Ujvári János diplomadíj-pályázat

2021. március 3. 08:47

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2020/2021. tanév tavaszi félévében ismét meghirdeti az Ujvári János diplomadíj-pályázatot, melynek célja a szellemitulajdon-védelmi ismeretek növelése az alap- és mesterképzésben részt vevő végzős hallgatók körében.

 A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A legjobb pályázatok 250, 200 és 150 ezer forint értékű anyagi elismerésben részesülnek.

 

A pályázat tavaszi ciklusára való jelentkezés határideje 2021. március 30., a pályázati anyagok leadásának határideje pedig 2021. július 30.

 

Levelemhez mellékelten küldöm a tavaszi félévre meghirdetett pályázatról szóló információs anyagokat az alábbiak szerint:

  • Az Ujvári János diplomadíj-pályázat kiírása, mely tartalmazza a pályázattal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, egyben utal a pályázat honlapjára, ahol részletes tájékoztatás érhető el a pályázati feltételekről,
  • kérésére plakátot küldünk, jpg formátumban, mely felhívja a hallgatók figyelmét a pályázati lehetőségre.

 

Bármilyen kérdésre készséggel válaszolunk az ujvaridiplomadij [at] hipo.gov.hu (ujvaridiplomadij[at]hipo[dot]gov[dot]hu) központi email címen.

Bővebb információ.

Kapcsolódó Híreink

PTE Hallgatói Proof of Concept pályázati felhívás

A PTE meghirdeti a Hallgatói Proof of Concept (PoC) belső egyetemi pályázati felhívását.

Innovatív ötletekkel újult meg a hallgatói pénzügyi tudatosság a Pécsiközgázon!

Sikeresen lezajlott a Simonyi Hackathon 2026. őszi eseménye, amelyet a Simonyi BEDC Vállalkozásfejlesztési Központ és a..

Összefoglaló a Kutatók Éjszakája 2026 programsorozatról

A tudomány kapui ismét kitárultak, és izgalmas utazásra hívtuk látogatóinkat a gazdaság világába.

Rövid képzések, hosszú távú előnyök

#MI #AI #AgenticAI #CégértékBecslés #Befektetések #Coaching #Pszichodráma #AgrárMenedzsment

Gazdasági szaknyelvi vizsga

A jelentkezők középfokú egynyelvű gazdasági kommunikáció nyelvvizsga A szóbeli, B írásbeli és C komplex típusát..

PTE Szimulációs Kupa

Nevezz 1-5 fős csapatoddal egy üzleti szimulációs versenyre, próbáld ki magad cégvezetőként! Vezess egy..

Prof. Dr. Szűcs Krisztián az EFMD Közép- és Kelet-Európai Tanácsadó Testületének tagja lett

Prof. Dr. Szűcs Krisztián elnyerte az EFMD Közép- és Kelet-Európai (CEE) Tanácsadó Testületének tagságát .

Nyílt Nap a Pécsiközgázon!

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara Nyílt Napot hirdet! A programon való részvétel előzetes..