
Dr. Fűrész Diána Ivett
Fűrész Diána Ivett 2016-ban szerzett mester diplomát a Pécsiközgázon. Hivatásos
kosárlabdázóként a felnőtt nemzeti válogatott mezét 80 alkalommal ölthette magára, majd’ 20
éven keresztül képviselte Magyarországot több utánpótlás és felnőtt Európa Bajnokságon is.
Legjobb eredményeit a Sopron, illetve PEAC-Pécs játékosaként érte el, magyar bajnok és
háromszoros Magyar Kupa-győztesnek mondhatja magát.
Sportolói pályafutása befejezését követően sportgazdaságtan területen kezdte doktori
tanulmányait, melynek eredményeként 2021-ben doktori fokozatot szerzett. Kutatási témája a
sportvállalkozások speciális működésére, illetve a hivatásos sportolók értékteremtő
tevékenységére fókuszál. Mostanáig 6 nemzetközi önálló- és társszerzős folyóiratcikke
született, illetve 7 hazai tanulmánnyal rendelkezik, továbbá 2019-ben megjelent
témavezetőjével közös, Ökonometriai modellek alkalmazása a sportgazdaságban c.
szakkönyvük.
2022 januárjától tagja a Magyar Tudományos Akadémián megalakult Mozgásszervi- és
Sporttudományi Osztályközi Bizottságnak, 2022 februárjától rektori megbízottként a Pécsi
Tudományegyetem „Sportolói kettős karrier” programjának, valamint sportösztöndíj
programjának vezetője.
A sportban, illetve tanulásban szerzett tapasztalatait az egyetemi oktatás mellett igyekszik
országos és nemzetközi szinten is hasznosítani, melynek érdekében 2021 márciusától a
Külgazdasági és Külügyminisztériumban külügyminiszteri főtanácsadóként nemzetközi
sportdiplomáciai feladatokat lát el.
Oktatott tárgyai: Sportgazdaságtan, Statisztikai modellezés, Alkalmazott statisztika és
ökonometria, Applied Statistics and Econometrics.