Általános eljárási protokoll a felsőoktatási intézmények területén történő tartózkodáshoz

2020. July 2. 09:31

A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló 2020. évi LVIII. törvény rendelkezik a felsőoktatásra vonatkozó átmeneti szabályokról, és a kollégiumokat a hallgatók újra látogathatják.

Az új típusú koronavírus járvány lecsendesedésével párhuzamosan a felsőoktatási intézményi oktatás is megnyílt az előírt tanulmányi követelmények, gyakorlatok és vizsgák teljesítése érdekében. A nyitást fokozatosan szükséges elvégezni, és – mivel a fertőzés veszélye továbbra is fennáll – mindannyiunk közös felelőssége, hogy a fokozott elővigyázatosságot fenntartsuk, ezért javasoljuk minden felsőoktatási dolgozó és hallgató számára kötelezővé tenni az alábbi szabályok betartását.

  1.  Az intézmény egész területén, minden intézményének belső (zárt) részében javasolt a szájmaszk viselése, amennyiben társas érintkezésre is sor kerül.
  2. Kerülni kell a közeli kontaktusokat, a 1,5 méteres távolság tartása javasolt a személyek között.
  3. Az előadásokat, gyakorlatokat lehetőség szerint nagyobb teremben szükséges megtartani annak érdekében, hogy a szükséges távolságot a hallgatók egymástól tartani tudják, egyszerre több nagyobb létszámú előadás, gyakorlat ugyanabban az épületben, ugyanazon a szinten lehetőség szerint ne kezdődjön és végződjön a csoportosulás elkerülése érdekében.
  4. TILOS az intézmény területére belépnie és ott tartózkodnia annak a hallgatónak/dolgozónak, akinek új típusú koronavírus fertőzésre jellemző tünetei vannak, vagy a megelőző három napban tapasztalt magán ilyen tüneteket:
  •  köhögés;
  • nehézlégzés, légszomj;
  • láz;
  • hidegrázás;
  • izomfájdalom;
  • torokfájás;
  • újonnan kialakult ízérzés- vagy szaglászavar.

 

A lista nem sorol fel minden lehetséges tünetet, egyéb, kevésbé gyakori tünetekről is beszámoltak a vírusfertőzéssel kapcsolatban, ideértve a gastrointestinalis tüneteket, mint például:

  • émelygés,
  • hányás és/vagy
  • hasmenés.

 Amennyiben valaki ilyen tüneteket észlel magán, haladéktalanul hívja fel háziorvosát, és kövesse az utasításait.

 Amennyiben a felsőoktatási intézmény kockázatszűrő kérdőív bevezetését kívánja alkalmazni a felsőoktatási intézménybe történő belépéshez, az alábbi kérdéseket javasolt feltenni az érintetteknek:  

  1.  Jelentkezett-e Önnél az elmúlt három nap során újonnan kialakult
  • láz vagy hőemelkedés (37,5 C);
  • fejfájás, rossz közérzet, gyengeség, izomfájdalom;
  • száraz köhögés, nehézlégzés, légszomj, szapora légvétel;
  • torokfájás, szaglás/ízérzés elvesztése,
  • émelygés, hányás, hasmenés?
  1. Érintkezett-e az elmúlt 14 napban igazoltan koronavírus-fertőzésben szenvedő beteggel?
  2. Érintkezett-e az elmúlt 14 nap során olyan személlyel, akit hatósági karanténban különítettek el koronavírus-fertőzés gyanúja miatt?
  3. Járt-e 14 napon belül külföldön, vagy fogadott-e külföldről érkezett vendéget?
  4. Érintkezett-e az elmúlt 14 napban olyan emberrel, akinek láza, köhögése, légszomja volt?
  5. Járt-e az elmúlt 14 nap során kórházban, ápolási vagy idősotthonban, egészségügyi intézményben, vagy van-e az Önnel egy háztartásban élők között olyan személy, aki kórházban tartózkodott?
  6. Végzett-e az elmúlt 14 napban önkéntes gondozói, segítői, ápolói munkát?

 Bármely kérdésre adott igen válasz esetén, javasolt a koronavírus teszt (PCR vizsgálat) elvégzése.

 

10/2020. számú rektori és kancellári együttes utasítás a Pécsi Tudományegyetem Kollégiumainak átmeneti működésének rendjéről.