Művész Péntek - akotótér művészetbarátoknak

2019. március 14. 11:17

Egy péntek délután, egy program, melynek során megismerhetjük és kipróbálhatjuk a művészet sokszínűségét.

Az esemény - Művész Péntek – alkotótér művészetbarátoknak – lehetőséget biztosít minden érdeklődő számára, hogy kipróbálhassa magát a képzőművészeti tevékenységekben, mint alkotó, megélhesse, formába önthesse kreativitását az alkotás során.

A hagyományteremtő céllal megrendezésre kerülő rendezvény során az egyetem dolgozói festhetnek, szobrászkodhatnak, emellett betekintést nyerhetnek a PTE Művészeti Karának mindennapjaiba, az ott folyó alkotó tevékenységbe.

A program alkalmával a Művészeti Kar hallgatóinak munkáiból összeállított kiállítás is megtekinthető lesz, sőt, a látogatók a helyszínen vásárolhatnak is az alkotásokból.

 

A program 2019. március 29-én, pénteken 13 órakor sajtótájékoztatóval indul, majd ezt követően kezdődnek a workshopok, ahol minden érdeklődő ecsetet, mintázót, vésőt ragadhat, és előcsalogathatja magából a művészt.

 

Időpont: 2019. március 29. 13 óra

Helyszín: PTE Művészeti Kar, főépület (Pécs, Zsolnay Vilmos u. 16.)

 

További információ a rendezvényről.

Kapcsolódó Híreink

Prof. Dr. Takács András az MRK bizottsági alelnöke lett

A PTE Közgazdaságtudományi Kar dékánja, Prof. Dr. Takács Andrást 2026. május 15-én a Magyar Rektori Konferencia..

MEGJELENT AZ EKÖP 2026. ÉVI FELHÍVÁSA

A program 2026. évben meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói..

ReSem - Research Seminar

Our Research Seminar, held on May 13, was a great success and drew significant interest. The event featured Prof. Dr..

Sikeresen zárult a PTE Szimulációs Kupa

Március 23-án, csütörtökön a prezentációs döntővel hivatalosan is lezárult a 2026. tavaszi KTK Szimulációs Kupa. Az idei..

Meghirdették a 2026-os Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat!

Meghirdették a 2026-os Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat! Részletek az alábbi linken elérhetők: Nemzeti Felsőoktatási..

A PTE KTK egykori hallgatója, Forsthoffer Ágnes lett az újonnan megalakult Országgyűlés elnöke.

Munkájához sok sikert kíván a PTE Közgazdaságtudományi Kara!

Kutatói elismerés Prof. Dr. Szerb Lászlónak

Dr. Szerb László professzor úr is bekerült a research.com akadémiai platform kutatói világrangsoraiba.

Lezajlott a 38. OTDK-részvételre lehetőséget adó 2. kari TDK-forduló

2026. május 8-án lezajlott a 2027. évi OTDK-ra kvalifikáló kari TDK-konferenciák utolsó fordulója. A hallgatók összesen..