Ismerős helyzet: az ember csak egy gyors ebédet szeretne rendelni, de a fizetéshez érve a kosár tartalma a kiszállítási, rendszerhasználati és ki tudja, még milyen rejtett díjak miatt hirtelen a másfélszeresére ugrik. És ez nem csak az ételrendeléssel van így. A streaming piacon is hasonló a képlet: ami régen egyetlen, korlátlan előfizetéssel elérhető volt, az ma tucatnyi szolgáltató között oszlik el, az alapcsomagokba pedig szép csendben visszakúsztak a megszakító reklámok.
Ez a frusztráló élmény egyáltalán nem a véletlen műve, és nem is egyszerű technológiai baki. A nagy tech-szolgáltatók – mint az Uber, az Amazon, a Netflix vagy a Meta – egy nagyon is tudatos, jól bejáratott gazdasági utat járnak be. Egy olyan utat, amelynek a végén mind a hétköznapi fogyasztó, mind pedig a platformot használó vállalkozás húzza a rövidebbet.
A tech-világban mostanában egy egyre többet emlegetett kifejezés írja le ezt a jelenséget: ez az „enshittification” (amit talán platform-hanyatlásként lehet a legjobban lefordítani). A fogalmat Cory Doctorow technológiai aktivista vezette be, és annyira betalált, hogy 2023-ban az Amerikai Dialektustársaság egyenesen az év szavának választotta. Ez a bizonyos hanyatlás szinte minden sikeres digitális óriásnál ugyanazt a háromlépcsős mintát követi:
Erre a logikára épül a csomagok mesterséges szétbontása (tiering) is. Manapság egy drágább előfizetés sokszor nem ad érdemben semmi újat, csupán visszaadja azt a korábbi, tiszta élményt, amitől az ingyenes vagy olcsóbb verzió lerontásával megfosztották a felhasználókat. Ezt a folyamatot teszik teljessé az úgynevezett „sötét mintázatok” (dark patterns) – azok a manipulatív felületi megoldások, amelyek mondjuk valóságos labirintussá változtatják egy előfizetés lemondását, vagy szinte észrevétlenül egy drágább opció felé terelik a fizetési folyamatot.
Ennek az egésznek a legfőbb eredménye a hétköznapokban az úgynevezett előfizetéses kimerültség. A kutatások egyértelműen mutatják, hogy a háztartások „digitális rezsije” megállíthatatlanul kúszik felfelé a szétaprózódott piac miatt. Az átláthatatlan és folyamatosan változó csomagok világában lassan teljesen elvész az a reális viszonyítási alap, hogy egy-egy szolgáltatás mennyi pénzt is ér meg valójában.
Üzleti oldalról nézve a platformfüggőség még nagyobbat tud ütni. Ha egy vállalkozás bevétele szinte kizárólag egyetlen nagy digitális közvetítőtől – mondjuk egy globális szállásközvetítőtől, egy ételrendelő apptól vagy egyetlen közösségi oldal hirdetési rendszerétől – függ, a cég végtelenül kiszolgáltatottá válik. A platform fenntartója egyetlen gombnyomással emelhet jutalékot vagy írhatja át a láthatóságot biztosító algoritmust. A fizikai munkát, a tényleges teljesítést és a kockázatot továbbra is a helyi vállalkozás viseli, miközben a profit egyre nagyobb szeletét a digitális közvetítő vágja zsebre.
Ez a dinamika különösen fontos a Dél-Dunántúlon, ahol a gazdaság gerincét jelentős részben a kereskedelemben, a turizmusban és a vendéglátásban működő kisebb vállalkozások adják. Számukra a nagy, nemzetközi felületeken való jelenlét szinte kötelező kör a láthatóság megteremtéséhez. Ugyanakkor, ha egy helyi szállásadó vagy étterem kénytelen a bevételei 20-30 százalékát átengedni egy alkalmazásnak, az a mostani gazdasági környezetben nagyon gyorsan felélheti a nyereséget.
Nem véletlen, hogy a Pécsiközgáz képzésein, a stratégiai és digitális üzleti modellek oktatása során egyre nagyobb hangsúlyt kap a platformgazdaság kihívásainak elemzése. Az esettanulmányok rendre azt bizonyítják, hogy a „dobozos”, globális megoldások használata mellett életbe vágóan fontos a saját értékesítési csatornák és a stabil, helyi gazdasági kapcsolatok tudatos kiépítése.
Bár a tech cégek árképzését és a platformok minőségromlását nehéz egyéni szinten megállítani, léteznek jól működő stratégiák a kiszolgáltatottság csökkentésére, mind a fogyasztói, mind az üzleti oldalon:
A digitalizáció olcsó aranykora hivatalosan is véget ért. A technológiai tér egy szigorú, profitorientált piaccá érett, ahol a globális trendek elől nehéz kitérni. A jó hír viszont az, hogy a digitális kiadások tudatos kezelésével és a több lábon álló, független stratégiák alkalmazásával a költségek optimalizálhatók, a kiszolgáltatottság pedig érdemben csökkenthető.