fbpx Mit csinál egy közgazdász? | Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Mit csinál egy közgazdász?

A közgazdász bankban dolgozik. A közgazdász valamit csinál a pénzzel. Ilyen és ehhez hasonló válaszokat szoktunk kapni, amikor középiskolásokat kérdezünk arról, hogy szerintük mit csinál egy közgazdász. Ennél azonban sokkal több lehetőség várja azt, aki a közgazdász pályát választja: foglalkozhat valóban a pénzzel több szinten is, lehet elemző, kutató, vezethet vállalatot vagy dolgozhat emberekkel és még kreatív kihívások is várhatják. Segíthet multinacionális cégeket, de kamatoztathatja a tudását nonprofit szervezetknél vagy saját vállalkozásban is.  

Ha ennél is többet szeretnél tudni, vegyük végig, milyen sok-sok területet érthetünk az alatt, hogy közgazdaságtan. 

Közgazdász tudományos pályán

A közgazdaságtan a társadalomtudományok azon ága, amely a gazdasági rendszerrel, annak működésével és gazdasági szereplők, mint az egyének, háztartások, vállalatok és állam szükségleteinek kielégítésével is foglalkozik. Miért is fontos ez? A világon rendelkezésre álló javak szűkösek, így közgazdászoknak nem csak a termelést, hanem az elosztást, fogyasztást, és általában a gazdasági folyamatokat is optimalizálniuk kell. Tehát a közgazdászok problémát elemeznek és mindezek megoldásán dolgoznak, minden lehetséges opciót és alkalmas modelleket felvázolva. Ilyen probléma lehet például, hogy mi az optimális alapkamat mértéke, mennyi legyen a devizaárfolyam, készpénzmennyiség, beruházási ráta vagy inflációs szint, ahhoz, hogy a gazdaság megfelelő növekedési pályára álljon, illetve hogyan és mit érdemes tenni, ha kimozdul és különböző válságok sokkhatásként érik a piacokat.  

A sok-sok érdekes, gazdasággal összefüggő problémát az egyetemeken és tudományos intézetekben dolgozó közgazdász kutatók vizsgálják. Gazdasági modelleket állítanak fel, esettanulmányokat készítenek azért, hogy a gazdaság gyakorlati részén tevékenykedők munkáját segítsék és minél hatékonyabb módszerek és rendszerek alakulhassanak ki.

Hol tanulhatod? 

Mindegyik közgazdasági szakterületnek vannak elméleti kutatói. Ők általában egyetemi tanulmányaik alatt döntenek a tudományos pálya mellett. Böngéssz a Pécsiközgáz szakjai között, hogy megtaláld, téged mi érdekel legjobban! 

 

Pénzügyi terület 

Nem véletlen, hogy leggyakrabban a pénz az a fogalom, amit ehhez a szakmához kötünk. A bankokban, kisebb-nagyobb cégek pénzügyi osztályain valóban jórészt pénzügyi területre specializálódott közgazdászok dolgoznak. Azonban tévedés lenne azt gondolni, hogy a pénzügyi terület száraz, egysíkú lenne: természetesen egy pénzügyes elsősorban számokkal dolgozik, de akár egy bankfiókban, akár egy cégnél sok kapcsolata lehet az emberekkel: tanácsot adhat, személyre szabott pénzügyi tervet készíthet, dolgozhat csapatban pénzügyi elemzőként, de múlhat rajta akár egy-egy kisebb cég sikeres gazdálkodása és nyugodt munkavégzése is.  

Nézd meg a videót!

 

Hol tanulhatod? 

Ha nem ijedsz meg a számoktól, esetleg még szereted is a matematikát, ha érdekel a tőzsde és a hozam, megtakarítás, befektetés szavak felkeltik figyelmedet, akkor a pénzügyi pálya neked való. Válaszd a Pénzügy és számvitel szakunkat, ha pedig nagyon elszánt vagy és pénzügyek egyik legizgalmasabb területével szeretnél foglalkozni, jelentkezz a Gazdaság-pénzügy-matematikai elemzés osztatlan képzésünkre.

 

Légy vezető vagy állj saját lábon! 

A legtöbb cég vezetői pozícióiban közgazdászok ülnek és ez nem véletlen. A felelős és szakmai vezetés, a sikeres vállalatirányítás, jó stratégiai döntések, az előrelátó és elemző gondolkodás mind-mind a jó menedzser ismérvei és olyan képességek, amiket a multinacionális cégektől a magánvállalkozásokig, a termelő vállalatoktól a civil szervezetekig bárhol hasznosíthatóak.  

De lehetsz a saját magad főnöke is: indíthatsz saját vállalkozást egyedül, vagy társakkal, megvalósíthatod az ötleteidet te magad, ha elég bátor vagy! 

A menedzsment a sokoldalú és határozott emberek területe, akik szeretnek szervezni, irányítani, több területet átlátni, összekovácsolni többféle képességű emberekből álló csapatokat. 

Nézd meg a videót! Pécsiközgáz stories: Czigler Enikő vállakozó, operatív vezető 

 

Hol tanulhatod? 

Ha sokoldalú vagy és vezető típus, akkor a Pécsiközgáz kínálata közül a Gazdálkodási és menedzsment a jó választás. Akkor is ezt a szakot szoktuk ajánlani, ha még nem vagy biztos benne, hogy a gazdasági terület mely ága a neked való: ezen a szakon mindenbe belekóstolhatsz és az élet szinte minden területén hasznosítható készségekre tehetsz szert. Ha biztos az angoltudásod, jelentkezz a nemzetközi akkreditációval rendelkező angol nyelvű képzésre és a diplomádat külföldön, vagy nemzetközi vállaltoknál is használhatod. 

 

Irány a nagyvilág! 

Ha az utazás szerelmese vagy, a közgazdász pálya akkor is jó választás. Turisztikai szakemberként nagyon színes világba csöppenhetsz: dolgozhatsz szállodában, utazási irodában, elhelyezkedhetsz vezetőként-szervezőként a vendéglátás területén, de ez a diploma keresett a közszférában is: akár önkormányzatok, turisztikai szervezetek munkatársa is lehetsz. Sokat utazhatsz vagy segíthetsz másokat az utazásaikban. Érdekes emberekkel találkozhatsz más kultúrákból, vendégül láthatod őket.  

Lényeg a nyitottság – és persze a biztos nyelvtudás több nyelven is.  

Hol tanulhatod? 

Ha vonz a turizmus világa, akkor a Turizmus és vendéglátás szakunk a tied akár magyarul, akár angolul szeretnél tanulni. A szakhoz – többi szakunkkal ellentétben – nemcsak 1, hanem 2 gyakorlati félév is tartozik, hogy már a tanulmányaid alatt megtudd, hogy melyik területen szeretnél dolgozni. 

 

A közgazdász, mint kreatív szakember  

A kreativitás nagy adomány. Ötletelni, új dolgokat kitalálni, szervezni, megvalósítani: ez a marketing pörgős és izgalmas világa. A marketing szakember teszi fel egy-egy vállaltnál az i-re a pontot: az ő feladata, hogy kutassa, megismerje a vásárlók magatartását, a szolgláltatásokat, termékeket igazi „márkává” formálja, megtervezze a piacralépést és a kommunikációt akár hirdetések, akár rendezvények, vagy más lehetőségek formájában az offline, illetve az online térben. Marketingesként feladatod a folyamatos megújulás, a szokatlan ötletek és azok profi megvalósítása. Ezen a területen egyszerre lehetsz csapongó művész és keményvonalas szervező, precíz elemző és magával ragadó influencer. 

Nézd meg a videót!

Nézd meg a videót!

Hol tanulhatod? 

A racionális gondolkodással megáldott kreatív személyiségek helye a Pécsiközgázon a Kereskedelem és marketing szakon van. 

 

A közgazdász az emberekért  

Sokféleképpen lehet emberekkel foglalkozni. A HR munkatársak egy-egy vállalatnál, állami vagy civil szervezetnél azok, akik csak a munkatársakkal foglalkoznak: intézik a hivatalos ügyeiket, segítik a céget, hogy a legjobb embert találják meg egy-egy pozícióra, tréningeket és továbbképzéseket szerveznek, sok helyen az ő feladatuk a kollégák „jól-létének” biztosítása is belső szolgáltatásokkal, rendezvényekkel. Ha szereted az embereket, de közel áll hozzád a vállalati környezet, akkor jó választás számodra, az emberi erőforrások terület. 

Hol tanulhatod? 

HR munkatársakat az Emberi erőforrások szakunkon képzünk. Mivel ez a szak főként olyanok számára vonzó, akik már dolgoznak és a meglévő munkahelyükön belül szeretnének HR pozícióba kerülni, ezt a szakunkat az igények alapján csak levelező munkarendben indítjuk.