A PTE KTK tájékoztatója a nyelvvizsga hiányában át nem vett oklevelek ügyintézéséről

2020. április 21. 13:52

A Kormány Gazdaságvédelmi Akciótervének munkahelyteremtési programja részeként, valamint az 101/2020 (IV.10.) Kormányrendelet 6§ alapján, valamennyi hallgató/volt hallgató mentesül az előírt nyelvvizsga kötelezettség teljesítése alól, aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tesz, vagy tett, de az oklevél megszerzésének feltételéül előírt nyelvvizsgát nem tette le.

A mentesség érvényes a régi főiskolai és egyetemi képzésekre, a szakirányú továbbképzésekre, a felsőoktatási szakképzésre, az alapképzésre, a mesterképzésre és az osztatlan képzésre is. A mentesség akkor is érvényes, amennyiben az adott képzésen esetleg több nyelvvizsga megléte az előírás, vagy felsőfokú, illetve szakmai nyelvvizsga van előírva.

A PTE megkezdte a szükséges nyomtatványok beszerzését, így amint azok megérkeznek, és az adategyeztetés sikeresen lezárul, haladéktalanul kiállítjuk és postázzuk az oklevelet. Az oklevél elkészültéről és a postázásról értesítést küldünk az Ön által megadott, jóváhagyott email címre.

Kérjük, hogy amennyiben sikeresen záróvizsgázott a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának (PTE KTK) valamely szakán, de nyelvvizsga hiányában nem kapta meg oklevelét, kezdje meg az adategyeztetést, az alábbi módon.

  • Az adategyeztetéshez szüksége lesz a személyi igazolványának, lakcímkártyájának, érettségi bizonyítványának/vagy alapképzéses oklevelének, szakirányú továbbképzés esetén bemeneti oklevelének fényképére vagy szkennelt képére.
  • A PTE volt és jelenlegi hallgatói számára az alábbi linken érhető el az adatbekérő, amelyet kérem, hogy akkor kezdje el kitölteni, amikor már minden felsorolt dokumentum/információ a rendelkezésére áll (ennek oka az, hogy az űrlap kitöltése nem felfüggeszthető). 

Adatbekérő űrlap >

Az elkészült okleveleket postai úton, tértivevényes levélként fogjuk eljuttatni volt/jelenlegi hallgatóink részére ezáltal is törekedve a javasolt közösségi távolságtartás megtartására.

Az Oktatási Hivatallal és az Innovációs és Technológiai Minisztériummal közösen azon dolgozunk, hogy az oklevelek kiállítása minél gördülékenyebben megvalósuljon.

Kérdés esetén kérjük, forduljon a Tanulmányi Osztály kollégáihoz a to [at] ktk.pte.hu e-mail címen.

Tisztelettel: Nagy Norbert Péter, Tanulmányi osztályvezető

A Kormány tájékoztatója a nyelvvizsga hiányában át nem vett oklevelek ügyintézéséről >

Kapcsolódó Híreink

Lezajlott a 38. OTDK-részvételre lehetőséget adó 1. kari TDK-forduló

Összesen 16 dolgozattal jelentkeztek a hallgatók, amelyeket három tagozatban mutathattak be. Örömmel jelentjük, hogy a..

Új félév, új szakmai lehetőségek – szakirányú továbbképzések a tavaszi félévben

Munka mellett is elvégezhető, egyéves szakirányú továbbképzések a Pécsiközgázon, a Centre for Applied Learning (CAL)..

Beiratkozás a Hageni Távegyetemre

A Hageni Távegyetem (FernUniversität in Hagen) NÉMET nyelvű képzésére ismét beiratkozhatnak Karunkon. Ez vonatkozik..

Pro Scientia Arany Érem Díjat kapott Varga Patrik Zsolt

Örömmel számolunk be arról, hogy kedden, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében megrendezett 37. Országos Tudományos..

FONTOS - megváltozott a PTE bankszámlaszáma

Kedves Hallgatóink! Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmeteket, hogy a Pécsi Tudományegyetem bankszámlaszáma..

Megnyílt a Prohuman Tanszék

Ünnepélyes keretek között nyílt meg november 18-án a Prohuman Tanszék a Karon , amely a Prohuman Zrt . és a KTK több éve..

Az IAB november 3-4-én tartotta éves ülését.

Örömmel jelentjük be, hogy két új, kiemelkedő taggal bővült az igazgatóság: Sarah Vaughan, az ICN Business School..

Simonyi International Hackathon 2025 ősz

A Simonyi International Hackathon 2025 november 12–13-án sikeresen megrendezésre került a Simonyi BEDC és a Centre for..