V. Farkas Ferenc Nemzetközi Tudományos Konferencia

2026. május 29. 13:36

Lezajlott Karunkon az V. Farkas Ferenc Nemzetközi Tudományos Konferencia, amely idén napjaink egyik meghatározó kérdését állította a középpontba:

Emberközpontú vezetés és változásmenedzsment a mesterséges intelligencia korában.

A kétnapos rendezvény méltó módon ápolja Prof. Dr. Farkas Ferenc szellemi örökségét, miközben előremutató szakmai fórumot teremt a menedzsment, a digitalizáció, a mesterséges intelligencia és a szervezeti változások aktuális kérdéseinek megvitatására.

Az idei program egyik legfontosabb értéke az interdiszciplináris párbeszéd. Közgazdászok, menedzsmentkutatók, jogászok, pszichológusok, HR-szakemberek, coachok, vállalati képviselők és PhD-hallgatók osztják meg nézőpontjaikat többek között a mesterséges intelligencia, a digitalizáció, a szervezeti változás, a reziliencia, a munkavállalói jóllét, a vezetés és a versenyképesség témáiban.

Külön öröm számunkra, hogy a magyar menedzsmenttudomány olyan meghatározó alakjai is részt vesznek a konferencián, mint Chikán Attila, Dobák Miklós, Bakacsi Gyula és Poór József, miközben a rendezvény fontos bemutatkozási lehetőséget kínál a fiatal kutatói generáció számára is.

A konferencia hazai és nemzetközi beágyazottságát jól mutatja a részt vevő intézmények sokszínűsége, többek között a Budapesti Corvinus Egyetem, a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Metropolitan Egyetem, a Pannon Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Selye János Egyetem, a Soproni Egyetem, a The George Washington University, a University of Vaasa, a HTW Dresden, a Thang Long University, a Tecnológico de Antioquia, a University of Novi Sad Faculty of Economics, valamint a Magyar Tudományos Akadémia képviselőinek részvételével.

Köszönjük  kerekasztal beszélgetéseink részvevőinek a színvonalas és gondolatébresztő beszélgetést: Rabb Szabolcs (főtitkár, PBKIK), Hoffmann Tamás (ügyvezető igazgató, Holcim Magyarország Kft.), Gódi Attila (ügyvezető igazgató, Terrán Kft.), Kleisz Zoltán (ügyvezető, MATRO Kft.), Prof. Dr. Szerb László (PTE Közgazdaságtudományi Kar), Stang Réka (HR vezető, Bonafarm Csoport), Dr. Fehér Gergely (neurológus szakorvos, PTE Klinikai Központ), Dr. Gács Boróka (PTE Általános Orvostudományi Kar), Kutyáncsánin Jevrem (ügyvezető, HR-Rent Kft. Prohuman cégcsoport).
 


 




Ezúton is köszönjük vállalati és szakmai partnereinknek az együttműködést. Szerepük messze túlmutat a támogatáson: aktív részvételükkel, szakmai meglátásaikkal és gyakorlati tapasztalataikkal közvetlenül hozzájárulnak az akadémiai és üzleti szféra közötti párbeszéd erősítéséhez.

Köszönjük támogatóinknak és partnereinknek: Pécsi Tudományegyetem, PTE Közgazdaságtudományi Kar, Prohuman Cégcsoport (HR-Rent Kft. és Prohuman Diákmunka), MATRO Kft., Terrán Kft., Körber Hungária Kft., Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, Holcim Magyarország Kft., SimplePay, Magyar Projektmenedzsment Szövetség, Ernst & Young és Bonafarm Csoport.

A PTE KTK számára kiemelten fontos, hogy olyan szakmai fórumokat hozzon létre, ahol a tudományos gondolkodás, a vállalati tapasztalat és az emberközpontú szemlélet valódi találkozási pontot talál.

Az eseményről készült videó YouTube-on tekinthető meg, magyar nyelvű hanggal: 
 

Galéria

Kapcsolódó Híreink

Pécsiközgáz Welcome Day

Ilyen még nem volt: szeptember 7-én, az első tanítási napon színes programokkal, jó hangulattal várja a Pécsiközgáz régi..

Nívódíjat kapott Rekettye Gábor professzor

Rekettye Gábor professzor úr szerzőtársaival készített Pricing for Strategic Managers című könyve kapta az MTA..

Folytatódik a BrandUP!

Sikeresen lezárult a BrandUP program első évfolyama, a képzés pedig folytatódik: megkezdődött a jelentkezés a második..

MTA Publikációs Nívódíj

Újabb szakmai elismerés Karunk oktatóinak

Pályázat Hallgatói Klubok létrehozására és működtetésére

A PTE Közgazdaságtudományi Kar pályázatot hirdet Hallgatói Klubok létrehozására és működtetésére. A Hallgatói Klubok..

Dr. Farkas Ferencné Dr. Kurucz Zsuzsanna

Életének 77. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Farkas Ferencné Dr. Kurucz Zsuzsanna. Búcsúztatója 2026..

Ponthatárok 2026

Íme a várva várt hír a 2026-ös felvételi ponthatárokról! Gratulálunk mindenkinek, aki bejutott a Pécsiközgáz valamelyik..

Naprakész kompetenciák a jövő szakembereinek

Fejlessze tudását a munkaerőpiac aktuális igényeihez igazodó szakirányú továbbképzéseinkkel! A Pécsiközgáz..