Ásványi Zsófia a PTE Közgazdaságtudományi Kar docense, az MSc in Management & Leadership MSc program vezetője. Oktatási portfóliója magyar és angol nyelveken BSc-től a doktori képzésig terjed, az emberi erőforrás gazdálkodás számos területét lefedve. Oktatási tevékenységét a Kar MSc in Management and Leadership hallgatói 2016-ban és 2017-ben az „Év Oktatója” díjjal jutalmazták, 2018-ban pedig az egyetem rektorától „Arany Katedra” díjat kapott. Alap- és mesterszakokon a PTE öt társkarán tanít. A PTE Közgazdaságtudományi Karán 2023-ban habilitált. 2022 óta munkajogi szakjogász. A PTE Állam- és Jogtudományi Karán 2013-ban védte meg doktori fokozatát, 2010-ben jogász diplomát, 1999-ben a PTE Bölcsészettudományi Karán angol szakos nyelvész és középiskolai tanári, valamint szintén ebben az évben humán szervező egyetemi diplomát szerzett. 2017-ben Tanácsadói és vitarendezési ismeretek képesítést, 2010-ben az Amerikai Szövetségi Közvetítői és Békéltető Testület szervezésében „New Mediator Training” képesítést kapott. Egyetemi munkaviszonyát megelőzően a versenyszférában HR területen dolgozott. Oktatói-kutatói tevékenysége mellett számos szervezet számára nyújt jelenleg is tanácsadást munkajogi, HR témákban.