Dr. Szerb László Akadémiai Díjat vehetett át

2023. május 9. 09:54

Az MTA 196. közgyűlésén Dr. Szerb László Professzor Úr karunk tanára, a PTE KTK Kvantitatív Menedzsment Intézet igazgatója, a Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola vezetője Akadémiai Díjat vehetett át.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége az Akadémiai Díjat tudományos tevékenységet végző kutatóknak vagy kutatócsoportoknak adományozza az elmúlt években elért kiemelkedő kutatási munkájuk és eredményeik, valamint szakkönyveik, publikációik elismeréseként.

Dr. Szerb László a nívós díjat az alábbi munkásságáért kapta:

"A vállalkozói ökoszisztéma és a kisvállalati versenyképesség terén elért kimagasló eredményeiért, a máig az országos szintű vállalkozásmérés egyik meghatározó komplex mutatója, a Globális Vállalkozói Index megteremtésében, valamint a testreszabott szakpolitikai ajánlások innovatív módszertanává vált, a szűk keresztmetszetekért történő büntetés módszerének kidolgozásában játszott meghatározó szerepéért, továbbá a Kisvállalati Versenyképességi Index létrehozásáért, amely Magyarországon kívül immár kilenc országban méri a kis- és középvállalkozások teljesítményét"

Professzor Úrnak ezúton is gratulálunk!

Kapcsolódó Híreink

Innovatív ötletekkel újult meg a hallgatói pénzügyi tudatosság a Pécsiközgázon!

Sikeresen lezajlott a Simonyi Hackathon 2026. őszi eseménye, amelyet a Simonyi BEDC Vállalkozásfejlesztési Központ és a..

Összefoglaló a Kutatók Éjszakája 2026 programsorozatról

A tudomány kapui ismét kitárultak, és izgalmas utazásra hívtuk látogatóinkat a gazdaság világába.

Rövid képzések, hosszú távú előnyök

#MI #AI #AgenticAI #CégértékBecslés #Befektetések #Coaching #Pszichodráma #AgrárMenedzsment

Gazdasági szaknyelvi vizsga

A jelentkezők középfokú egynyelvű gazdasági kommunikáció nyelvvizsga A szóbeli, B írásbeli és C komplex típusát..

PTE Szimulációs Kupa

Nevezz 1-5 fős csapatoddal egy üzleti szimulációs versenyre, próbáld ki magad cégvezetőként! Vezess egy..

Prof. Dr. Szűcs Krisztián az EFMD Közép- és Kelet-Európai Tanácsadó Testületének tagja lett

Prof. Dr. Szűcs Krisztián elnyerte az EFMD Közép- és Kelet-Európai (CEE) Tanácsadó Testületének tagságát .

Nyílt Nap a Pécsiközgázon!

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara Nyílt Napot hirdet! A programon való részvétel előzetes..

Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram

Második vagy harmadik diplomádat csinálod, de már szívesen elkezdenél dolgozni? Érdekelnek a minisztériumi munkák, és..