fbpx Lezajlott a Nemzetközi Oktatási Hét karunkon! | Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Lezajlott a Nemzetközi Oktatási Hét karunkon!

2019. április 25. 12:30

Karunkon immáron ötödik alkalommal került megrendezésre a Nemzetközi Oktatási hét április 15-18 között.

A rendezvény ideje alatt a világ minden tájáról érkeztek vendégoktatók, amely kiváló lehetőséget biztosított a résztvevőknek, valamint karunk oktatóinak és hallgatóinak, hogy fejlődjenek és kapcsolatot építsenek. Ebben az évben Karunk 18 vendéget fogadott 12 országból - köztük Albániából, Kanadából, Finnországból, Malajziából és az Egyesült Államokból.

A 2019-es Nemzetközi Oktatási Hét fókuszában az innovatív tanítási módszerek és azok használata állt, mindezt pedig élesben tették próbára a Pécsiközgáz hallgatóival. A két workshop lehetőséget biztosított a nemzetközi és a helyi résztvevők számára, hogy megismerkedjenek a megfordított osztálytermi modellel és a gamification beépítésével a tanulási-tanítási folyamatba. Ezek a tanítási módszerek nem csak bemutatásra kerültek a workshopok alatt, hanem be is építették az órákba azokat a hét folyamán, így élesben is tesztelhették azok hatékonyságát.

Emellett a HAN University (Hollandia) professzorai vendégelőadásokat tartottak egyféle bemutatóképp arról, hogyan lehet a gamificationt az osztálytermekben is alkalmazni. Az ITW2019 egyik résztvevője a Haaga-Helia Universityről (Finnország) a megfordított osztálytermi modellt használta a vendégelőadása során is.

A külföldi vendégelőadóknak természetesen arra is volt lehetőségük, hogy mélyebb betekintést nyerjenek a magyar kultúrába - a gálavacsora során például a magyar ételekkel ismerkedhettek, de lehetőségük volt belekóstolni a magyar nyelv tanulásába és a húsvéti hagyományos egyházi énekekbe is.

Az idei év nagyszerű tapasztalatai azt mutatják, hogy a rendezvény kitűnő alkalmat biztosít a szakmai hálózatépítéshez, így már most készülünk a jövő évi, 2020 áprilisában megrendezésre kerülő hatodik Nemzetközi Oktatási Hétre. 

Kapcsolódó Híreink

Nálad is első helyen van?

Áprilisban kezdetét vette a tavaszi felvételi ügyintézés időszaka. Szerencsére már nem kell sokat várnod július 24-ig, a felvételi pontszámok..

Jövőképzés Nyári Egyetem 2019

Csobbanj velünk! Szedd fel a horgonyt a kifogások tengerén!

Hallgatóink a Ohio International Consulting Programon

Az Ohio University College of Business meghívására öt magyar hallgató és mentoruk vehetett részt idén első alkalommal az Ohio International Consulting..

Megjelent Kaposi Zoltán könyve

Megjelent oktatónk, Dr. Kaposi Zoltán Uradalmak, Földbirtokosok és birtokforgalom a Dél-Dunántúlon a 19. században című könyve a Magyar Mezőgazdasági..