Dr. Fűrész Diána Ivett

adjunktus
23209
furesz.diana [at] ktk.pte.hu
B112
Előzetes emailes egyeztetés alapján.

Fűrész Diána Ivett 2016-ban szerzett mester diplomát a Pécsiközgázon. Hivatásos kosárlabdázóként a felnőtt nemzeti válogatott mezét 80 alkalommal ölthette magára, majd’ 20 éven keresztül képviselte Magyarországot több utánpótlás és felnőtt Európa Bajnokságon is. Legjobb eredményeit a Sopron, illetve PEAC-Pécs játékosaként érte el, magyar bajnok és háromszoros Magyar Kupa-győztesnek mondhatja magát. A sportban elért kiemelkedő sikereiért a Pécsi Tudományegyetem Rektorától 2015-ben és 2017-ben „Egyetemi sportéletért” díjat vehetett át. 

Sportolói pályafutását követően, 2016-ban a sportgazdaságtan területén megkezdte doktori tanulmányait, melynek eredményeképp 2021-ben doktori fokozatot szerzett. Kutatási témája a sportvállalkozások speciális működésére, illetve a hivatásos sportolók értékteremtő tevékenységére fókuszál. Mostanáig 10 db nemzetközi és 10 db hazai önálló-, ill. társszerzős folyóiratcikke jelent meg, melyek közül kiemelendő a 3 db Q1-es nemzetközi-, valamint a 6 db hazai A-kategóriás publikáció. 2019-ben megjelent továbbá társszerzőjével közös szakkönyve „Ökonometriai modellek alkalmazása a sportgazdaságban” címmel.  

2022-től tagja a Magyar Tudományos Akadémián megalakult Mozgásszervi- és Sporttudományi Osztályközi Bizottságnak, 2022 februárjától rektori megbízottként a Pécsi Tudományegyetem „Sportolói kettős karrier” , valamint sportösztöndíj programjaiért felel.  

A sportban, illetve tanulásban szerzett tapasztalatait az egyetemi oktatás mellett igyekszik országos és nemzetközi szinten is hasznosítani, melynek érdekében 2021 márciusától a Külgazdasági és Külügyminisztériumban külügyminiszteri főtanácsadóként nemzetközi sportdiplomáciai feladatokat lát el. 

Publikációk

Jarjabka Á., Fűrész, D. I., & Havran Zs. (2024)
The impact of cultural distance on the migration of professional athletes as high-skilled employees.
Journal of Industrial and Business Economics.  

Rappai G., & Fűrész D. I. (2024)
Domestic Competitive Imbalance as the “Price” of Surprise in the Champions League
Journal of Sports Economics, 25(2):231-256. 

Fűrész D. I., Rappai G. (2022)
Information leakage in the football transfer market
European Sport Management Quarterly, 22(3):419-439. 

Publikációs lista

Önéletrajz
Önéletrajz (234.83 KB)