IX. Országos Szakkollégiumi Találkozó

2025. április 9. 11:07

Örömmel számolunk be arról, hogy 2025. március 28-30. között került megrendezésre az immáron IX. Országos Szakkollégiumi Találkozó (OSZT) a Janus Pannonius Közgazdasági Szakkollégium tagjainak szervezésében.

Az esemény 2009 óta, kétévente kerül lebonyolításra a szakkollégium által és célja, hogy egyszerre adjon teret Pécsett a tartalmas kikapcsolódásnak, a közös tanulásnak és a kapcsolatépítésnek, az eredetileg egyébként Budapest-központú szakkollégiumi mozgalomban. Az esemény során megvalósuló szabadidős programokkal a mozgalom tagjainak ismerkedését, kulturális és szakmai előadásokkal pedig a tagok szakmai fejlődését hivatott támogatni.
 
Az idei OSZT-on összesen 75 főt láthattunk vendégül Karunkon, melyből 58 fő nem a PTE hallgató volt. A résztvevők összesen 13 szakkollégiumból érkeztek elsősorban budapesti egyetemekről (BME, BGE, ELTE, Nemzeti Közszolgálati Egyetem), emellett pedig szegedi és egri szakkollégisták is érkeztek hozzánk.
 
Az esemény során a résztvevők szabadidős és kulturális programok (borkóstoló, városvetélkedő) mellett, szakmai előadásokon is részt vehettek, melyeknek témája minden esetben a fenntarthatóság volt. A szakmai előadások ezen a témán belül széles tudományterületeket lefedve, 7 előadó bevonásával, három szekcióban és egy plenáris előadás keretén belül kerültek lebonyolításra.
 
A következő linken megtekinthető egy kis összefoglaló az eseményről.

Kapcsolódó Híreink

Mesterképzéses tájékoztató

Mesterképzéses tájékoztatót hirdetünk, 2026. október 9-én pénteken, amelynek fókuszában a 2027. februárjában induló..

Pécsi Menedzsment Esettanulmányi Verseny

Idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Pécsi Menedzsment Esettanulmányi Verseny (PMEV). A regisztrációs időszak..

Dura-Kuti diplomamunka-pályázat

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Szakszervezetek.hu meghirdeti a Dura-Kuti diplomamunka-pályázat 2026-ot.

Kutatói szeminárium

Szeptember 24-én Rolf Sternberg, a Hannoveri Egyetem egyetemi tanára, látogat meg bennünket. Témája most éppen nem egy..

MakroKlub Üzleti Fórum

A szeptember 23-ai a MakroKlub Üzleti Fórum, témája az egyetem és a vállalati szféra együttműködése, valamint Pécs és..

Keresztféléves felvételi eljárás

Kedves Felvételiző, a 2027. februárjában kezdődő keresztféléves felvételi eljárásban meghirdetett szakjainkról illetve a..

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj oklevél átadása

2026. szeptember 15-én kerültek átadásra a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj oklevelei.

DAAD-díj

Gratulálunk Szauer Dorottya hallgatónknak, aki DAAD-díjban részesült!