégsem érzik elég erősnek az angol tudásukat.  

A Summer Work and Travel program lényege, hogy a hallgatók a nyári szünetükben egy tradicionális amerikai gyerektábort működtető nemzetközi csapat tagjaként ismerkedhetnek meg az amerikai kultúrával, és anyanyelvi környezetben fejleszthetik angol nyelvtudásukat. Az AFSWT program abban különbözik a tradicionális SWT programtól, hogy a költségeket az ösztöndíj fedezi, és a kiválasztást követően a résztvevők egy online angol nyelvi felkészítő kurzuson vesznek részt.  

Az ösztöndíjas résztvevők a nyár során, minimum 10 hetet töltenek az Egyesült Államokban, figyelembe véve az ösztöndíjas jelentkező preferenciáit és a fogadó tábor működési dátumait. A legkorábbi kiutazási dátum 2022. május 20., a legkésőbbi hazautazás pedig 2022. szeptember 14. lehet.


Az ösztöndíj tartalmazza:

  • a retúr repülőjegyet az Egyesült Államokba csomagdíjjal és illetékkel együtt;
  • a vízum költségeket (vízumdíj, Sevis-díj, vízumhoz szükséges dokumentum);
  • az egészségbiztosítást 90 napra;
  • az online angol felkészítőt.

A költségek fedezésén felül, a fogadó táborok 1300 USD zsebpénzt biztosítanak a programban részt vevő ösztöndíjasok számára.

Kik jelentkezhetnek az ösztöndíjra?

A jelentkezés során figyelembe kell venni a Summer Work and Travel program mindenkor érvényben lévő vízum szabályait (https://j1visa.state.gov/programs/summer-work-travel/), azaz az ösztöndíj lehetőségre azon magyarországi felsőoktatási intézményben tanuló hallgató jelentkezhet, aki:

  • aktív, nappali tagozatos, felsőoktatási jogviszonnyal rendelkezik alap-, mester-, doktori vagy osztatlan képzésben a 2021/22-es tanév tavaszi félévében;
  • 2022. június 1-ig betöltölti a 19. életévét, de nem tölti be a 30. életévét;
  • legalább egy lezárt aktív félévvel rendelkezik 2022. március 1. előtt;
  • a tantárgyainak legalább felét teljesíti minden félévben;
  • rendelkezik legalább társalgási szintű angol nyelvtudással (nyelvvizsga megléte nem feltétel),  illetve vállalja az online nyelvi felkészítő teljesítését;
  • vállalja, hogy az ösztöndíj elnyerését követően 2 évig aktívan részt vesz a Camp Leaders és a U.S. Embassy Budapest alumni rendszerében, illetve biztosítja ehhez elérhetőségét.

 

Emellett, mivel a pályázat kimondottan szociálisan hátrányos helyzetű fiataloknak szól, a pályázóknak a 2021/22 őszi vagy tavaszi félévben rendelkezniük kell rendszeres szociális támogatásra jogosultságról szóló igazolással. (Az igazolás lehet a saját felsőoktatási intézményük, vagy a Hallgatói Önkormányzat által kiállított igazolás. A jelentkezéshez elegendő a Neptunban küldött szociális támogatás odaítéléséről a képernyőfotó is, amennyiben a pályázó egyértelműen beazonosítható, azonban az igazolást a folyamat során pótolni kell).

 

A pályázat benyújtása

Pályázni folyamatosan lehet az ösztöndíj kihirdetésének napjától, azaz 2021. november 24-től, szerdától egészen 2022. március 31-ig, vagy a rendelkezésre álló helyek betöltéséig.

Pályázni kizárólag a https://www.campleaders.com/hu/afswt-osztondij oldalon leadott regisztrációval lehet. A pályázat benyújtása ingyenes.

Visszamenőlegesen pályázni nem lehet, tehát aki már megkezdte jelentkezését (regisztrált) a Camp Leaders amerikai nyári diákmunkára a www.campleaders.com/hu oldalon az nem nyújthatja be jelentkezését a pályázat oldalán.

 

A pályázatokkal kapcsolatos döntés

A jelentkezéseket érkezési sorrendben kezeljük, a pályázat feltételeinek megfelelő hallgatók azonnal jogosulttá válnak az ösztöndíjra, amint sikeresen végigértek a jelentkezési folyamaton és a Camp Leaders Ösztöndíjas Programszerződést aláírták. A pályázat leadásának időpontja az elektronikus szerződés aláírásának időpontjával lesz azonos, amennyiben minden szükséges adat és dokumentum azt megelőzően benyújtásra került.

Az ösztöndíj program keretében maximum 145 hallgató vehet részt.

 

Kiegészítő információk

​​Az ösztöndíj értéke készpénzre nem váltható és csak abban az esetben használható fel, ha az azt elnyert hallgató a Camp Leaders Ösztöndíjas Programszerződésben foglaltakat betartja és annak értelmében sikeresen részt vesz a Programban 2022. május 20. és szeptember 14. között.

A jelentkezés beadásával a hallgató hozzájárul ahhoz, hogy az ösztöndíjas program megvalósításával kapcsolatos valamennyi adatát a Campleaders Hungary Kft. és a budapesti Amerikai Nagykövetség az ösztöndíjas program megvalósítása érdekében kezelje.

A hallgatók kérdés esetén a hungary+osztondij [at] campleaders.com e-mail-címen, vagy munkanapokon 9:30 és 16:30 között a +36-70-466-0842 telefonszámon érdeklődhetnek a Campleaders Hungary Kft-nél.

Kapcsolódó Híreink

Új KTK Campus applikáció

Örömmel jelentjük be, hogy elérhetővé vált a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának új mobilalkalmazása, a..

Gazdaságmodellezési Társaság XIX. Szakértői Konferenciája

FELHÍVÁS a Gazdaságmodellezési Társaság XIX. Szakértői Konferenciáján való részvételre, előadás tartására Időpont: 2026..

Kompetenciafejlesztés rugalmasan, mikroképzésekkel

#AI #PPCmarketing #webshop #tőzsde #projektmenedzsment #adatelemzés

MakroKlub szakmai előadás beszámoló

A PTE KTK MakroKlub World of Practice sorozatának legutóbbi előadásán Dr. Németh Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal..

Titkok és Valóság - Vállalkozásfejlesztés mesterfokon

Március 24-én a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara adott otthont a frissen induló Uninext Benchmarking..

MakroKlub Üzleti Fórum beszámoló

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Pécs‑Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara közösen rendezte meg az..

Kutatási Jelentés - 2025 éves összefoglaló

Elkészült a 2025-ös évre a publikációs összesítő.

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás 25/26 tavasz

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás a 2025/26 tanév őszi félévében végzős hallgatók részére