fbpx Hallgatónk lett az első a PTE Hangja versenyen | Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Hallgatónk lett az első a PTE Hangja versenyen

2019. május 7. 13:45

Az idén is megrendezték a PTE Hangja elnevezésű tehetségkutatót, melyre a Pécsi Egyetemi Napok 0. napján került sor az Expo Centerben.

Az előző években is nagy népszerűségnek örvendett, és a tavalyi évhez hasonlóan idén is számos magyar és külföldi hallgató mérettette meg magát. A különböző karokról érkező hallgatókat 4 tagú zsűri értékelte, amelynek során kiemelkedő szempontnak számított a színpadi produkció is. A zsűri tagjai Vermes Tímea, operaénekes, Bajnai Zsolt a Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Program program-igazgatója, Prof. Dr. Lakner Tamás, a PTE Művészeti Kar dékánja és Rudán Joe Életmű-díjas rockénekes voltak. 

Az első helyezett, Zoric Szonja, Karunk hallgatója lett, aki 100.000 forint pénzjutalommal valamint 2 darab 2019-es SZIGET Fesztivál bérlettel lett gazdagabb. A zsűri döntése alapján a második helyen Kusnyér Anna, a Művészeti Kar hallgatója végzett, míg a harmadik helyet Kotvász Zsófia, szintén a Művészeti Kar hallgatója nyerte el.

"Egyelőre még nehezen fogtam fel, hogy mi történt. Már nagyon érzelmes voltam akkor is, amikor felmentem a színpadra, most viszont már alig tudom visszatartani a könnyeimet. A családom, a barátaim és a barátom bíztattak, hogy induljak el a versenyen és hogy próbáljam meg, én pedig úgy voltam vele, hogy nincs veszteni valóm. - nyilatkozott Szonja a versenyt követően. - Francia kétnyelvű gimnáziumba jártam, és nagyon közel áll a szívemhez a francia nyelv, így mindenképpen francia nyelven szerettem volna énekelni. Úgy gondolom, hogy így tudom a legjobban elengedni magam.

Ezúton is gratulálunk Szonjának és további sok sikert kívánunk neki mind szakmán belül, mind azon kívül!

Kapcsolódó Híreink

Work in Greece!

That is what Job Trust has been offering to thousands of students for the last 14 years.

MNB kiválósági ösztöndíj

Az előző tanévben sikerrel megvalósított MNB kiválósági ösztöndíjprogram után a Magyar Nemzeti Bank a 2019/20-as tanévre is támogatást nyújt a jó..

Mirjana Sekicki előadása Karunkon

A karunkon működő the CoRe lab (Fogyasztói Magatartáskutató Központ) meghívásának eleget téve a mai napon vendégünk volt Mirjana Sekicki a Tobii Pro..

6. Országos Városmarketing Verseny felhívás

Immár hatodik alkalommal hirdetik meg az „Együttműködve versenyezni!" - ORSZÁGOS VÁROSMARKETING VERSENYT.