Dr. habil. Kuráth Gabriella

egyetemi docens
23369
kurath.gabriella [at] ktk.pte.hu
B219
Emailben történő előzetes egyeztetés alapján.

Kuráth Gabriella a JPTE Közgazdaságtudományi Karán folytatta tanulmányait, ahol 1987-ben kapott diplomát Áruforgalmi szakon, ezt követően ugyanott 1990-ben Vállalati komplex tervező-elemző szakközgazdaként végzett. 2008-ban a szerzett PhD fokozatot, majd  2019-ben habilitált. 
A diplomaszerzést követően elemző közgazdászként dolgozott, majd 1995-től a pécsi egyetemen dolgozik különböző beosztásokban, először marketing területen, marketingvezetőként, majd ezzel párhuzamosan a Diplomás Pályakövetési Program kutatásvezetőként kiépítette és működtette az egyetemi pályakövetési rendszert.  

Több mint 20 éves vezetői tapasztalatot szerzett, e mellett 29 éve oktat a felsőoktatásban magyar és angol nyelven, 2019-től a KTK VSZI-ben, egyetemi docensként. Jelenleg elsősorban vezetéssel, vezetőfejlesztéssel kapcsolatos tárgyakat oktat, a Management tréner szakirányú továbbképzés szakfelelőse. A Tehetségpont munkájában 2019 óta mentorként vesz részt, rendszeresen tart tréningeket hallgatók és munkatársak számára. Kutatási érdeklődési területe: a hallgatói vezetőfejlesztés lehetőségei, a vezetés és a bizalom kapcsolatrendszere, tagja a FLOW Kutatócsoportnak.

Publikációk

Jarjabka, Ákos; Sipos, Norbert; Kuráth, Gabriella
Quo vadis higher education? Post-pandemic success digital competencies of the higher educators – a Hungarian university case and actions
HUMANITIES & SOCIAL SCIENCES COMMUNICATIONS 11: 1 Paper: 310, 11 p. (2024) 

Kuráth, Gabriella; Bányai, Edit; Sipos, Norbert; Venczel-Szakó, Tímea; Konczos-Szombathelyi, Márta
Trust and communication in the context of leaders and employees
JOURNAL OF INTERNATIONAL STUDIES 16: 3 pp. 159-174., 16 p. (2023) 

Sipos, Norbert; Kuráth, Gabriella; Bányai, Edit; Jarjabka, Ákos
Applicants' institution selection criteria in the higher education: An empirical study in Hungarian higher education management.
MANAGEMENT IN EDUCATION 37: 4 pp. 178-189., 12 p. (2023) 

Publikációs lista

Önéletrajz
Önéletrajz (232.55 KB)