I. Pécsi Menedzsment Esettanulmányi Verseny

2021. október 22. 08:28

2021.10.16-2021.10.18. között személyes részvétel mellett sikeresen lezajlott az I. Pécsi Menedzsment Esettanulmányi Verseny (PMEV).

A verseny a PTE-KTK Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium új, innovatív, hagyományos és szimulációs jellegeket ötvöző esettanulmányi versenye. A regisztráló csapatokat egy külön minieset megoldása alapján szűrték, így végül 7 egyetem 12 csapatát, 48 hallgatóját láthattuk vendégül Pécsen.

 

A résztvevő egyetemek:

  • Babes-Bolyai Tudományegyetem
  • Budapesti Gazdasági Egyetem
  • Miskolci Egyetem
  • Neumann János Egyetem
  • Pécsi Tudományegyetem
  • Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
  • Széchenyi István Egyetem

 

Az Ernst & Young által felvetett üzleti probléma alapján az esettanulmányt a Case Solvers írta, központjában az adatközpontok álltak. A verseny innovatívnak számít az esetversenyek piacán, merthogy a csapatok kezdetben egy pár oldalas leírást kaptak a problémáról, amire megoldást kellett találniuk, ezt követően a csapatokban minden személy az előre kiválasztott szerepkörének (környezetvédelmi szakértő, pénzügyi szakértő, vezető tanácsadó szakértő és technológiai szakértő) megfelelő megbeszélésen, meetingen vett részt, ahol plusz információkat kapott. Az esetoldásra 30 óra állt rendelkezésre úgy, hogy a verseny 18. órájában megtudták, hogy a megoldásuk kidolgozásánál ki kell térniük a co-investment témakörére is, tehát további plusz információkat kellett figyelembe venniük. Az esetoldást követően, hétfőn délelőtt zajlottak a selejtezős, délután pedig a döntős előadások.

 

A zsűri az alábbi szakemberekből állt össze:

  • Deák István –  Ernst & Young
  • Geisz András – Market Építő
  • Dr. Sipos Norbert – PTE-KTK
  • Szabó Miklós – Morgan Stanley
  • Dr. Vajkai András – VBS, PTE-KTK
  • Zalay Buda – Körber

 

A verseny díjazottjai:

1. helyezett: Codex (Babeş–Bolyai Tudományegyetem)

2. helyezett: Cryptex (Babeş–Bolyai Tudományegyetem)

3. helyezett: Finance Fairies (Pécsi Tudományegyetem)

4. helyezett: Enigma (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem)

 

Sokan tettek tevékenyen a rendezvény sikeréért, külön köszönjük Dr. Takács András, Dr. Sipos Norbert, Dr. Vajkai András, Gálberné Schepp Judit, Klesch Gábor, a Tehetségpont, a Marketing Iroda, az Okiteki és a Dékáni Hivatal munkatársainak segítségét.

Az elmúlt 2 évben a verseny koncepcióján és szervezésén számos jelenlegi és végzett szakkollégista dolgozott, közülük külön kiemelnénk főszervezőinket, Braun Emese pénzügy-számvitel (BSc) és Szabó Dorottya Anna vezetés-szervezés (MSc) szakos hallgatóinkat.

 

Kapcsolódó Híreink

Új KTK Campus applikáció

Örömmel jelentjük be, hogy elérhetővé vált a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának új mobilalkalmazása, a..

Gazdaságmodellezési Társaság XIX. Szakértői Konferenciája

FELHÍVÁS a Gazdaságmodellezési Társaság XIX. Szakértői Konferenciáján való részvételre, előadás tartására Időpont: 2026..

Kompetenciafejlesztés rugalmasan, mikroképzésekkel

#AI #PPCmarketing #webshop #tőzsde #projektmenedzsment #adatelemzés

MakroKlub szakmai előadás beszámoló

A PTE KTK MakroKlub World of Practice sorozatának legutóbbi előadásán Dr. Németh Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal..

Titkok és Valóság - Vállalkozásfejlesztés mesterfokon

Március 24-én a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara adott otthont a frissen induló Uninext Benchmarking..

MakroKlub Üzleti Fórum beszámoló

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Pécs‑Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara közösen rendezte meg az..

Kutatási Jelentés - 2025 éves összefoglaló

Elkészült a 2025-ös évre a publikációs összesítő.

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás 25/26 tavasz

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás a 2025/26 tanév őszi félévében végzős hallgatók részére