Kovács Balázs 2010-ben végzett a PTE Közgazdaságtudományi Kar Pénzügyi eszközök és intézmények szakán, valamint Német-magyar szakfordító másodszakon. 2010 őszétől a Gazdálkodástani Doktori Iskola hallgatója, 2014-ben szerzett abszolutóriumot, 2017-ben védte meg disszertációját. Kutatási területe a devizaárfolyamok adat- és szövegbányászati modellezési lehetőségei. 2011-ben elnyerte a Felkai András Ösztöndíjat, amelyet a Citibank Magyarország és az Alapítvány a Pénzügyi Kultúra Fejlesztéséért ítél oda minden évben hazai pénzügyi szakemberek képzésének támogatására. 2012 szeptemberétől 2017 végéig tanársegédként dolgozott a Gazdaságmódszertani Intézetben majd a Kvantitatív Menedzsment Intézetben, majd 2018 januárjától adjunktusként. Több módszertani tárgyat oktat karunkon a matematika, valamint az informatika területén belül. Az oktatási tevékenység mellett a Közgazdaságtudományi Kar Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottságának oktatói tagja volt annak megszűnéséig, valamint doktorandusz kutatóként vett részt a TÁMOP-4.2.2.C-11/1/KONV-2012-0005, Jól-lét az információs társadalomban című projektben. Megbecsüléssel tekint az ingyenes és open source megoldásokra, bátorít mindenkit ezek előnyben részesítésére.