Vezetés és bizalom Konferencia

A Vezetés és bizalom c. konferenciát 2023. április 20-án szervezte meg a PTE Közgazdaságtudományi Kar Vezetés- és Szervezéstudományi Intézete. A 180 fős rendezvényen nemzetközi cégek vezetői, vezetőfejlesztéssel foglalkozó szakértők, valamint PTE oktatók, kiemelten a KTK oktatói adtak elő.

A konferencia célja az volt, hogy bemutassa a bizalom szerepét a vezetésben, illetve a téma jelentőségét a vezetőfejlesztésben. A nemzetközi kutatási eredmények mellett a régió gyakorlati szakemberei és vezetői számára kézzelfogható megoldások hangzottak el.

A másik cél a leendő hallgatók figyelmének felkeltése volt a vezetőfejlesztésben kulcsszerepet vállaló coaching és tréning technikák, módszerek, az ezeket fejlesztő Business coach és Management tréner szakirányú továbbképzések, valamint a KTK megújult Vezetés és szervezés mesterképzése iránt.

A konferencia két fő területre fókuszált, az első részben a vezetés és a bizalomra témakörét járta körbe a hat előadó, a második részben a vezetőfejlesztés volt a fókuszban, a főbb módszerek, így a coaching és tréning szerepét vizsgálta a felkért öt előadó.

Az előadásokat követően a végzett business coach és management tréner hallgatók számára kerekasztal-beszélgetést szerveztek a jövőbeli együttműködési formákról, és megalakult az alumni közösség.

Megnyitók

Takács András professzor, dékán

 

Jarjabka Ákos egyetemi docens, intézetigazgató

1. téma: Vezetés és bizalom

A vezetés alapja a bizalom? 

Kuráth Gabriella egyetemi docens, Management tréner képzés szakfelelős        

E-mail: kurath.gabriella [at] ktk.pte.hutarget="_blank"

Letölthető előadás 

 

Vezetői bizalomépítés elméletben és gyakorlatban 

Bányai Edit egyetemi docens, Business coach képzés szakfelelős, business, executive és team coach, EMCC akkreditált EIA Senior Practitioner 

E-mail: banyai.edit [at] ktk.pte.hutarget="_blank"

Letölthető előadás

 

Ismerd meg vállalatod ismeretlen bugyrait. A Szervezeti Hálózatanalízisről dióhéjban 

Sik Attila igazgató, PTE ÁOK Transzdiszciplináris Kutatások Intézete, professzor, University Birmingham 

E-mail: sik.attila [at] pte.hutarget="_blank" 

Letölthető előadás

 

A pszichológiai biztonság 4 formája 

Pach Gabriella Vezetőfejlesztő / Coach - Szupervizor - Facilitátor / Szemléletmód építész

E-mail: gabriella.pach [at] gmail.com

Letölthető előadás

 

A coaching szemléletű vezető és a csapatépítés 

Varga Péter MBA Alumni  

E-mail:  vargap2 [at] gmail.com

Letölthető előadás

 

Vezetői bizalom az Ernst & Youngnál 

Rados Katalin HR igazgató Ernst & Young Magyarország

E-mail: katalin.rados [at] hu.ey.com

Letölthető előadás

 

2. téma: Vezetőfejlesztés

Stációk a vezetővé válás útján 

Piczkó Katalin Pszichiáter, tréner, senior szinten EMCC akkreditált coach Tolerance Kft.  

E-mail: tolerance [at] tolerance.hutarget="_blank" 

Letölthető előadás

 

A jövő vezetői kompetenciái 

Kovács Balázs adjunktus 

E-mail: kovacsb [at] ktk.pte.hutarget="_blank" 

Szabó-Bálint Brigitta adjunktus, business coach 

E-mail: balintb [at] ktk.pte.hutarget="_blank"

Letölthető előadás

 

Coaching szemléletű vezetés és vezetőfejlesztés a Körber Hungáriánál 

Petes Rita Körber Campus Pécs, Személyzet- és szervezetfejlesztési szakértő 

E-mail: Rita.Petes [at] koerber.comtarget="_blank"  

Letölthető absztrakt

 

A tréning szerepe a vezetőfejlesztésben 

Cseh Judit Pálya-, munka-, karriertanácsadó, tréner, business coach 

E-mail: csehjudit09 [at] gmail.comtarget="_blank"

Letölthető előadás

 

Vezetői elvárások a hallgatók szemszögéből – a DPR és a kompetenciamérés eredményei alapján 

Sipos Norbert  adjunktus, külügyi igazgató, PTE Diplomás Pályakövető Rendszer koordinátor 

E-mail: sipos.norbert [at] ktk.pte.hutarget="_blank" 

Balogh Gábor egyetemi docens, szakmai vezető – Tehetségpont, business coach, management tréner 

E-mail: baloghg [at] ktk.pte.hutarget="_blank"

 

Letölthető előadás 

Gallery