Beszámoló NTP-OTDKR-16-0046 pályázat elszámolásához

„A PTE KTK tehetséges hallgatóinak XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi szekcióban történő részvétele” című pályázat rövid összefoglalója, beszámolója

Pályázati azonosító: NTP-OTDKR-16-0046

A Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Támogatáskezelő jóvoltából megvalósuló pályázati program célja az volt, hogy minden XXXIII. OTDK-n Közgazdaságtudományi szekcióban való részvételre jogot nyert hallgató számára biztosítani tudjuk a részvételt a konferencia teljes (2017. április 6-8.) idejére. Mindezt azért, hogy megmutathassák saját képességeiket, bizonyíthassák tudásukat, ugyanakkor a teljes tartózkodási idő lehetővé teszi a másoktól való tanulást (hiszen más fiatal kutatók előadásait is végig hallgathatták) és a szakmai kapcsolatépítést.

E fenti célunk maradéktalanul teljesült, hiszen minden hallgató számára fedezni tudtuk a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Támogatáskezelő, és az OFI által kiírt NTP-OTDKR-16 pályázat segítségével a nevezési és részvételi díjat szinte teljes egészében. Az előbbi összeg egy kisebb részét, valamint az utazást pedig a kar vezetőségének jóvoltából tudtuk megtéríteni a hallgatók számára, mert erre nem sikerült támogatást kapnunk e pályázat keretében. Az elnyert pályázat és kar támogatása együttesen lehetővé tette, hogy a hallgatók munkájának bemutatását, minden tehetséges hallgató megmutathatta és megmérethette magát. Ráadásul a zsűri értékelése, visszajelzése nagyban segítette a jövőbeli kutatói munkájukat, tudományos fejlődésüket is.

A pályázatban a nevezési díj mellett a részvételi díj finanszírozása, illetve a PTE KTK általi felmerülő egyéb költségek térítésének köszönhetően azon cél is megvalósulhatott, hogy a konferencia minden napján (2017. április 6-8.) részt vehessenek a hallgatók, ne csak aznap, illetve abban a tagozatban, amelyben érintettek voltak. Azzal, hogy számos más előadásra is beülhettek, illetve beültek, meghallgathatták más hallgatók hasonló vagy eltérő témában írt dolgozatainak prezentációit, új perspektívákat, s gondolkodásmódokat ismerhettek meg. A kulturális és egyéb programokon való részvételre szintén jogosultak voltak a részvételi díj befizetésével, amely a más karok hallgatóival, oktatóival való kapcsolatépítést segítette azáltal, hogy lehetővé tette a közvetlenebb formájú, kötetlenebb beszélgetéseket.

A fentiek alapján úgy gondoljuk, hogy az előzetesen meghatározott célok (nevezési díjak, részvételi díjak kifizetése) maradéktalanul teljesültek, a felmerülő egyéb költségeket pedig a karunk vállalata fel.

A pályázati program esetében a megvalósítás, vagyis a XXXIII. OTDK során minden a szokásosnak megfelelően zajlott le a korábbi OTDK-khoz hasonlóan. Továbbra is tapasztalat, hogy az OTDK költségei igen magasak a szekcióban más szekcióhoz képest (40-50 ezer Ft/fő környékiek), a pályázati és kari támogatás nélkül  a hallgatók jelentős többsége nem tudott volna részt venni az országos fordulón. Mindez pedig azt jelenti, hogy a jövőben is kulcsfontosságú lesz az ilyen típusú pályázatok elnyerése, hiszen az egyetemek finanszírozási képessége is korlátozott.

A megvalósult pályázatnak köszönhetően hallgatóink az alábbi eredményeket érték el:

A 29 gazdasági kar közötti versenyben a Debreceni Egyetem mögött a 2. helyen végeztünk, megelőzve a BCE mindhárom karát.

Hallgatóink az alábbi eredményeket érték el:

I. helyezés

  • Beke Diána (témavezető: Nagy Ákos)
  • Hajdu Dániel (témavezető: Budai Eleonóra)
  • Horváth Szabolcs (témavezető: Gyarmatiné Bányai Edit)
  • Iloskics Zita (témavezető: Sebestyén Tamás)
  • Szilágyi Bernadett (témavezető: Mohácsi Bernadett)

II. helyezés

  • Mohay Réka (témavezető: Bakucz Márta)
  • Stósz Fanni (témavezető: Balogh Gábor)
  • Szabó Máté (témavezető: Kaposi Zoltán)

III. helyezés

  • Füle Roxána (témavezető: Bálint Brigitta)
  • Pelles Márton (témavezető: Kaposi Zoltán)
  • Szemes Milán (témavezető: Lányi Beatrix)

Különdíj:

  • Czigler Enikő (témavezető: Kuti Mónika, Galambosné Tiszberger Mónika)
  • Herr Dávid (témavezető: Barancsuk János)

Az OTDK-n karunkat képviselték továbbá:

  • Balogh Virgínia (témavezető: Csapi Vivien)
  • Braun Erik (témavezető: Sebestyén Tamás)
  • Filinger Kitti (témavezető: Balogh Gábor)
  • György Bálint (témavezető: Törőcsik Mária)
  • László Nóra Lilla (témavezető: Törőcsik Mária)
  • Valler Klaudia (témavezető: Bakucz Márta)