Mirjana Sekicki előadása Karunkon

2019. szeptember 12. 08:46

A karunkon működő the CoRe lab (Fogyasztói Magatartáskutató Központ) meghívásának eleget téve a mai napon vendégünk volt Mirjana Sekicki a Tobii Pro képviseletében.

Vendégünk bevezető előadást tartott a hallgatóknak a szemkamerás kutatással kapcsolatban a marketingkutatás haladóknak, Marketing research és Advanced marketing research kurzusok keretében.
Mirjana a technológia hátterének ismertetésével kezdte az előadását, ahol számos érdekességet osztott meg a hallgatósággal az emberi szem és a látás működéséről, ezzel megalapozva a szemkamera relevanciájának ismertetését. A hallgatók lelkesen hallgatták az előadást és figyelték a teszteket, melyeknek Mirjana alávetette a látásunkat és a figyelmünket.


Az előadás elmélyítette az ismereteinket a szemkamera, mint innovatív kutatási eszköz használatával kapcsolatban, mely lehetővé teszi a fogyasztók magatartásának pontosabb megismerését és megértését. Az eszköz tulajdonképpen a szem mozgásának rögzítésével segít a tudatalatti reakciók detektálásában. Az előadás számos praktikus tanáccsal is ellátta az ifjú kutatókat a kutatási projektek megvalósítását illetően, melyek során szemléltette - a the CoRe lab laborjában is elérhető - mobil és stabil szemkamerák használatát valós projektek során.

Kapcsolódó Híreink

Pécsiközgáz Welcome Day

Ilyen még nem volt: szeptember 7-én, az első tanítási napon színes programokkal, jó hangulattal várja a Pécsiközgáz régi..

Folytatódik a BrandUP!

Sikeresen lezárult a BrandUP program első évfolyama, a képzés pedig folytatódik: megkezdődött a jelentkezés a második..

MTA Publikációs Nívódíj

Újabb szakmai elismerés Karunk oktatóinak

Pályázat Hallgatói Klubok létrehozására és működtetésére

A PTE Közgazdaságtudományi Kar pályázatot hirdet Hallgatói Klubok létrehozására és működtetésére. A Hallgatói Klubok..

Dr. Farkas Ferencné Dr. Kurucz Zsuzsanna

Életének 77. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Farkas Ferencné Dr. Kurucz Zsuzsanna. Búcsúztatója 2026..

Ponthatárok 2026

Íme a várva várt hír a 2026-ös felvételi ponthatárokról! Gratulálunk mindenkinek, aki bejutott a Pécsiközgáz valamelyik..

Naprakész kompetenciák a jövő szakembereinek

Fejlessze tudását a munkaerőpiac aktuális igényeihez igazodó szakirányú továbbképzéseinkkel! A Pécsiközgáz..

Nemzetközi hallgatói projekt a PTE KTK és a Rennes-i Egyetem együttműködésében

A 2026 tavaszi szemeszterben a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának hallgatói a Rennes-i Egyetem..