Új dékán a Közgazdaságtudományi Kar élén!

2022. július 7. 08:21

2022. július 1-jétől új dékán vezeti a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karát Dr. Takács András egyetemi tanár személyében. 

Visszatekintve, sikeres dupla dékáni ciklust tudhat maga mögött a Kar. Dr. Schepp Zoltán 7 év után köszönt le posztjáról június 30-án a “Pécsiközgáz” hagyományos évzáró ünnepségén. Dékáni vezetői megbízatása alatt jelentős fejlődést és kimagasló eredményeket ért el a Kar szinte minden területen. Az országban másodikként szerzett 2019-ben EFMD nemzetközi akkreditációt az angol nyelvű Gazdálkodási és menedzsment szak, amivel felkerült a képzés a nemzetközi felsőoktatás térképére. Fontos megemlíteni a nemrégiben átadott MTA kiváló kutatóhely címet is, ami a Kar kutatói munkájának igen rangos elismerése. A szakmai munka mellett ebben az időszakban újult meg teljesen a Kar Rákóczi úti épülete, amely magában foglalta a korszerű épület- és oktatástechnológiai kiépítését is. A hosszú dékáni ciklusban több kihívással is szembe kellett néznie a vezetésnek: a pandémia okozta helyzet gyors megoldása, az utóhatások minimalizálása is a jó munkát dicsérik, ahogy a felkészülés a modellváltásra és az átmenet zökkenőmentes lebonyolítása is. Piaci szemléletű, stabil hátterű és kiváló oktatói gárdával rendelkező intézményt hagyott utódjára a leköszönő dékán, aki 2022. szeptemberétől immár egyetemi szinten rektorhelyettesként folytatja munkáját. 

Dr. Takács András korábban oktatási dékánhelyettesként vette ki részét a vezetői feladatokból, így személyében tapasztalt, az intézményvezetési feladatokat átlátó új dékánt kapott a Közgazdaságtudományi Kar. Stratégiájában kiemelt helyet foglal el a korábbi örökség továbbvitele, de komoly hangsúllyal jelenik meg a hatékony megoldások és gyakorlatok kidolgozása az új kihívásokra, valamint víziójának kiemelt eleme a regionalitás. A most kezdődő dékáni ciklust alapvetően meghatározza, hogy 2021-től már alapítványi fenntartású intézmény részeként működik tovább a Közgazdaságtudományi Kar, illetve emellett számos gazdasági környezetből fakadó bizonytalanság jelentkezik (pl.: infláció növekedése) ezért az új dékán számít a megváltozott körülmények miatt az új kihívásokra. 

Az ország egyik legkiválóbb gazdaságtudományi felsőoktatási intézményének vezetőjeként missziója a kiváló, megoldás-orientált, felelős gazdasági szakemberek képzése a helyi és a tágabb környezet fenntartható fejlődésének előmozdítására. Mindezt a modellváltással összehangban, a kuratórium által meghatározott indikátorok mentén kívánja megvalósítani.  

A jelen dékáni ciklust megelőző időszakban a Kar elérte mennyiségi kapacitásának határait, ezért további mennyiségi növekedés nem lesz cél, inkább az egyetem kuratóriumának törekvéseihez is igazodva a minőségi, kiválósági szempontok kerülnek majd előtérbe. A következő periódusra kitűzött alapvető feladat az oktatói állomány fejlesztése, a tudományos kiválóság további növelése, a hallgatói állomány minőségének javítása, a nemzetközi programok fejlesztése, valamint a vállalati és alumni kapcsolatok erősítése. 

Dr. Takács András jelen megbízatása a 2022 és 2026 közötti időszakra szól. A dékánváltásról készült videó az alábbi linken tekinthető meg. 

Kapcsolódó Híreink

Új KTK Campus applikáció

Örömmel jelentjük be, hogy elérhetővé vált a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának új mobilalkalmazása, a..

Gazdaságmodellezési Társaság XIX. Szakértői Konferenciája

FELHÍVÁS a Gazdaságmodellezési Társaság XIX. Szakértői Konferenciáján való részvételre, előadás tartására Időpont: 2026..

Kompetenciafejlesztés rugalmasan, mikroképzésekkel

#AI #PPCmarketing #webshop #tőzsde #projektmenedzsment #adatelemzés

MakroKlub szakmai előadás beszámoló

A PTE KTK MakroKlub World of Practice sorozatának legutóbbi előadásán Dr. Németh Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal..

Titkok és Valóság - Vállalkozásfejlesztés mesterfokon

Március 24-én a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara adott otthont a frissen induló Uninext Benchmarking..

MakroKlub Üzleti Fórum beszámoló

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara és a Pécs‑Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara közösen rendezte meg az..

Kutatási Jelentés - 2025 éves összefoglaló

Elkészült a 2025-ös évre a publikációs összesítő.

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás 25/26 tavasz

Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás a 2025/26 tanév őszi félévében végzős hallgatók részére