Tájékoztatás az első digitális oktatási hét tapasztalatairól és a március 30-31-i oktatási rendről

2020. március 27. 16:38

Kedves Hallgatóink!

Eltelt az első olyan hét, ahol az oktató kollégák az oktatást – és bizonyos tárgyaknál már félévközi számonkérés is – digitális formában végezték. Az első visszajelzések alapján az elvégzett közös munka sikeresnek tekinthető. Az oktatók egybehangzóan arról számoltak be, hogy a hallgatói oldal az órák alatt mindvégig aktív, befogadó, kooperatív, az előforduló kisebb fennakadások esetében pedig türelmes és segítőkész volt. Mindezt szeretnénk Önöknek megköszönni. Azokat a technikai hibákat, melyek az oktatói és hallgatói beszámolók alapján felmerültek (hanghibák, csatlakozási problémák, a videórögzítés hibái), az illetékesek felé lejelentettük, akik dolgoznak a megoldáson. Bízunk benne, hogy az idő előrehaladtával egyre kevésbé kell majd szembesülnünk ilyesmivel, és az oktatás zavartalanul fog működni.

Az utóbbi nap országos híradásaiban a március 30-31-i (jövő hétfői és keddi) napok munkarendjével kapcsolatos, félreérthető hírek kapcsán arról tájékoztatjuk Önöket, hogy az említett napokon az egyetemi épületek látogatásának tilalma továbbra is fennmarad, ugyanakkor az órák és az előre meghirdetett számonkérések az e hetihez hasonlóan, digitális formában meg lesznek tartva. Kérjük Önöket, hogy eszerint készüljenek!

 

Támogatásukat, együttműködő hozzáállásukat megköszönve, üdvözlettel

A Kar vezetése

Kapcsolódó Híreink

Mesterképzéses tájékoztató

Mesterképzéses tájékoztatót hirdetünk, 2026. október 9-én pénteken, amelynek fókuszában a 2027. februárjában induló..

Pécsi Menedzsment Esettanulmányi Verseny

Idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre a Pécsi Menedzsment Esettanulmányi Verseny (PMEV). A regisztrációs időszak..

Dura-Kuti diplomamunka-pályázat

Az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Szakszervezetek.hu meghirdeti a Dura-Kuti diplomamunka-pályázat 2026-ot.

Kutatói szeminárium

Szeptember 24-én Rolf Sternberg, a Hannoveri Egyetem egyetemi tanára, látogat meg bennünket. Témája most éppen nem egy..

MakroKlub Üzleti Fórum

A szeptember 23-ai a MakroKlub Üzleti Fórum, témája az egyetem és a vállalati szféra együttműködése, valamint Pécs és..

Keresztféléves felvételi eljárás

Kedves Felvételiző, a 2027. februárjában kezdődő keresztféléves felvételi eljárásban meghirdetett szakjainkról illetve a..

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj oklevél átadása

2026. szeptember 15-én kerültek átadásra a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj oklevelei.

DAAD-díj

Gratulálunk Szauer Dorottya hallgatónknak, aki DAAD-díjban részesült!