Prezentációs versenyen Karunk hallgatója

2019. június 5. 09:42

A 2019. június 4-én tartott OTDK prezentációs verseny elődöntőjén Karunk hallgatója, Szabó Máté az első helyen végzett.

Az idén karunk által megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencián a 45 tagozatban megtartott összes prezentáció közül a tagozati elnökök négyet jelöltek meg kiemelkedőnek. E négy hallgató a tegnapi napon a szakbizottsági ülés után, egy zsűri előtt megtartotta a minden eldöntő versenyét. Ennek eredményeképpen a Közgazdasági Szekció összes prezentációjából az első helyezést Karunk hallgatója, Szabó Máté érte el.

Hallgatónk a versenyen a Gazdaságtörténet - Közgazdasági elmélettörténet tagozat versenyét nyerte meg. Szabó Máté jelenleg a Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskola első éves hallgatója Eredményével jogot szerzett arra, hogy az összes tudományágat (vagyis 16 szekciót) jelentő, a Magyar Tudományos Akadémián június 13-án rendezendő prezentációs versenyen ő képviselhesse az országos közgazdasági verseny hallgatóságát. Hasonló Pécsiközgázos sikerre legutóbb 2015-ben volt példa, amikor szintén egy gazdaságtörténettel foglalkozó (most már szintén doktorandusz) hallgatónk, Pelles Márton nyert, és mehetett tovább az országos össztudományos versenyre.

Ezúton is gratulálunk Máténak a sikeréhez, és sok sikert kívánunk a június 13-ai megmérettetéshez!

Kapcsolódó Híreink

VI. Pécsi Menedzsment Esettanulmányi Verseny

2026.10.24 - 27. között személyes részvétel mellett sikeresen lezajlott az VI. Pécsi Menedzsment Esettanulmányi Verseny..

Jörg Henseler kutatói szemináriuma

Kutatói Szemináriumot tartottunk Jörg Henseler közreműködésével

PTE Hallgatói Proof of Concept pályázati felhívás

A PTE meghirdeti a Hallgatói Proof of Concept (PoC) belső egyetemi pályázati felhívását.

Innovatív ötletekkel újult meg a hallgatói pénzügyi tudatosság a Pécsiközgázon!

Sikeresen lezajlott a Simonyi Hackathon 2026. őszi eseménye, amelyet a Simonyi BEDC Vállalkozásfejlesztési Központ és a..

Összefoglaló a Kutatók Éjszakája 2026 programsorozatról

A tudomány kapui ismét kitárultak, és izgalmas utazásra hívtuk látogatóinkat a gazdaság világába.

Rövid képzések, hosszú távú előnyök

#MI #AI #AgenticAI #CégértékBecslés #Befektetések #Coaching #Pszichodráma #AgrárMenedzsment

Gazdasági szaknyelvi vizsga

A jelentkezők középfokú egynyelvű gazdasági kommunikáció nyelvvizsga A szóbeli, B írásbeli és C komplex típusát..

PTE Szimulációs Kupa

Nevezz 1-5 fős csapatoddal egy üzleti szimulációs versenyre, próbáld ki magad cégvezetőként! Vezess egy..