Ujvári János diplomadíj-pályázat 2024/25

2024. október 10. 13:43
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2024/2025. tanév őszi félévében ismét meghirdeti az Ujvári János diplomadíj-pályázatot, melynek célja a szellemitulajdon-védelmi ismeretek növelése az alap- és mesterképzésben részt vevő végzős hallgatók körében.

Az alábbi linken található a pályázati kiírás, mely tartalmazza a pályázattal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

A pályázat tartalma

A pályázaton a végzős hallgató az általa készített diplomamunkával/szakdolgozattal tud nevezni, amelyben a választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait tárja fel legalább 10 oldal terjedelemben, illetve olyan diplomamunkával/szakdolgozattal, amit teljesen a szellemitulajdon-védelem valamely kiválasztott kérdésének szentelnek. A pályázatok értékelésnél a két megközelítési mód egyforma elbírálás alá esik, a dolgozatok rangsorolásánál egyik megoldás választása sem jelent hátrányt.

A dolgozatnak tükröznie kell, hogy a hallgató alapfokon átlátja és értelmezi a szellemitulajdon-védelem rendszerét, és ebben el tudja helyezni saját témájának, megoldásának vizsgálatát. A pályázat megírását az SZTNH szellemitulajdon-védelmi képzéssel és egyéni szakmai konzulens biztosításával támogatja, akinek feladata végigkísérni a hallgatót a dolgozat elkészítésén és segíteni a dolgozat megírását.

A pályázat versenyeztetésen alapul, a hallgatók négy kategóriában nyújthatnak be munkákat:

  • szabadalom/használatiminta-oltalom,
  • védjegy és formatervezésiminta-oltalom,
  • szerzői jog
  • szellemitulajdon-védelem gazdasági szerepe.

A pályázati szándék regisztrálásának határideje: 2024. december 2.

A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje: 2025. március 21.

Kapcsolódó Híreink

Pécsiközgáz Welcome Day

Ilyen még nem volt: szeptember 7-én, az első tanítási napon színes programokkal, jó hangulattal várja a Pécsiközgáz régi..

Nívódíjat kapott Rekettye Gábor professzor

Rekettye Gábor professzor úr szerzőtársaival készített Pricing for Strategic Managers című könyve kapta az MTA..

Folytatódik a BrandUP!

Sikeresen lezárult a BrandUP program első évfolyama, a képzés pedig folytatódik: megkezdődött a jelentkezés a második..

MTA Publikációs Nívódíj

Újabb szakmai elismerés Karunk oktatóinak

Pályázat Hallgatói Klubok létrehozására és működtetésére

A PTE Közgazdaságtudományi Kar pályázatot hirdet Hallgatói Klubok létrehozására és működtetésére. A Hallgatói Klubok..

Dr. Farkas Ferencné Dr. Kurucz Zsuzsanna

Életének 77. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Farkas Ferencné Dr. Kurucz Zsuzsanna. Búcsúztatója 2026..

Ponthatárok 2026

Íme a várva várt hír a 2026-ös felvételi ponthatárokról! Gratulálunk mindenkinek, aki bejutott a Pécsiközgáz valamelyik..

Naprakész kompetenciák a jövő szakembereinek

Fejlessze tudását a munkaerőpiac aktuális igényeihez igazodó szakirányú továbbképzéseinkkel! A Pécsiközgáz..