Kezdő lépések a Pécsiközgázon

2020. augusztus 31. 12:42

Kedves Elsőévesek!

 

Szeretnénk Nektek megkönnyíteni a tanévkezdést, hiszen rengeteg újdonsággal találkozhattok az idei, igen különleges, kihívásokkal teli évben.

Nagy Norbert a Tanulmányi Osztály vezetője kalauzol el benneteket a félévkezdés útvesztőjében a legfontosabb kezdő lépéseket bemutató videósorozatában.

Az első videó Karunk honlapját mutatja be, kitérve a legfontosabb honlapfülekre és menüpontokra. Azonban azt fontos kiemelnünk, hogy a videókban szereplő információk a 2020. augusztusi állapotokat tükrözik, így a jelenlegi, nap mint nap változó helyzetben fontos, hogy folyamatosan nyomon kövessétek honlapunkat és Facebook oldalunkat is, ahol azonnal értesítünk benneteket az esetleges változásokról!

 

A második videóban az egyik legfontosabb felületről van szó, méghozzá a Neptunról, és az ottani teendőkről a félév elején, beiratkozásról, a beiratkozási lap kitöltéséről, valamint arról, hogy mikor sikeres a beiratkozási lap kitöltése. Bízunk abban, hogy ezen videó segítségével ez sem okoz majd problémát nektek!

 

 

Amennyiben a legfontosabb első lépéseken túl vagytok, a következő igen fontos félév eleji teendő a tantárgyfelvétel. Természetesen ehhez is készítettünk egy útmutatót, amelyben lépésről lépésre végigvesszük, hogyan érdemes nekiállni a félév talán legfontosabb mozzanatának, az órarend összeállításnak és a tantárgyak felvételének.

 

 

Negyedik videónkban a Teams felületét mutatja be Nagy Norbert, hogy már az első pillanatban is igazán profik legyetek, és le ne maradjatok az első órák első perceiről az esetleges kérdéseitek vagy felmerülő problémák miatt - ráadásul aki nem a személyes megjelenést választotta, már az Orientációs napon is ezt a felületet fogja használni

 

 

Amennyiben további kérdéseitek lennének, ne féljetek feltenni őket, keressetek minket bátran! 

Mindemellett pedig kövessetek minket felületeinken, hiszen további videókkal is készülünk, hiszen a kör még nem zárult be, továbbra is rengeteg újdonság van, amire érdemes odafigyelni!

Kapcsolódó Híreink

Új félév, új szakmai lehetőségek – szakirányú továbbképzések a tavaszi félévben

Munka mellett is elvégezhető, egyéves szakirányú továbbképzések a Pécsiközgázon, a Centre for Applied Learning (CAL)..

Beiratkozás a Hageni Távegyetemre

A Hageni Távegyetem (FernUniversität in Hagen) NÉMET nyelvű képzésére ismét beiratkozhatnak Karunkon. Ez vonatkozik..

Pro Scientia Arany Érem Díjat kapott Varga Patrik Zsolt

Örömmel számolunk be arról, hogy kedden, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében megrendezett 37. Országos Tudományos..

FONTOS - megváltozott a PTE bankszámlaszáma

Kedves Hallgatóink! Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy a Pécsi Tudományegyetem bankszámlaszáma..

Megnyílt a Prohuman Tanszék

Ünnepélyes keretek között nyílt meg november 18-án a Prohuman Tanszék a Karon , amely a Prohuman Zrt . és a KTK több éve..

Az IAB november 3-4-én tartotta éves ülését.

Örömmel jelentjük be, hogy két új, kiemelkedő taggal bővült az igazgatóság: Sarah Vaughan, az ICN Business School..

Simonyi International Hackathon 2025 ősz

A Simonyi International Hackathon 2025 november 12–13-án sikeresen megrendezésre került a Simonyi BEDC és a Centre for..

Publikációs összefoglaló - 2025. III. negyedév

Elkészült a 2025-ös év harmadik negyedévét feldolgozó publikációs összesítő.