Nálad is első helyen van?

2020. június 2. 14:07

Áprilisban kezdetét vette a tavaszi felvételi ügyintézés időszaka. Már csak alig két hónapot kell várnod július 23-ig, a felvételi pontszámok kihirdetéséig. Addig azonban még van 1-2 tennivalód.

Szerencsés helyzetben vagy, amennyiben a felvételi határidőig a pontszámításhoz szükséges minden dokumentumot (pl.: nyelvvizsga bizonyítvány, érettségi bizonyítvány) fel tudtál tölteni és minden adatot meg tudtál adni. Akik ezt nem tudták megtenni, azok július 9-ig pótolhatják elmaradásukat.

 

JÚLIUS 9. nem csak a hiánypótlás szempontjából fontos dátum. Eddig a határidőig van ugyanis lehetőséged egyszeri SORRENDMÓDOSÍTÁSra is. Fontos, hogy mindenképpen olyan egyetem és kar képzését jelöld meg, ahová a leginkább szeretnél bekerülni. Érdemes mérlegelned, hogy a diploma mellett mi mindent tud még neked adni az egyetem és miként tud segíteni karriered építésében is.

 

MILYEN SZEMPONTOKAT MÉRLEGELJ? MIÉRT ÉRDEMES A PÉCSIKÖZGÁZT ELSŐ HELYRE TENNI?

 

Simán felvettük a digitális oktatás ritmusát

Hallgatóink igen elégedettek a digitális oktatással a Pécsiközgázon. Ez nem is csoda, hiszen nem csak átálltunk a digitális oktatásra, de a legjobb platformokat is megtaláltuk hozzá! Minden hallgatónknak ingyenes hozzáférést biztosítunk a Teams felülethez, ami nem csak az órák megtartását segíti, hanem a hallgatói csapatmunkát is, hiszen ezen a felületen könnyedén egyeztethetik a projektmunkákat és segíthetnek egymásnak a tanulásban. 

Kisebb létszám, gyakorlatorientált képzés, magasabb hatékonyság

A kisebb hallgatói létszám lehetőséget teremt arra, hogy az oktatók sokkal közvetlenebb kapcsolatot alakítsanak ki a hallgatókkal, és a tanórák keretében aktuális gazdasági és társadalmi problémákat vitassanak meg, csoportos feladatként projekteken, esettanulmányokon dolgozzanak. Kis csoportban nem csak a hallgatók csapatmunka készségét fejleszthetjük, hanem egyéni kompetenciáikat is, így hatékonyabban fel tudnak készülni a munka világára. Nem beszélve arról, hogy a számos kreatív és interaktív órán biztosan nem fogsz unatkozni és egyedi módon fejlesztheted képességeid!

Hallgatói juttatások, támogatások, ösztöndíjak

Könnyítve az önköltséges hallgatókra nehezedő anyagi terhen, kidolgoztuk a Pécsiközgáz Alma Mater ösztöndíjprogramot. A normál eljárásban igényelhető egyetemi támogatások mellett az ösztöndíj tanulmányi és szociális alapon is megpályázható. A támogatás mértéke az önköltség díjának akár az 50%-át is elérheti. Mindemellett teljes körű információt és ügyintézést biztosítunk a Diákhitel2 kapcsán. Továbbá a Pécsi Tudományegyetem negyvenmillió forintot oszt szét azok között, aki idén első helyen jelölik meg Magyarország első egyetemét. A Rektori Ösztöndíjpályázat szerint minél több pontot gyűjt össze valaki, annál nagyobb az esélye a százezer forintra, mivel az ösztöndíjat minden karon a legmagasabb pontszámmal felvettek kaphatják meg.

Tapasztalt oktatói gárda

Érdemes olyan helyen tanulni, ahol az oktatók a hazai társadalom- és gazdaságtudományi kutatások aktív és elismert résztvevői. A tudományos fokozattal rendelkező, minősített oktatók aránya országos viszonylatban az élvonalba pozicionál több vidéki egyetemet, köztük a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karát is. Oktatóink a tanítás és kutatás mellett a gazdasági élet sikeres szereplői, szakmai tapasztalataikat az oktatás területén is felhasználják.  

Biztonság az első helyen

Pécs városában kimagaslóan jó a közbiztonság, ami nagyban köszönhető a jól kiépített infrastruktúrának. Mivel egyetemvárosról van szó, ahol a legtöbben a szülői háztól távol tanulnak, így igazán fontos, hogy biztonságban érezd magad. Nálunk ezzel nem lesz probléma, akár a könnyű hazajutásról legyen szó egy esti szórakozás után, akár arról, hogy betegség esetén tudj hová fordulni. Pécsett rendkívül képzett szakemberek dolgoznak az egészségügyben, ez pedig a mai helyzetben kiemelkedően fontos szempont!

Mindig van mit csinálni

Pécsen és környékén rengeteg szabadidős lehetőséget találni, akár kirándulásról, akár sportolásról, akár egy koncentről van szó. A Mecsek rengeteg gyönyörű helyszínt tartogat, ahová érdemes kilátogatni és megcsodálni a kilátást, eltölteni a barátokkal néhány órát és élvezni a természet csodáit. Aki pedig szívesen horgászna, vagy épp jó idő esetén fürdőzne, azt mindig tárt karokkal várja Orfű, ami a méltán híres Fishing on Orfű fesztivál otthona is és ahová nem csak a fesztivál idején érdemes kiutazni, hiszen igazi kis kincs! És még bele sem lendültünk a felsorolásba a kikapcsolódási lehetőségeket tekintve!

Támogatjuk a helyi gazdaság fejlődését

Annak érdekében, hogy a járvány okozta negatív gazdasági spirál lassuljon, jó esetben stagnáljon, létrehoztuk a REVIDPécs kampányt. A kampány célja, hogy egy olyan közösség épüljön ki, ami megosztja tagjaival a kilábalási lehetőségekkel kapcsolatos információkat és segítsen a bajbajutott vállalkozásoknak. Ehhez pedig nem mást használunk ki, mint Karunk kollektívájának szakmai tudását, valamint hallgatóink friss, fiatalos erőforrását. Ezáltal pedig olyan plusz tanulási élményt nyújthatunk Nektek, ami még értékesebbé tesz Titeket a munka világában vagy akár segíthet a későbbi elhelyezkedésben is.

Digitális szaknap? Nem probléma!

A járvány ideje alatt sem szerettük volna, ha elmarad minden hallgatói program, így a már hagyománnyá vált szaknapokat digitális formában bonyolítottuk le, ahol nem csak előadásokon vehettek részt hallgatóink, hanem üzenetet is küldtek a nagyvilágnak és persze a játékos vetélkedőről sem kellett lemondaniuk... :)

Hallgatóbarát hozzáállás

Korábban is figyeltünk arra, hogy a lehető legrugalmasabban kezeljük az esetlegesen felmerülő problémákat. Most pedig kiemelt figyelmet fordítottunk minderre, hiszen tudjuk, alapjaiban forgatta fel a járvány a mindennapjaitokat! A járványhelyzet miatt kitoltuk a szakdolgozatok leadási határidejét, és persze igyekeztünk kialakítani egy minél gyorsabb és biztonságosabb ügyintézést a nyelvvizsgák hiányában kiadott oklevelek igénylésére és eljuttatására is.

Nekünk van a legösszetartóbb hallgatói és oktatói közösségünk

Ugye Neked sem újdonság, ha azt mondjuk, hogy a Pécsiközgázon tíz különböző diákszervezet működik, ami a vírus ideje alatt sem engedte el a hallgatók kezét? Arról nem is beszélve, hogy oktatóink igyekeztek a nap 24 órájában rendelkezésre állni és segíteni, hogy együtt kialakítsunk egy olyan digitális oktatási rendszert, amiben mindenki jól érzi magát - már amennyire egymás közelsége nélkül lehet :) 

MEGEMELT KOLLÉGIUMI FÉRŐHELYEK SZÁMA

Kollégiumi férőhely elnyerésére jogosult az a hallgató, aki az Egyetemre felvételt nyert. Karunkhoz legközelebb található kollégium – a Szalay (UNIV) Kollégium – 2011-ben egy teljes körű felújításon esett át. A 2x3 fős blokkokban külön étkező, konyha, fürdő és WC került kialakításra. A kollégiumban megtalálható még: konditerem, társalgók, étterem, kerékpártároló, parkoló, tanulószobák, internet elérés szobánként. Karunk a következő tanévben körülbelül 250 fős férőhellyel gazdálkodhat, ami a korábbi évekhez képest sokkal több hallgató számára teremt lakhatási lehetőséget, így a kollégiumba jelentkezők több, mint 80%-ának tudunk helyet biztosítani.

ALACSONYABB KÖLTSÉGEK – LAKHATÁS, LÉTFENNTARTÁS

Az első és legfontosabb a felmerülő költségek terén talán a lakhatás, amely köszönhetően az olcsón (9.500-18.000 Ft) elérhető kollégiumi férőhelyeknek nem jelent akkora terhet, mint más egyetemvárosokban. A lakbér mellett egyéb járulékos költségeket is szemügyre kell vennünk, mint a bevásárlás, tömegközlekedés és szórakozás. Szerencsére Pécsett ugyanakkora keretből jobban ki lehet jönni, mint más megyeszékhelyeken.

MAGYARORSZÁG ELSŐ EGYETEME, STABIL EGYETEM

A Pécsiközgáz legsikeresebb, volt hallgatóiból álló Alumni Tanács tagjait kérdeztük pályakezdésről, karrierépítésről. A sokféle válasz egy ponton találkozott: mindenki egyetértett abban, hogy első munkahelyig biztosan számít, hogy hol szerezte a jelentkező a diplomáját. Egy egyetem, kar hírneve, az ottani oktatás minősége és az ott végzettek teljesítménye alapján kategorizálnak a munkáltatók. „Büszkék vagyunk, hogy Magyarország első egyeteméhez tartozunk, ami folyamatosan jelen van az ország top egyetemei között.”

 

Szeretnél mélyebb belátást nyerni a Pécsiközgázosok mindennapjaiba? Nézz bele vlogsorozatunkba, ahol Bogi és Ádám a Pécsiközgázosok életének minden fontos állomását bemutatja!

 

Reméljük, a leírtak alapján meggyőztünk, és szeptemberben veled is találkozhatunk a Pécsiközgáz campusán!

Kérdés esetén keresd Tanulmányi Osztályunk munkatársait az alábbi elérhetőségeken:

Címünk: 7622 Pécs, Rákóczi út 80.
Telefon: +36 72 501 599 / 23335-ös mellék
Email: to [at] ktk.pte.hu

Kövess minket Instagramon és Facebookon is!

 

Az adat- és sorrendmódosítás, adat- és dokumentumpótlásról bővebben ide kattintva olvashatsz.

Kapcsolódó Híreink

Újabb nemzetközi akkreditációs siker a KTK-n: EFMD BSIS label

A Közgazdaságtudományi Kar a tavalyi évben újabb 5 évre kiérdemelt EFMD programakkreditáció után újabb jelentős lépést..

Pécsiközgáz Bootcamp 2024

A Pécsiközgáz újra meghirdeti nyári táborát olyan gimnáziumi diákok számára, akik érdeklődnek a közgazdász képzések..

Hackathon 2024

Március 20-21. között került megrendezésre a Simonyi Hackathon ötletverseny a Fenntarthatósági Központ és a Hidrogén..

WoP week

Megrendezésre került a WoP Week (World of Practice Week) március 18-22. között, melynek keretében 20 vállalati partner..

ReSem Kutatói Szeminárium a KTK-n

Mestersége címere: A.I. A Mesterséges Intelligencia, MI, avagy divatos nevén az AI volt a fő témája a Pécsi..

PTE szimulációs Kupa - verseny felhívás 2024 tavasz

A verseny az EcoSim online szimulációját veszi alapul. A szimuláció során egy virtuális tech vállalatot kell irányítani..

Díszoklevél igénylés

A Pécsi Tudományegyetemen vagy jogelőd intézményeiben 50 éve diplomát szerzett közgazdász végzettségű egykori hallgatók..

BGE Gazdasági Szaknyelvi Vizsga

A jelentkezők középfokú egynyelvű gazdasági szakmai nyelvvizsga A szóbeli, B írásbeli és C komplex típusát választhatják..